106820. lajstromszámú szabadalom • A hegedűnyelvbe behelyezhető táblázatos gyakorló iskola
Megjelent 1933. évi augusztus hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 106820. SZÁM. — IX/d. OSZTÁLY. A hegedűnyelvbe behelyezhető táblázatos gyakorló iskola. Zwack Endre műszaki tisztviselő Borsodnádasd. A bejelentés napja 1930. évi március hó 29-ike. A találmány szerint egyszerű és olcsó hegedűiskola célja az, hogy a hegedűoktatás eddig ismert nehézségeit úgy az oktató, mint a növendék javára kiküszöbölje. 5 Ismeretes ugyanis, hogy a tanító legtöbb idejét a folytonos magyarázat veszi igénybe: a hangok nevei, az ujjak elhelyezése, félhangtávolságok stb. Azután az otthoni egyedül való gyakorlás hátrá-10 nyai: a tanuló rosszul intonál, mivel nem helyesen gyakorolta a leckét, vagy a tanítót nem értette meg helyesen; egyik ujját feljebb vagy lejjebb teszi. Továbbá a nehéz fekvési gyakorlatok hátrányai: a 15 módosító jelek hibás használata, a II., IV. fekvés fogásainak helyes ellenőrzése stb. Ugyanezen hátrányok azután még megújulnak az ismétléseknél, amikor a növendék már elfelejtette a helyes fogásokat. 20 Nagy hátrány még a hegedűtanulásnál az a körülmény is, hogy az oktató hegedűk legnagyobb részt olcsó gyártmányok, hol az ujjak nem sima ébenfán siklanak végig, hanem festett puhafán, ami az ujjak 25 nedvessége miatt idővel szálkás lesz s zavarja a helyes fogásokat. A találmány mindezen hátrányokat kiküszöböli, még pedig egyszerűen úgy, hogy a hegedűnyelvbe, illetve annak erre a célra 30 kimélyítet csatornájába, celluloidból, vagy. más alkalmas anyagból készített foliót tol be, melyen a hegedűiskola egyes szakaszai táblázatos grafikummal szerepelnek, úgy hogy a növendéknek az ujjfogásokat csak 35 az ujjával le kell fednie s már megkapta a helyes fogást. A csatolt rajzban a találmány tárgyának egy vázlatos megoldási módja van feltüntetve és pedig az 1. ábrán a hegedűnyelv hosszmetszet- 40 ben, a 2. ábrán keresztmetszetben s a 3. ós 4. ábrán a folióémotolla elölnézetben és metszetben van feltüntetve, míg az 5. ábrán a táblázatos gyakorló iskola egy 45 példája van bemutatva. A találmány tárgya a celluloid, cellophan vagy más alkalmas anyagra nyomdai úton átvitt (5) táblázatos gyakorló iskola, mely épp olyan hosszú, mint a he- 50 gedűnyelv és még néhány milliméter a nyelvből kiálló széle, hogy könnyen meg lehessen fogni. Magának a hegedűnyelvnek az (5) fólió befogadására megfelelő mélyítése van s e célból vagy a hegedű- 55 nyelv (1) anyaga van bemarva, vagy pedig (2. ábra) célszerűen a nyelv anyaga két részből áll, ú. m. az (1) alapanyagból s az erre alkalmas módon celluloidból, vagy más alkalmas anyagból ráerősített, 60 átlátszó (2) fedőanyagból, úgy hogy az (5) fólió e kettő között az (1) alapanyagban alkalmazott s a fólió vastagságának kényelmesen megfelelő bemélyítésben foglal helyet. _ _ 65 A fólió betolása kézzel történik, mi mellett a betolás megkönnyítésére és gyorsítására alkalmazhatjuk a (4) motollát. Ez a (6) hosszúkás áttöréssel van ellátva, melybe az (5) foliónak kiálló végét be- 70 illesztjük s azután a motollát a két végén levő érdes fogantyújánál fogva az ujjaink között sodorjuk, miközben a fólió a vájatból kijön, vagy abba betolható. A motolla hosszát célszerűen oly nagyra vesszük, 75 mint amilyen a távolság a húrnyereg s a hegedűnyelv alsó vége között. Ez az előgondodoskodás arra szól, hogy ha húr-