110775. lajstromszámú szabadalom • Folyadékvezérlésű befecskendező-fuvóka öngyjtású égési erőgépekhez
_ 4 _ csapvégen alkalmazott kúpos iitközőfelület mellett fúj el, főleg arra vezethető vissza, hogy a 2. ábra szerinti fuvókánál a tű-löket kezdetén igen kis torkolatrés 5 aránylag szűk részében hengeres úgy. hogy a tű-löket kezdetén kifújó sugár a kúpos csapvég mentén áramlik, anélkül, hogy arra fel ütődnék. Avégből, hogy a sugarat már a befú-10 vás kezdetétől fogva a kúpos csapvég felületével szembe vezessük és így azt már kezdettől fogva jól szétosszuk, a 8—11. ábra szerinti példáknál a sugár vezetését a nyitási löket első részében meghatá-15 rozó rést megfelelően képezzük ki, legcélszerűbben úgy, hogy a csap eme részét a befűződés irányában keskenyítjük. A 8—10, ábrák szerinti példánál a (z) csap felső része hengeres és zárt tű ese-20 tón (8. ábra) az (a) fuvókatest ugyancsak hengeres torkolati nyílásba igen kis játékkal, kis darabon át nyúlik bele. Ezután a csap a fuvókatest (10) torkolati élének közvetlen közeiéig kis mértékben, 25 fokozatosan keskenyedik, majd pedig (ll)-nél hirtelen befűződik. A csap vastagsága már most a legnagyobb mértékű befűződés helyétől a csap szabad végéig kúposán növekszik; a csapvég 30 legnagyobb átmérője nem egészen akkora, mint a hengeres csaprész átmérője. A szabad csapvégen kiképezett csonkakúpalakú (12) toldat köpenyfelülete az egész tülökét alatt a torkolatrésből kifújó 35 tüzelőanyagsugár ütközőfelülete gyanánt szerepel. A csap hossza úgy van méretezve. hogy szabad vége a torkolati nyílásból akkor is kissé kinyúlik, ha a tű teljes nyitási löketét már befejezte. A 40 .10. ábra ezt a tűhelyzctet mutatja. A tű-löket első részében a tüzelőanyag átáramlását először a hengeres csaprész és azután a kissé keskenyedő (13) csaprész erősen lefojtja. Ha azután a nyitólö-45 ket további részében a befűződés a torkolati nyílásba annyira behúzódik, hogy a ki vezetőrés nagy mértékben bővül, akkor a tüzelőanyagmennyiség gyorsabban áramolhat ki. 50 A pontozott vonallal jelzett sugárpálya világosan mutatja, hogy a tüzelőanyag a fuvókatű mindegyik helyzetében, a (13) csaprész keskenyodése folytán, a (12) csaphenger köpenyfelületével szembe-55 áramlik és e felületre való felütődésekor jól szétoszlik. A 11. ábra szerinti foganatosítási példa az előző foganatosítási példáktól csak abban különbözik, hogy a keskenyedő (13) csaprész a (11) befűződésbe közvetle- ( nül megy át. Ekkor a csap által előidézett fojtás a tű-löket első részében természetesen gyorsabban csökken, mint a S—10. ábrák szerinti példáknál. Szabadalmi igények: ( 1. Befecskendező-fuvóka, amelynek tűje. az azt támadó tüzelőanyagnyomás hatására egy előfeszített zárórugó nyomása ellenében üléséről felemelkedik és emellett nyitólöketének legalább egy része alatt a fuvókatesttel olyan fojtórést képez, amelynek keresztmetszete kisebb, mint e löketrész alatt szabaddá váló üléskeresztmetszet és általában az átáramlási pálya legszűkebb keresztmetszetét képezi, jellemezve a zárórugó olyan méretezésével (merevségével), hogy annak erőnövekedése ama részlöket alatt, amelyet a tű a fojtórés lényeges megnövekedéséig £ végez, nagyobb, mint az az erő, amely a tűt nyitásnál gyorsítani törekszik úgy, hogy a nyitólöket ezen első része alatt legalább kis fordulatszámok (pl. üresjárat) esetén eltelő idő a befuvási É időnek lényeges részét teszi ki. 2. Az 1. igény szerinti befecskendezőfuvóka foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a tű nyitólöketének első része alatt eltelő idő, legalább c megközelítőleg, a lassú járatnál fellepő gyújtási időhöz van hozzászabva. 3. Az 1. és 2. igény szerinti befecskendezőfuvóka foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a zárórugó merev- c sége 1 mm. rugóútra vonatkoztatva legalább 22 kg. 4. Az 1—2. igény szerinti befecskendezőfuvóka foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a rugó merevsége 1 1 mm. rugóútra vonatkoztatva 30—35 kg. között van. 5. A 3. igény szerinti befecskendezőfuvóka foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a tű-löketnek azon \ része, amely alatt a tűcsap és a fuvókatest közötti rés a kiáramlást erősen fojtja, 0,3—0.4 mm. 6. Az 5. igény szerinti befecskendezőfuvóka foganatosítási alakja, azzal jel- l lemezve, hogy a teljes tű-löket 0.6 és 1 mm határok között van és előnyösen 0.7 mm. 7. A 3—6. igények egyike szerinti befecskendező-fuvóka foganatosítási 1 alakja, azzal jellemezve, hogy a tű ama gyűrűs felületének vetülete,