111498. lajstromszámú szabadalom • Berendezés egyenáramú motorok árammal való táplálására és hasznos fékezésére

lcét csoport által képezett áramkörben lükető egyenáramok keletkeznek. Ezek az áramok csak akkor nőhetnek minden ha­táron túl, ha az átlapolás bizonyos megha-5 tározott értéket meghaladott. A belső körben keletkező lüktető áramok, melyek­nek intenzitásai az áramgörbét simító, a rajzban fel nem tüntetett fojtószervek in­duktivitásaitól függenek, különleges védő-10 készülékeket vezérelhetnek', amely védő­készülékek azután rövidzárlatokat úgy akadályoznak meg, hogy befolyásolják a vezérlő szervet, a példaként felvett eset­ben tehát például ia:z egyik forgó transz-15 formátor álló részét elfordítják. Ez a megoldás lehetővé teszi azt, hogy a szabá­lyozó szerv holt járását a lehető legkisebb értékre csökkentsük. Gazdasági előnyöket érhetünk el ezen-50 kívül azzal is, hogy az egyenirányítókat nem egyforma méretben készítjük, pél­dául célszerűen két oly egyenirányítót al­kalmazunk, melyek közül az egyiknek az átlagterhelése nagyobb, mint a másiké. 25 Különösen előnyös az ilyen megoldás szállító telepeken, például akniaiszállító berendezéseknél. Ugyanis az ilyen tele­peknél a találmány szerinti berendezéssel a vezérlő egyenirányító üzemének bizton­•30 ságát kellő mértékben fokozhatjuk. Pél­dául oly aknaiszállító berendezéseknél, melyek alsó kötél nélkül dolgoznak, elő­fordulhat, hogy a szállítókoisár lefeléme­nei közben túlsúlyba kerül. A találmány .35 szerinti berendezésnél ilyen esetben nem szükséges, hogy a mechanikai féket ki­váltsuk, mert a fékezést maga a motor minden további beavatkozás nélkül el­végzi. Más szóval ez annyit jelent, hogy 40 a találmány szerinti berendezéssel, neve­zetesen a vezérlő egyenirányítókkal, az eudig használatos Leonard kapcsolást ki­küszöbölhetjük. Hogy mindkét egyenirá­nyító, illetőleg mindkét csoport ne vezes-45 Ken egyidejűleg áramot, ami belső rövid­zárlatot jelentene, a két egyenirányítónál, itetőleg két csoportnál a rácsfeszültsége­feet egymással ellentétes értelemben kell vezérelni. Vagyis, ha laz egyik csoport az 50 áramot fokozatosan nagyobb mértékben átengedi, akkor a másik csoportnak kény­szerűen. fokozatosan zárnia kell. Ezt úgy érhetjük el, hogy a két csoportban a, pe­riodikus kisülések gyújtási időpontjának 55 t'ázishelyzeteit egymással ellentétes érte­lemben befolyásoljuk. Szabadalmi igények: 20 1. Berendezés egyenáramú motoroknak rácsvezérlésű kisülőcsöivekkel való táplálásra és hasznos fékezésére, arne- 60 lyet két, a kisütési pályák teljes nyi­tásánál egymás közt rövidre zárt kört alkotó, a hajtómotorral párhuzamosan és egymással ellentétesen kapcsolt ki­sütőcső jellemez. 65 2. Az 1. igénypontiban védett berendezés változata, amelyet kisütőesövekből ké­pezett két csőcsoport jellemez. 3. Az 1. igénypontban védett berendezés változata, amelyet a két csőcsoport 70 vagy egyenirányító vezérlő feszültsé­geit szabályozó eszközök közötti, az egyik csoport fokozatos nyitásakor a másik csoportot fokozatosan záró lvényszerkapesolat jellemez. 75 4. Az 1. és 3. igénypontban védett beren­dezés változata, amelyet a két csoport periodikus kisüléseiben a gyújtási idő­pontok fázishelyzeteit ellentétes érte­lemben befolyásoló eszközök jellemez- 80 nek. 5. Az 1. és 3. igénypontban védett beren­dezés változata, amelyre jellemző, hogy a hajtott egyenáramú motor tet­szőleges kaipoicsfeszültségei mellett 85 mindenkor csak egyetlen csőcsoport enged át áramot. 6. Az 1. és 5. igénypontban védett beren­dezés változata, amelyre jellemző, hogy a hajtott egyenáramú motor tet- 90 szőleges kapocsfeszültségeinél mindkét csoport egyidejű zárása a szabályozó­készülék holtj ára t ára korlátozott. 7. Az 1. és 6. igénypontokban védett be­rendezés változata, amelyre jellemző, 95 hogy már üresjárásban, kapcsolt po-v-euárani ú motor esetén, a két cso­port a vezérlőkészülék tetszőleges helyzeteinél az áramot átbocsátó álla­pot határához oly közel dolgozik, hogy IC a két csoport körében lüktető egyen­áramok folyhatnak. 8. Az 1. és 6. igénypontokban védett be­rendezés változata, amelyre jellemző, hogy a két csoportban folyó, lüktető IC egyenáram erősségének egy bizonyos határán túl való megnöivekedésekor a rácsfeszültségek ús»v befolyásolhatók, hogv a gyújtási időpont fázishelyzete késik. 11 1 rajzlap melléklettel. I'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents