105960. lajstromszámú szabadalom • Rácsostartó, különösen repülőgépszárnyakhoz és eljárás előállítására

Megjelent 1933. évi április hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 105960. SZÁM. — V/h. OSZTÁLY. 'Rácsostartó, különösen repülőgépszárnyakhoz és eljárás előállítására. Weisz Manfréd acél- és fémművei r.-t. cég1

Budapest. A bejelentés napja 1930. évi junius hó 13-ika. A találmány olyan rácsos tartószerkezetekre vonatkozik, melyektől igen kis súly miellleitt nagy szilárdságot követelünk meg, mint például, különösen repülő-5 gépszárnyak főtartóitól. Repülőgépek szárnyfőtartóit már eddig is készítették rácsos tartók alakjában. E taritók öveiként acélcsöveiket, rácselemek ként pedig részben szintén acélcsöveket, 10 résziben (a húzott elemek számára) acéldrótokat használtak. E tartók szerkezeti kiképzése, nevezetesen az övcsövek alakja, kiképzése és a rácselemek, valamint egyéb, például kötőelemeknek a tartón 15 való megerősítési módja igen különböző volt. Így például öv eső vekként használtak egyenletes falvastagságú, de a változó igényibe vételnek megfelelően változó külső és belső átmérőjű (kúpos) övcsöve-20 ket, melyek rendszerint lemezből való hajlítás és összehegesztés útján készülitek, Valamint hengeres, de különböző átmérőjű és falvastagságú csövekből lépcsősfen összehegesztett csöveket Rácseilemekként 25 acélcsöveket, húzott elemek számára némely szerkezeteknél csavaros feszítőművel megfeszített acéldrótokat használták. Nagy nehézségeket okozott a rácselemeknek, valamint egyéb szerkezeti elemeknek 30 az övcsövekhez való megerősítése. Ez ugyanis rendszerint hegesztéssel történt, melynek ebiben az alkalmazásában sok hátránya volt. A szokásos méreteknél ugyanis egyrészt a hegesztés kivitele hely-85 szűke és rossz hozzáférhetőség miatt nehéz és ennek következtében az elkészítés drága és az egyes hegesztések jósága kétes volt. Másrészt a használt övcsövek csekély falvastagsága mellett ezek he-40 geszt és közben könnyen túlhevültek, vagy megsérültek, miáltal legtöbb esetben az egész főtartó hasznavehetetlenné vált. Még ha a hegesztéseik látszólag kifogástalanul sikerültek is, sohasem volt biztos, hogy az övcsövek acélanyaga a hegesztés 45> folyamán nem szenvedett-e olyan elváltozásokat, melyek szilárdságát az illető helyen nagy mértékben csökkentették. Ezért a hegesztést az övcsövön azzal küszöbölték ki, hogy az övcsőre csákozott 50< lemezből a megfelelő alakra hajlított bilincseket húztak, mely bilincsek iüleit alakjuk állandósítása céljából hegesztéssel erősítették egymáshoz és ezekhez a bilincsekhez a nyomott rácselemeket lágj 55-forrasztással erősítették, inig húzott elemekként a bilincsekbe beakasztott, megfelelően megfeszített acélsodronyokat használtak, mimellett a bilincseket az övesőhöz lágy forrasztással erősítették ÖO mieg. Ez a szerkezet általában súlymegtakarítás és megbízhatóság szempontjából megfelelt, de egyébként többrendbeli hátrányai voltak. Elsősorban igen drága volt. mert az övcsövek változó külső át- 65-mérőjének megfelelően az egyes bilincseket más-más méretben „egyénileg" kellett elkészíteni, minek folytán számos modellre és szerszámra volt szükség. Ezenkívül e rendszernél nem lehetett tetszésszerinti rácsozást használni, hanem minden bilincshez lehetőleg egy húzott és egy nyomott rácselemnek kellett csatlakoznia. E tajritó szierelése is rendkívül hosszadalmas és fáradtságos volt, minthogy a húzott rácselemek feszültségét egyenkint kellett pontosan beszabályozni és ellenőrizni és a nyomott rácselemek beforrasztását a már kész tartón kellett végezni. A találmány az ismert szerkezetek 80 70 75