106229. lajstromszámú szabadalom • Eljárás játékterek porondjainak létesítésére
Megjelent 1933. évi május hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 106229. SZÁM. — VlII/i. OSZTÁLY. Eljárás játékterek porondjának létesítésére. Kohn Pál gyáros Brünn. A bejelentés napja 1931. évi október hó 15-ike. Különböző eljárások ismeretesek már játékterek, különösen pedig mindenféle ú. n. kedvezőtlen időjáráskor is alkalmas játékterek létesítésére. Ismeretes továbbá, 5 hogy a vonatkozó eljárásoknál, különösen festési célokra, téglaport használnak. Ez eljárásoknak azonban az a nagy hátránya, hogy vízátengedő képességüket illetően nem felelnek meg, vagyis meglehetősen 10 áthatlanok, illetve átengedő-képességük nem egyenletes, amely körülmény, különösképen a nedvességtartalom változásakor, még egyenetlen színeződéssel is jár, miáltal a terek foltosakká válnak és ez 15 alkalmas arra, hogy a játékot zavarja. A találmány oólj,a a fentemlített hátrányok kiküszöbölése, tehát igen nagy mértékben vízátengedő, egyenletesen színezett és emellett még igen nagy fokban .rugal-. 20 mas játéktér létesítése. Ez, a találmány szerint, úgy érhető el, hogy erősen égetett és azután szemcsézett agyagot porrá tört mésszel (mészporral) és égetett homokkal keverünk össze, amely keveréket felhint-25 jük a terepre és ismert módon, víz rálocsolásával és azt követőleg hengerléssel lekötjük, mi mellett a hengerlés alatt még egy erősen égetett, kb. mákszem nagyságú agyag szemcsékből réteget viszünk 30 fel reá. Pl. 100 rész erősen égetett agyaghoz kb. 15 rész porhanyított meszet és kb. 10 rész égetett öntődehomokot veszünk. A rétegezés két rétegben is történhetik, amikor úgy a felső, mint az alsó réteghez 35 finomabban szemcsézett anyagot használunk. Különösen egyenletes, vörös színezés elérésére a porhanyított, égetett mész fenolftalein-oldattal keverhető. Lehetséges azonban a térnek másféle színezését, esetleg kékre való festését is elérni, mely 40 esetben olyan fehér vagy sárgás, égetett agyag alkalmazandó, amely fémsóoldatokkal festendő a kívánt színre. Ez az eljárás kb. a kővetkezőkép vihető keresztül: 45 Miután a tér, a szokott módon, megfelelően előkészíttetett arra, először 100 rész szemcsézett, erősen égetett agyagból, — melynek kiválasztásához négyzetcentiméterenként 3—4 szemmel készített rosta 50 való — cca 15 rész égetett porrá tört mészből és 10 rész égetett öntődehomokból álló keveréket terítünk szét, amikor is — ha vörösre festett játékteret kívánunk előállítani — a meszet fenolftalein-oldattal 55 keverjük olykép, hogy a fenolftaleint spirituszban feloldjuk, vízzel keverjük és a masszához adjuk. E rétegre, vízzel való meglocsolása után, egy másik réteget terítünk szét, amely teljesen azonos össze- 60 állítású, azonban az élesre égetett agyag finomabb szemcsézetben előnyösen alkalmazható, amely esetben a kirostáláshoz négyzetcentiméterenkint 10 szemmel ellátott rostát használunk. Ezután a teret új- 55 ból és kiadósan meglocsoljuk és lehengereljük. Ezt követőleg, azonnal az első lehengerelés után, vékony, kt). mákszem nagyságú, erősen égetett agyag szemcsékből álló réteget terítünk szét és tovább 70 hengerlünk mindaddig, míg a massza teljesen le nincs kötve. A szétterített rétegnek teljes vastagsága kb. 2 cm-re vehető, így mindenféle időjárásra alkalmas teret nyerünk, amely minden, még a legválasz- 75 tékosabb igényeknek is teljesen megfelel, rendkívül vízátengedő, amellett nagyon rugalmas és változott nedvességviszonyok