110015. lajstromszámú szabadalom • Váltakozó áramú motor

_ 4 — számú tekercselést mutat hét különböző teljesítmény fokozat, a 8a részábra sze­rint pedig a maximális teljesítmény eléré­sére kapcsolva. 5 A 6. ábra a már a törzsszabadalomban elmagyarázott példát mutatja, azonban az­zal a különbséggel, hogy a főtekercselés az egyik kisebb menetszámú tekercselés és a két kisebb menetszámú tekercselés egy-10 mással minden fázisban állandóan kap­csolva van. Amint már említettük, e kap­csolatok a pótszabadalom szerinti leágazá­sokkal vannak ellátva, amelyek oly kap­csolókészülékhez vezetnek, amely minden 15 fázisban egy vagy több kisebb menet­számú tekercselésnek a főtekercselés áram­köréből való kikapcsolását 6S SI 6. ábrának 2a és 3a részábráiban feltüntetett két csil­lagkapcsolás létesítését teszi lehetővé. 20 A 7. ábra vázlatosan mutatja a törzs­szabadalom 3. ábrájának megfelelő példát azzal a különbséggel, hogy a főtekercselés a kisebb menetszámú tekercseléssel min­den fázisban a szaggatott vonalakkai fel-25 tüntetett soros kapcsolatban áll. E soros kapcsolatok állandóak lehetnek, amint ezt az ábra mutatja és a különböző teljesít­ményfokozatok elérésére mindegyik leága­zással lehet ellátva, amelyek oly kapcsoló-30 készülékhez vezetnek, amelynek segélyé­vel úgy a törzsszabadalom szerinti kap­csolást, vagyis az indukáló tekercselések összességének minden fázisában a kisebb menetszámú tekercselésnek a főtekercse-35 lés áramköréből való kikapcsolását, mint a pótszabadalom szerinti kapcsolást is el­végezhetjük, úgy hogy a kisebb menet­számú tekercselést az 1. ábra (la) és (3a) részábráinak megfelelőleg kapcsoljuk a. 40 főtekercselés áramkörébe. A 8. ábra hasonló vázlatot mutat, azon­ban fázisonként két, szaggatott vonallal feltüntetett soros kapcsolással, vagyis minden fázisban a főtekercselés az első ki-45 sebb menetszámú tekercseléssel és minden fázisban az első kisebb menetszámú teker­cselés a második kisebb menetszámú te­kercseléssel áll soros kapcsolatban, úgy hogy pl. a 2. ábrában feltüntetett kapcso-50 lásokat hozhatjuk létre. A 9. ábra hasonló vázlatot mutat, azon­ban fázisonként szaggatott vonalakkal fel­tüntetett három soros kapcsolattal, vagyis minden fázisban a főtekercselés az első 55 kisebb menetszámú tekercseléssel és min­den fázisban az első kisebb menetszámú tekercselés a második kisebb menetszámú tekercseléssel, továbbá minden fázisban a második kisebb menetszámú tekercselés a harmadik kisebb menetszámú tekercselés- öq sel áll soros kapcsolatban, úgy hogy pl. a 3. ábrában feltüntetett kapcsolásokat léte­síthetjük. A 10—19. ábrák egy-egy sztator vagy rotorhorony keresztmetszetét mutatják a 65 főtekercselés egy tekercsének egyik olda­lához tartozó (a) menetekkel és egy vagy több kisebb menetszámú tekercselés egyik oldalának (b) meneteivel, amelyek a talál­mány szerint használandók fel. 70 A 20. és 21. ábra egy sztatornak nyolc horonyra terjedő szektora haladó tekercsű háromfázisú tekercselésnek két példaké­pem elrendezésével. A 20. ábrában a (phl, phll, phIII) é;j 75 (phl) hornyok tartoznak egy sarkhoz, míg a találmány szerint felhasználandó indu­káló tekercsek keresztmetszete csupán az (I) fázis részére van berajzolva, (a, a) a főtekercselés két tekercsének keresztmet- 80 szete. (b, b) egy kisebb menetszámú teker­cselés egy tekercsének keresztmetszete. Amint ezt a rajz mutatja, a főtekercselés mindegyik fázis mindegyik pólusa szá­mára két horonyba és két horony egy ré- 85 szébe van tekercselve. A kisebb menet­számú tekercselés minden fázis minden pó­lusa számára két koronynak a főtekercse­léstől szabadon hagyott részében fekszik. A 21. ábra hasonló vázlat, azonban e 90 példában a főtekercselés minden fázis minden sarka számára két nagy ho­ronyba van tekercselve, míg a kisebb me­netszámú tekercselés minden fázis minden pólusa számára két, az előbbieknél kisebb 95 horonyban fekszik. A 22. és 23. ábra két síkban elrendezett háromfázisú tekercselés két példáját mu­tatja a sztatornak tizenkét horonyra ter­jedő részén. 100 A 22. ábrában (phl, phll, phIII) és (phl) az összes fázisoknak egy pólushoz tartozó hornyai, amelyek a találmány szerinti használatra alkalmas indukáló tekercselé­sek összességét tartalmazzák, (a, a) a fő- 105 tekercseléshez tartozó három tekercs ke­resztmetszete. (b, b) kisebb menetszámú tekercseléshez tartozó tekercs keresztmet­szete. Világosan látszik, hogy a főtekercse­lés minden fázis minden tekercscsoportja 110 számára négy teljes horonyban és két ho­rony egy részében fekszik, míg a kisebb menetszámú tekercselés minden fázis min­den tekercscsoportja számára két horony­részt foglal el. 115 A 23. ábra a 22. ábrához hasonló vázlat.

Next

/
Thumbnails
Contents