111621. lajstromszámú szabadalom • Futómű sínjárművekhez

A futó felület esetleg zajtompító ós a súr­lódást növelő anyaggal, pl. oly anyaggal (pl. kemény gumival) látható el, mint amilyent fékpofákhoz vagy zajtalanul 5 járó iogaskerekhez szokás használni. Amint a rajziból látható, a (4) légabroncs átmérője, legalább is terhelés alatt, kisebb az (5) Vezetékkerekek belső átmérőjénél. Ezzel elérjük, hogy a légabroncs szabadon 10 legördülhet. Minthogy a légabroncs nincs befogva, deformál'hatósága nem befölyá­soltatik, ill. nem korlátozza semmi. Ily hordókeréknél, amely dobban, — tehát állandóan sima felületen jár, — a 15 futófelület kopása is legcsekélyebb. Hogy a légabroncs, ha belőle a levegő távozik, tönkre ne menjen, ütközőként működő elrendezésieket alkalmazunk. Az (I) forgóállvány hossztartóit e célból any-50 nyira meghosszabbítjuk, hogy a (7) veze­tékálilivány (11) harámttartóiba nyúlnak. A (II) harántartókban a (12) gumiütközőt vagy másf félét rendezzük el akként, hogy ha a levegő az egyik légabroncsból ki-25 ürül, az (1) forgóállvány illető hossztar­tója a gumiütközőn felfekhet. A hajtóerőt súrlódás révén visszük a légabroncsos hordkerekekem át a vezeték­kerekekre és ezekről a sinekre. 30 A hordkerekelk és a vezetékkerekek közt akként rendezhetünk el engedékeny, de forgás tekintetében biztos összeköttetése­ket. hogy a levegőnek a légabroncsokbői való távozásakor az átvitel biztonsága biz-3r > ícsítva marad. A fékező erők vagy a légaibroncsok révén vihetők át a vezetékkerekekre vagy a vezetékkerekek szerelhetők fel fékdobok­kal vagy pedig a fékpofák együtt működ-40 hetnefc közvetlenül a vezeték kerekeket alkotó dobokkal. Az 1—4. ábrák szerinti kiviteli alaknál oly fogóállványt alkalmazunk-, mint, amely pl. négytengelyű járműveknél szokásos. A 45 berendezés természetesen minden további nélkül kéttengelyű járművön is alkalmaz­ható, amikor is egyréiszű, különösen pedig nagyobb keréktávolságnál kétrészű (7) vezetékáMvány alkalmazható. 50 Az 5—8. ábrák kéttengelyű járműhöz való kivitelt mutatnak és pedig ®z 7í. ábrában felülnézetben, a G. ábrában oldalnézetben, a 7. és 8. ábrában az 5. ábra A—B vonala 55 steerinti metszetben. Az (5) vezeték-kereket, ill. vezetékdobo­kat e kiviteli alaknál a (7) vezetékállvá­nyokon ágyazzuk, amelyek akként feksze­nek a kerekek közt, hogy a (4) kerekek kívülről hozzáférhetők. A (7) vezetékáll- 60 ványokat itt forgattyúszerű elemek alkot­ják, amelyek a tulajdonképeni hordáll­ványban vannak ágyazva. E (7) elemek aikotják az (5) vezetékdobok ágyazására való (6) golyós csapágyak tartóit. 05 Ha ily légabroncs levegője kiürül, akkor a. (3) hordtengely a kocsisúly alatt any­nyira síílyed, hogy a járműtengely (13) golyóscsapágya az (5) vezetékkerék (14) agyával gördülő érintkezésbe jut. Ezáltal 70 a kocsi súlya közvetlenül vivődik át a hordtengielyről a vezetékkerékre (8. ábra). Az összes kiviteli alakoknak az >az elő­nye, hogy a légabroncs sérülését nem kell azonnal megszüntetni, hanem meg van az 75 a lehetőség, hogy felfuvatlan légabroncs­osal is elmehet a jármű a következő állo­másig anélkül, hogy a légabroncs kárt szenvtedne. Szabadalmi igények: 80 1. Furíómű sjnjárművekhez, melynél ru­galmas abroncsú, célszerűen légabron­csokkiaíl. illetve gumiabroncsokkal fel­szerelt hordkerekek isinkerekek mód­jára szelvényezett vezetékdobokban fo- 85 rognak, jellemezve állandó nyomtávú (5) vezetékkerekek gyanánt kiképezett, változatlan nyomú dobokkal, melyek­nek tengelyei, illetve tengelycsonkjai a (4) hord kerekektől függetlenül van- 90 nak ágyazva. 2. Az 1. igényben védett futómű fogana­tosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a rugalmasan abroncsozott (4) kerekek az (5) vezetékkerekekben oldalirányú 95 játékkal célslzerűen oldalsó vezetés nélkül szabadon forognak. 3. Az 1. igényben védett futómű fogana toisítási alakja, azzal jellemezve, hogy a (4) hordkerekeknek és az (5) vezeték- 100 kerekeknek függőleges irányban olyan játékuk van, hogy a (4) hordkerék gumi­abroncsa a rugózásához elegendő mér­tékben nyomható össze, ahol is az a játék aizonban célszerűen úgy van kor- 105 lát ózva, hogy a gumiaib roncs megron­gálódásánál. illetve amikor az abroncs­ból teljesen kiszivárgott a levegő, a jármű súlyát a vezetékkerekek vehetik át. 110 4. Az 1. igényben védett futómű fogana­tosítási alLakja, azzal jellemezve, hogy a vezetékkerekek olyan vezetékállvá­nyon vannak ágyazva, mely a jármű­alvázhoz képest függélyes irányban 115

Next

/
Thumbnails
Contents