106157. lajstromszámú szabadalom • Vasúti villamos állítómű

tartozó kontaktusokkal és (LB) kapcsoló­val együtt. A 6. ábrán olyan elrendezés vázlata látható, melynél a fentemlített relais a hozzátartozó kapcsolóval együtt 5 három váltó számára közös, úgy hogy ennek folytán ez a három váltó egyidejű­leg állítható át központi vagy helyi állí­tásra és pedig az egyetlen (LB) kapcsoló átállítása, vagy az egyetlen (LR) relais 10 áramkörének zárása vagy nyitása által. Ez a relais ekkor a hozzátartozó váltókkal és váltóállítóemeltyűkkel olyan függőség­ben van kapcsolva, hogy az a helyi állí­tásról központi állításra való átkapcsolás 15 céljából nem működtethető, ha az összes váltóállitóemeltyűk nem állnak a hozzájuk tartozó váltók állásának megfelelő hely­zetükben. E célból a relais áramköre az egymással sorbakaposolt (19,' 20) és (21) 20 kontaktusok útján az összes fenti váltó­állítóemeltyűkhöz tartozó (KMi, KMa) és (KMs) kontrollmágnesek befolyása alatt áll, úgy hogy ez az áramkör csak akkor záródhatik, ha az összes kontrollmágnesek 25 áram alatt vannak. Az (LR) relais (14) kontaktusa szintén közös az összes közö­sen átkapcsolandó váltók számára, míg a (15, 16) és (18) kontaktusok egyénileg tar­toznak az egyes váltókhoz. 80 A fent ismertetett berendezések külön­félekópen módosíthatók, mimellett azon­ban a találmányra jellemző működésmód­jukat megtartják. így pl. az (LB) kap­csolót mechanikusan kapcsolhatjuk össze 35 a (VS) váltóállítóemeltyűvel akként, hogy az (LR) relais áramköre csak akkor záró­dik, ha a váltóállítóemeltyű középhelyzeté­ben van, ez emeltyű szélső helyzeteiben azonban mindig meg van szakítva. Ilyen 40 elrendezés mellett a központi váltóállítás­ról a helyi váltóállításra való átkapcsolás egyszerűen a váltóállítóemeltyűnek közép­helyzetébe való beállításával történik és az állítómű személyzete a váltó kezelését 45 egyszerűen a váltóállítóemeltyűnek egyik szélső helyzetébe való átállításával veheti újból át, A váltónak a helyi állításról köz­ponti állításra való átkapcsolásakor bekö­vetkezhető szándékolatlan állítódása ilyen 50 elrendezés mellett is meg van akadályozva. A (VS) váltóállítóemeltyűnek adott eset­ben nem kell, hogy középhelyzete is legyen, ha a (6) kontaktuskart nem ezzel az emeltyűvel, hanem az (LB) kapcsolóval 55 kapcsoljuk mechanikusan össze éigy, hogy a helyi működtető áriamkört a (6) kontak­tuskarral már zárhatóvá tesszük, mikor az (LB) kapcsolót a helyi állításra való állá­sába kapcsoljuk. Elkészíthetjük a berendezést úgy is, 60> hogy az (LB) kapcsolót elhagyjuk, és ekkor az (LR) relais az (Li) lámpán ke­resztül állandóan az (A) telepre van kap­csolva. A (14, 15) és (16) kontaktusokat ebben az esetben kézzel átállítható átkap- 65 csolótól függőleg úgy rendezzük el, hogy a (15) kontaktus záródik és a (14) és (16) kontaktusok nyitnak, ha ezt az átkapcso­lót helyi váltóállításra állítjuk át. Ez az átkapcsoló azonban ebben az esetben olyan 70 kapcsolatban áll az (LR) relais-vei, hogy az átkapcsolót a relais fegyverzete elrete­szeli, ha a relais nem kap áramot. Ezen átkapcsolónak helyi váltóállításra való átkapcsolásakor ugyan az (LR) relais 75 áramköre a (14) kontaktusnál megszakad, a relais mindazonáltal' tovább is áramot kap a (19) kontaktuson át. Ez a i(19) kon­taktus az áramot csak akkor szakítja meg és ezzel a relais fegyverzetének elengedé- 80 sét csak akkor idézi elő, ha már a váltót a helyi kezelőhelyről a (VS) váltóállító­emeltyű helyzetének meg nem felelő állásba állították. Minthogy ekkor a fent­említett átkapcsoló az (LR) relais-vel el 85 van reteszelve, a helyi állításról központi váltóállításra való átkapcsolás csak akkor következhetik be, ha már a (VS) váltó­emeltyűt a váltó állásával megegyező helyzetbe állítottuk át. Ekként szintén 90 biztosítva vagyunk az ellen, ugyanúgy, mint a többi foganatosítási alakoknál, hogy a váltó helyi állításról központi állításra való átkapcsoláskor szándékolatlanul át ne állítódhassék. Ennél a fogantosítási 95 alaknál a (14) kontaktust adott esetben el is hagyhatjuk. A fent ismertetett foganatosítási ala­koknál az (LR) relais a (KM) kontroll­relais közvetítésével a váltóval és a váltó- 100 állítóemeltyűvel függ össze. Az (LR) relais áramköre azonban nyilvánvalóan közvet­len függőségbe is hozható a (VS) váltó­állítóemeltyűvel és az (M) motor (MS) átkapcsolójával mechanikusan öszekap- 105 csolt kontaktuskarokkal, ugyanúgy, mint a (KM) kontrollrelais áramköre. Szabadalmi igények: 1. Vasúti villamos állítómű, melynél a váltók akár központilag az állítómű 110 központjából az abban levő állítóemel­tyűkkel, akár helyileg, az állomáson levő működtetőberendezésekkel állítha­hatók, jellemezve elektromágneses fel­ügyeleti jelfogós (LB, LR) átkapcsoló- 115 szerkezettel, mellyel a váltó működtető áramköre tetszés szerint akár az állító-106157

Next

/
Thumbnails
Contents