108868. lajstromszámú szabadalom • Hárfaszita

Megjelent 1934:. évi március hó 16-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 108868. SZÁM. — XVII/f. OSZTÁLY. Hárfaszita. Louis Hermann cég- Dresden. A bejelentés napja 1932. évi december hó 30-ika. Németországi elsőbbsége 1931. évi december hó 30-ika. Már többízben javasolták csupán a szita hosszirányában haladó acélhuzalokból álló szitákat, melyeknél a szitáláshoz két-két hosszhuzal határolta hosszú rések állnak 5 rendelkezésre. Az ilyen szitálószervek sajá tossága a lehető legnagyobb szabad szitafelület, mert a huzalvastagság és a rézbőség közötti viszony tetemesen kisebb, mint a különböző profilú hosszrudakból 10 álló szitarostélyoknál. Ennek következtében az ilyen huzalsziták sokkal több szitálandó anyagot képesek feldolgozni, mint az ugyanakkora hasznos felületű szitarostélyök, azaz felületegységenként nagyabb 15 a teljesítményük. Emellett a huzalsziták könnyűek és kényelmesen kezelhetők. Ilyfajta, az alábbiakban «hárfasziták»nak nevezett sziták a lehető legfeszesebben meghúzott huzalokat tételeznek fel a drót-20 huzalra merőleges irányú mindennemű kitérés lehetetlenné tételére, nehogy a rés. bőségek a leszitálás alatt megengedhetetlen mértékben táguljanak, ami pontatlan szitálást vonna maga után. 25 A feszültséget eddigelé pl. egyes sima hosszhuzalnak külön megfeszítésével igyekeztek elérni. Ezért az egyik dróthuzalvéget, tetszőleges módon, a szitakerethez erősítették, a másikat pedig csavarmenetes 30 pörgetővel kötötték össze, mellyel a huzalokat szorosan meghúzták, éppen úgy, mint a< zongorahúrokat. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ily körülményes és drága szerkezetek a 35 szitagyárfásban nem tudtak meghonosodni, eltekintve attól, hogy a lapos huzaloknál ily módon elérhető feszültség nem elegendő. További hátrány, hogy a hárfasziták az egyes huzalok gyakori utánahúzá-40 sát tették szükségessé. Egy másik megoldás az egyes nosszhuzaloknak kezdő- és végsínben való megerősítését javasolja, mely sinek egyikének a másikhoz képest való meghúzásával igyekeztek a szükséges feszültséget elérni. Én- 45 nek a megoldásnak előnye az előbb ismertetett kiviteli alakkal szemben az, hogy valamennyi hosszhuzal egyetlen feszítőszerkezettel feszíthető meg. Ily módon azonban valamennyi huzalban teljesen 50 egyenletes feszültség soha sem érhető el, mert a különböző huzalok elkerülhetetlen hosszkülönbségei, teljesen ki nem egyenlíthetők. A találmány a hárfaszitáknak előhullá- 55 mosított hosszhuzalokból való előállítását és a huzaloknak külön-külön vagy együttes megfeszítését javasolja. Az előhullámosított hárfasziták célszerű kiviteli alakjánál a hosszhuzalok elejét és 60 végét, egyenletes résméretek létesítésére, kellő számú, előhullámosított haránthuzallal, szabályszerű szitatfonattá egyesítjük. A huzaloknak a vibrációs szitaiparból ismeretes feszítőszerkezetek valamelyikével ad- 65 juk meg a szükséges feszültséget. A találmány szerinti hárfasziták tehát nem közönséges, sima, hanem előhullámosított huzalokból készülnek. Csak ez az előhullámosítás teszi lehetővé, hogy a 70 szita egész szélességében egyforma feszítő erő minden egyes hosszhuzalt tényleg meg is fog és hogy az egyes huzalok közötti, elkerülhetetlen csekély hossz- és görbületi különbségek kiegyenlíttetnek. Az előhullá- 75 mosítás folytán, úgyszólván annyi «huzalhossz készletet® tárolunk, hogy minden egyes huzal minimális feszültségi méretére hozható anélkül, hogy az e mértéken túlfeszített huzalok elszakadnának. 80