110342. lajstromszámú szabadalom • Zsebben hordható írógép

lálmány szerint szintón úgy érjük el, hogy ¡i betűkorongon két sor betűt alkal­mazunk, és a gépnek váltóival a betüko­­rougot a papírhengerhez képest elmozgat­­ö juk. K mozgathatóságot a találmány sze­rint úgy órjiik el. hogy a betükeret veze­tékét, ill. e vezetéknek lengő csapját, lengő karukhoz erősítjük, melyeket úgy alkalmazunk, hogy a váltók lenyomása­it) kor a betűkeret vezetékével együtt és a betűkoronggal együtt a kívánt értelemben elmozogjon. A papírhengert tartó szánnak vagyis koesinak, nemkülönben az írógépszalag 15 nak továbbítását a találmány céljának ^megfelelően a lehető legegyszerűbb ós kevés helyet igénylő eszközökkel oldottuk meg. Ugyanez áll a látható írásra, a vissz­­váltóra és a közbillentyűre vonatkozólag. ¿0 'Tgy a papírhenger hosszirányú elmozgá­­sát, valamint az írógépszalagnak továbbí­tását a lengő betűkerettel kapcsolatos üt­köző váltja ki, úgy liogy az Írógép min­den (“gyes mozgása e lengőkeretről van 25 levezetve. A rajzon a találmánynak egyik példa­képem kiviteli alakját láthatjuk, melytől a gyakorlatban, lényegének érintése nél­kül, sokféleképpen el is térhetünk. Az 30 1. ábra a használati helyzetébe hozott írógépet, a 2. ábra ennek billentyűs keretét, míg a 3. ábra a betűkorong mozgatószerkeze­­tét ábrázolja távlatilag, a 35 4. ábra a billentyűs keret függélyes ke­resztmetszetét, az ;). abra a visszváltó szerkezetet mu­tatja, a (>—í>. ábrák a zsebírógépet oldalnézet 40 ben. különböző munkahelyzetekben mu­tatják, a 30. abra az írást láthatóvá tévő szerke­zetet, a 11. ábra az írószalag mozgatóművé!, a 45 12. abra végül a betűkorong fékszerke­zet ót ábrázolja távlati képben. A (b) papírhenger (c) vezetékekben van, ismert módon vezetve. (1. ábra.) Hasonló­képen ismert a (d) betűkorong, melynek 50 kerületén vaunak a lenyomtatandó betűk elhelyezve, úgy hogy a betűkorong elí'or­­gatasaval más és más betűt nyomhatunk a papírhengerhez. A (d) korongnak (e) tengelye van, mely az (I') keret két átelle- 55 nos oldalában van csapágyazva. E ten­gelynek az (f) kereten, belül lévő részére a (g) fogaskerék van szilárdan erősítve, mely a (h) fogasrúddal áll kapcsolatban. E fogasrúd elmozgatására tehát a (d) be­tűkorongot elforgathatjuk. A íogasrúdnak 60 (g\ g”) nyúlványai, ezeknek pedig (i, i) vezetőorsó toldatai vannak, melyek a bil­­lentyűszerkezetet tartó (j) keret (k) ve­zetékeiben vannak elcsúsztathatom! ve­zetve. 65 Minden egyes (1) billentyű a (j) keret­hez erősített (D tengely körül kilenghet és felső helyzetében, melynél például a billentyűk a keret síkjával párhuzamosak az (1"’) rugók tartják meg, melyeknek 70 egyik vége az egyes billentyűkön lévő lm’) horgokhoz, másik vége pedig a közös lm) tartóorsóhoz csatlakozik. (2—3. áb­rák.) Minden egyes billentyűnek (n) nyúlványa van, melynek vége belenyúlik 75 a keresztirányban párhuzamosan egymás­mellé sorakozó (o) karok (o‘) nyúlványai­nak (o”) áttöréseibe. E karok a kerethez erősített közös (p) tengely körül lenghet­nek. Felső helyzetükben végeredményben K0 az (D tengely körül lengő, szögemelöként működő (n) kar ós (m*) horog közben jöt­tével az (1”) rugó tartja meg e karokat. Ha valamelyik (1) billentyűt lenyomjuk, a hozzáerősített (n) kar az (1”) rugó elle- 85 nóben vele együtt kileng és az (n) karra! kapcsolatos (o) kart ennek () tengelye körül a. nyíl irányában lesüllyeszti. E le­süllyedést használjuk fel a betűkorong előállításának mórtékéül. A betűkorongo: 90 mozgató (k) fogasrúd (g*) nyúlványán ugyanis (r) ütközőorsó van alkalmazva, mely a. lesüllyedt (o) karba ütközve, a (h) fogasrúd ós ezzel a (d) betűkorong to­vábbi elmozdulását. illetve elfordulását 95 megakadályozza. Kell, hogy a (d) betűkorong azonnal megálljon, mihelyt az (r) ütköző az (o) ka.rok A'alamelyikóbe ütközik, mert csak így érjük el azt, hogy a kívánt betű pon- 100 tosan a. papírhenger fölött legyen. A ko­rong eleven ereje azonban azt a megállí­tás után is tovább forgatja, miközben a vékony acélból készült (o) karok és (n) rudak alakjukat rugalmasan megváltó/- 105 tátják. Kunok elkerülésére fókszerkezetet alkalmazunk, mely a korong eleven ere­jét a megállítás pillanatában megsem­misíti. A (g”) nyúlvány egyenesben vezetett JI0 (s) orsónyúlványán az (s’) rugó ül, mély a fognsrudat kezdeti helyzetében igyek­szik megtartani. Az (s) orsón elfordítha­­tóan és hosszirányban eltollui-tóim a (t) tolóka ül, melyhez az (u) rúd van csuk- ti5 lózva. E rúd másik vége az (.’)) alaplemez-

Next

/
Thumbnails
Contents