105528. lajstromszámú szabadalom • Gyászévfordulati emléktábla

Megjelent 1933. évi március hó 16-;'tn. MAGYAR KIRÁLYI 1HK SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 105528. SZÁM. — Il/d. OSZTÁLY. Gyászévfordúlati emléktábla. Moskovits Emil táskagyáros Budapest. A bejelentés napja 1931. évi augusztus hó 3-ika. Ismeretes, hogy egyes felekezeteknél a halottak halálozási napjának évforduló­ján, kegyeletből, mécsest szoktak égetni. Viszont gyakran előfordul, hogy a mécses 5 meggyújtását elmulasztják. Ez főképpen az izraelita vallásfelekezetnél fordulhat elő könnyen, mivel annál az évfordulót az izraelita naptár szerint szokták meig­ünnepelini, mely évforduló, tudvalévőiéig, 10 a keresztény naptár évfordulójával nem esik össze ós évről-évre változik. Éppen ezért küllőn táblázatot készítenek minden egyes halottnak, melyből leolvasható, hogy az egyes években az izraelita naptár 15 szerinti évforduló a keresztény naptár melyik napjára esik. E táblázatokat, me­lyeiken az elhunytnak neve és egyéb adatai is meg vannak, rendszerint bekeretezik és a falra függesztik. Ezieik azonban csino-20 saknak egyáltalában nem mondhatók, amellett pedig az évforduló leolvasásánál könnyen tévedhetünk is. A találmány szerinti gyászóvfoirdüló­emléktábla a fenti hátrányokat nemcsak 25 kiküszöböli, hanem az évforduló kegyelet­teljes megünneplését díszesebbé, feltű­nőbbé ós ünnepélyesebbé is teszi. Az év­fordulókon, eddigelé, mécsesek gyújtattak, melyeiknek Taggyútartalma. a mécs égése 30 közben fogyott, miértis a mécs lángja mindig lejebb került ós a mécses üvegedé­nyét igen gyakran megrepesztette. A ta­lálmány szerinti mécsesnél a láng mindig azonos magasságban van, amiáltal a fenti 35 hátrányok is megszűninek. Ez újfajta mé­cses a találmány szerinti emiéiktábiának kiegészítő része. A rajzion a találmány több példakép­pemi, kivitalj alakját láthatjuk, melyektől a gyakorlatban, sokféleképpen eil is tér- 40 hetünk. Az 1. ábra a találmány mécsessel világított, egyszerű kiviteli alakjának távlati képe, a 2. ábra a mécses függélyes hosszmet­szete, a 45 3. ábra díszesebb, többszörös villamos­világítiású emléktábla távlati képe, a 4. ábra a 3. ábra szerinti, sziefcrény-> alakú emléktábla jobboldali részének, az 5. ábra pedig a baloldali résznek függé- 50 lyes keresztmetszete, a 6. ábra nagyobb-léptékű metszet a 3. ábra A—B vonala szerint, a 7. ábra a 3. ábra szerinti kiviteli alak változatának egy része, a 55 8. ábra végül az 1. ábra szerinti, kiviteli alak változata. Az 1. ábrta szerinti, kiviteli alak (j) táb­lából áll, melynek alsó részéhez a doboz­szerű, előreugró (u) toldat csatlakozik, 60 mélybe aiz (m) mécsest helyezzük. A (j) tábláin a felső, nagyabb (e) ablak ós az alsó, alacsonyabb (f) ablak, illetve kivá­gás van. A felső (e) ablakban az elhunyt­nak nevét és egyéb személyi adatait, az 65 alsó (f) ablakba pedig a halálozásnak a keresztény naptár szerinti keltét, illetve adatait helyezzük. Az (e, f) ablakok fölötti (v) sávban tetszés szerinti, díszes felirat lehet, pl. „Gyászévforduló emléktábla". Az 70 (e, f) ablakokban, ill. kivágásokban lévő feliratokat kicserélhető (e\ f') táblákra al­kalmazzuk, melyeket tetszőleges, a célnak megfelelő anyagból, pl. fémből, üvegből, stb. készíthetünk. Pontos, hogy e felirati 75 táblácskák kicserélhetőek legyenek és kü­lönösen fontos ez az alsó (f') felirati táb­lácskánál, melyet évről-évre cserélni kell,

Next

/
Thumbnails
Contents