107085. lajstromszámú szabadalom • Javítás kávéitalokat önműködően készítő gépeken

- 5 — nek tartós tisztántartása céljából a folyadékot kibocsátó szűrő alatt két állású váltószelep van elhelyezve oly módon, hogy ezen szelep célszerű ke-5 zelésekor egyszer folyadék bocsájtódik ki, másszor pedig a szűrőt gőzsugár tisztítja. 10. Az 1—9. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az 10 edény felső és alsó végtárcsája belső felületének tisztítását a szűrőtisztí­táskor a szűrőn átvonuló és az edény­fenékben lévő rézsútos csatornákban, a kibocsátónyílásihoz folyó gőzsugár 15 kondenzációja folytatólagosan végzi, az általános alapos higiénikus tisztí­tást pedig a munkanap végén azzal érjük el, hogy a kávémalmot leállít­juk és kávélisztnek bebocsátását meg-t 20 szüntetjük, továbbá hogy az oldalsó csőcsonkhoz, csatlakozó vízvezetéket! nyitjuk, úgy, hogy az edény teljesen megtelik vízzel és utána a gépet mű­ködésbe hozzuk, miáltal az ital forrá-25 zásában résztvevő szervek oly környe­zetben dörzisölődnek, amelyen forró víz és gőz folyik keresztül. 11. Az 1—10. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy gőznek 30 a kávémalomba való behatolásának el­kerülése végett a kávéliszt, az őt cél­szerűen magasságban felfogó tölcséren keresztül esik a forrázókamrába, mely tölcsér két vagy több lábbal, a forrázó-35 kamrával szemközt, az edénynyíláson ül. 12. Az 1—11. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a gép bütykös orsóval van ellátva, mely a 40 különböző elektromechanikai szerveket szabaddá teheti oly célból, hogy azok a meghatározott időben és meghatáro­zott időtartamra a nekik előírt műve­leteket elvégezhessék. 45 13. Az 1—12. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a 8-alakú test közepén keresztülhatol egy edény végtárcsáin keresztülvezetett orsó és ez felső végén maltai keresztet 50 hord, melynek hajtó kereke, vagy ha­sonló szerkezete a hajtó motorral ösz­szekötött redukálómű tengelyén van rögzítve, mimellett ez az összeköttetés alkotja a 7. igénypont szerinti bütykös orsót. 55 14. Az 1—13. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy mind­egyik gépet vagy gépcsoportot egy cél­szerűen transformatorral és higany re­lais-vel ellátott elektromechanikus be- 60 rendezés vezérel és a vezérlés távolról történik. 15. Az 1—14. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az őr­lési művelet időtartamát egy kapcsoló 65 rövidíti vagy hosszabbítja, úgy hogy az italt tetszés szerint nagyobb vagy kisebb kávémennyiséggel, tehát erő­sebbre vagy kevésbbé erősre lehet ké­szíteni. 70 16. Az 1—15. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jelletaezve, hogy egy cél­szerűen elrendezett csap kezelésével hígított ital készíthető. 17. Az 1—16. igényben védett gép kiviteli 75 alakja, azzal jellemezve, hogy egy gép­részen számláló van elhelyezve az el­készített csészényi kávék számának el­lenőrzésére. 18. Az 1—17. igényben védett gép kiviteli 80 alakja, azzal jellemezve, hogy az ital­készítő szerv termoszifonszerű, forró vízzel cirkuláló rendszer alkalmazása révén állandóan meleg állapotban vau tartva. 85 19. Az 1—18. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a kávé­liszt őrlése és kimérése az ital készítése közben történik, de ezt csak a követ­kező ciklusban használják, vagyis az 90 őrlés időmegtakarítás céljából előre történik. 20. Az 1—19. igényben védett gép kiviteli alakja, azzal jelemezve, hogy mind­egyik gép üzemi ciklusonkint egy vagy 95 több csészényi kávé készítésére lehet méretezve és hogy az egymással sze­riában összekötött gépek úgy méretez­hetek, hogy pl. egy két gépből álló cso­portnál az egyik gép egy csészére és 100 a másik három csészére van készítve oly módon, hogy kb. 30 másodperces ciklusonkint 1—3—4 csészényi munka­kombináció hozható létre. 3 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest. 1070S5

Next

/
Thumbnails
Contents