108251. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés műgyantából és mindenféle műgyantát tartalmazó masszából való sajtolt tárgyak előállítására

— 2 — szetesen technikailag nehéz és minden­képen drága, vagy pedig az a veszély fe­nyegetne, hogy a kölyű (Stempel) vagy más gépelem elhajlik és eltörik. 5 Figyelembe veendő az is, hogy a mat­ricának lehetőség szerint teljesen simá­nak, vagyis finoman polírozottnak kell lennie, hogy a fennakadást, a rásütést és lepényképződést megakadályozzuk; ilyen 10 rásülés bekövetkezése esetén az üzemet rögtön meg kell szakítani, minthogy a rásülés a szorítóhatást nagyon megnöveli, •aminek a fentleírt hátrányok a következ­ményei. Ezért tehát ajánlatos, hogy vagy 15 önkenődő kiindulási anyagot alkalmaz­zunk, vagy pedig a matricának és a kölyű­nek vagy mindkettőnek kenéséről gondos­kodjunk. Minden körülmények között szükséges azonban, hogy a matrica belső 20 felülete lehetőleg sima legyen. Bizonyos esetekben előnyös, hogy a mat­ricát kettős csonka kúp alakjában képez­zük ki, mimellett a két kúp úgy fekszik egymáson, hogy legnagyobb képzelt alap-25 felületeik közösek. Bizonyos körülmények között: előszös a matricának többszörös ket­tős csonka kúp alakjában való kiképzése is, mimellett mindenkor az utolsó csonka kúp kisebbik alapfelülete a kilépési vég. 30 A matrica ilyen kiképzésével az anyag homogenitását növeljük és melegnek a műgyantára való behatásánál keletkező gázok és gőzök elillanását megkönnyítjük. Bizonyos esetekben az is előnyös, hogy 35 a hőmérsékletesést az elj aras valamely részében, illetőleg a matrica valamelyik helyén megszakítsuk, mimellett fennáll az az alapfeltétel, hogy a kilépési vég leg­nagyobb (100° feletti, előnyösen 140—150°) 40 hőmérsékletű és a belépési vég legkisebb (előnyösen 100° alatti) hőmérsékletű le­gyen. így pl. előnyös hűtött bevezetési zóna után aránylag meleg zónát alkal­mazni, amire a munkairányban hidegebb 45 zóna következik, mimellett a közbekap­csolt meleg zónákban a melegbehatást természetesen úgy kell megválasztani, hogy időelőtti keményedés, illetve más hátrányok ne következzenek be. A végle-50 ges keményedés ez esetben is a kilépési zónában megy végbe. Ha a sajtolt darab a matricából kilép, akkor annak vezetésé­ről kell gondoskodni; a vezetés akár mint gyűrűs, akár mint görgősvezetés két vagy 55 több, egymással szöget bezáró görgővel, akár pedig más módon is kiképezhető. A vezetéssel az áthajlások veszélyét elke­rüljük, úgyhogy a kilépő, tetszésszerint profilozott tárgyaknak majdnem matema­tikailag párhuzamos éleik, illetve határ- 60 felületeik vannak. Továbbá azt találtam, hogy a törzssza­badalom szerinti eljárás úgy is javítható, hogy a táplálásnál önműködő adagolást végzünk, mimellett az adagolóberendezés 65 a sajtolóberendezéstől célszerűen elkülöní­tett, azonban a két berendezés hajtása kö­zös. Az adagolást akár a por tömegének lemérésével, akár pedig tablettázással fo­ganatosíthatjuk. 70 A hozzávezetés a táplálási végen elhe­lyezett, hidegen tartott, illetve külön hű­tött adagolótölcséren vagy pedig a kölyűn keresztül történhetik; ez utóbbi táplálási mód különösen előnyösnek bizonyult. 75 Emellett a kölyűt a sajtolási löketnél ter­mészetesen zárjuk, úgyhogy a kölyű egész felülete sajtolást végez. Ezt könnyen elér­hetjük úgy, hogy a kölyű közepén, célsze­rűen egyenletes hajtású külön segédkölyűt 80 alkalmazunk, amely az adagolt anyag táp­lálását végzi és táplálás után a főkölyű sajtolófelületét zárja. Azt találtam ugyanis, hogy a bevezetett kiindulási anyag adagolása a végtermék 85 sűrűsége és egyenletessége szempontjából rendkívül fontos, mimellett általában az a szabály, hogy kevesebb anyag táplálása esetén állandó sajtolási nyomás mellett az anyag sűrűsége növekszik. Ajánlatos te- 90 hát, hogy a mindenkori betáplált mennyi­séget állandó sajtolási nyomás mellett kis értéken tartsuk, mimellett természetesen túlságosan nagy nyomások elkerülendők. Az egyenletes sűrűséget az egyenletes 95 táplálás biztosítja; nem eléggé pontos adagolás esetén a végtermék sűrűségében különbségek mutatkozhatnak, ami a ter­méket esetleg használhatatlanná, minden­esetre azonban alacsonyabb értékűvé 100 teheti. A főkölyű sajtolófelülete előnyösen tel­jesen sík vagy esetleg homorú is lehet. Ezáltal hibás irányú erők fellépését és ék­szerű hatások keletkezését elkerülhetjük. 105 Ez igen nagy fontosságú, mert ék-szerű hatások fellépése esetén eldugulás követ­kezhetik be, ami nemcsak a sajtolóformát, hanem a sajtót magát is teljesen használ­hatatlanná teheti. 110 A vázolt szabályozással a törzsszabada­lom szerinti eljárást különösen azáltal tö­kéletesítjük, hogy a végtermékek egyen­letességét növeljük és minőségét javítjuk. Szabadalmi igények: 115 1. A 106163. számú törzsszabadalom sze­rinti eljárás változata, azzal jellemezve,

Next

/
Thumbnails
Contents