109655. lajstromszámú szabadalom • Hajtás ferde hengerművekhez
Megjelent 1934. évi április hó 181-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 109655. SZÁM. — XVI/d. OSZTÁLY. Hajtás ferde hengerművekhez. Vereinigte Stahlwerke Aktieng-esellschaft cég- Düsseldorf. A bejelentés napja 1933. évi március hó 20-ika. Németországi elsőbbsége 1933. évi február hó 2-ika. Találmányunk ferde hengerművekhez való hajtás, mely sajátosan azt célozza, hogy a ferde hengermű teljesítményének fokozása céljából lehetőleg nagy forgatónyomatékot vezethessünk be. Ferde hengerművek teljesítményének fokozása eddig gyakran azon akadt meg, hogy a hengerekhez vezethető forgatónyomatéknak a hengerek és fésűhengerek kapcsolócsapjainak, a kapcsolásoknak, a kapcsolóorsóknak és a fésűhengerek fogainak gyengesége határt szabott. Találmányunk szerint ezt a hiányt úgy hárítjuk el, hogy az erőátvitel által maximálisan igénybeveitt gépelemeket (mint pl. a fésűhengereket, kapcsolásokat, kapcsolóorsókat) edzett, illetve megrezzentett és megeresztett alakban vitelezzük ki. Ezzel a kivitelezéssel elérjük azt, hogy a munkahengerekbe, melyek edzve, illetve nemesítve lehetnek, kétszer-háromszor akkora forgatónyomatékot vezethetünk, mint amekkora eddig bevezethető volt. Az ilyen tel jeeítm é nyf ok ozásb ól ferde hengerművek számára adódó előnyök nyilvánvalóak. Találmányunk különösen előnyös foganatosítása szerint a fésűhengerek átmérőjét az eddig szokásos alakokhoz képest lényegesen csökkentjük ós ennek megfelelően a fésűhengerek fordulatszámát jelentékenyen fokozzuk, hogy kis fognyomásokat és nagy forgássebességeket kapjunk. Találmányunk szerint a fésűhenger átmérőjének felső határául 150 mm. osztó- 35 kört tekintünk, míg a percenkénti minimális fordulatszám 200. Az ilyen foganatosítás további előnye, hogy ama nagy igénybevételnek megfelelően, melynek a fésűhengerek a nagy 40 teljesítményátvitel révén ki vannak téve, a fésűhengerok számára minden aggály nélkül az eddig szokásosnál nagyobb elhasználódást engedhetünk meg anélkül, hogy ezzel a telep gazdaságosságát ve- 45 szélyeztetnők, mivel' ily kisméretű gépelemek pótlása nem költséges. Szabadalmi igények: 1. Hajtás, ferde hengerművekhez, azzal jellemezve, hogy az erőátvitel által 50 leginkább igénybevett ama gépelemek, melyek a munkahengerekhez az erőt vezetik, edzett, illetve megrezzentett és megeresztett kivitelűek. 2. Az 1. igényben védett hajtás foganato- 55 sítási alaja, azzal jellemezve, hogy a fésűhengerek maximálisan 150 mm. osztókörátmérőjűek és hogy percenkénti fordulatszámuk nem fekszik 200-on alul. 60 l'allas nyomda, Budapest.