105405. lajstromszámú szabadalom • Készülék riasztójelzések leadására rádió útján

Megjelent 1933. évi március hó 1-én. Y: AGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS Í05405. SZÁM. — XYIII/b. OSZTÁLY. Készülék riasztójelzések leadására rádió útján. Kuthy Elek főhadnag-y Dunaszentgyörgy. A bejelentés napja 1931. évi junius hó 17-ike. A rádiónak nagy elterjedtsége lehetővé teszi, hogy a jelen találmány segítségé­vel mindenki felszerelheti a lakását, mű­helyét, pénztártermét, stb. önműködő éj-5 jeli őrrel, mely a betörés megkísérlésének pillanatában azonnal működésbe jön, amit azonban csakis az erre a célra kijelölt s bekapcsolt érdekelteik vehetnek tudomá­sul, míg a betörő mitsem sejt mindaddig, 10 míg a tettenérés be nem következik. A találmány lényegében abból áll, hogy a helyiségben levő rádió egyes vezeték út­ján, mely természetesen el van rejtve, mindazon záraikat magához köti, melyek 15 biztonsága szóban van, míg a földvezeté­ket csakis a betörő adja meg, mihelyt a jelzett zárhoz éir. Ez esetben a rádióval kapcsolt gr ammo f ón s zerk eze t fékje a mondott áramkör zárása folytán kioldó-20 dik s a grammofón a beállított fojtott bangeirőséggel „Betörő van az X. terem­ben" hangos jelzést ad le az erre a célra hangszóróval felszerelt hálószobában, portásfülkében, stb., mindaddig, míg a 25 felébresztett személyzet a készüléket el nem állítja. A csatolt rajz a berendezésnek csupán egy példakénti megoldását tünteti fel vázlatos elrendezésben, de természetesen a 30 találmány keretén belül alkalmazhatjuk mindazon technikai ismert szerkezeti rész­leteket, melyek az egyes adott helyzetben éppen legjobban megfelelnek. így pl. a mechanikai gramofonszerkezet helyett al-35 kalmazhatunk villamos motor meghajtotta gramofont is, melynek indító szerkezetét kapcsolja be a betörő a földvezetékével, továbbá alkalmazhatunk legegyszerűbb esetben csupán optikai vagy akusztikai 40 jelzést is. A házi rádiókészülék (l)-gyel van je­lölve s ez célszerűen a (2) hálószobában van elhelyezve. A megvédendő lakás egyéb részei, mint pl. a (3, 4, 5) helyiségek­ben levő zárak egyágú vezetékkel, mely 45 el van rejtve, oly módon vannak egymás­sal, valamint az alagsorban levő (6) por­tásfülkében levő (7) hangszóróval vezetői összeköttetésben, hogy amint a földveze­téket képező betörő a zár előtt kísérlete- 50 zik, az áramkör abban a pillanatban zárva van. Ennek következtében a rádióban el­helyezett gramofonszerkezet megindul, amennyiben a gramofon fékje elektro­mágneses úton kioldódik, úgy hogy a 55 gramo'fonlemezen levő riasztóbeszéd úgy a hálószobában, mint pedig erősebb han­gon a portásfülkében, érvényre jut. Könnyen belátható, hogy a szerkezetet kiegészíthetjük, úgy hogy a gramofon- 60 meghajtása kis elektromotorral történik, melynek áramköre szintén ugyanakkor záródik, mikor a betörő a zárak körül el­kezd kisérletezni. Továbbá minden nehéz­ség nélkül megszólaltathatunk elektromos 65 szirénákat is, vagy más megfelelő akusz­tikai, sőt egyeidejű optikai jelzést is. A leírt vázlatos elrendezés telepes, vagy hálózati rádióberendezésre egyaránt alkalmas, sőt kombinálhatjuk a bizton- 70 sági jelzőberendezést azzal is, hogy a megvédendő helyiség ablaka, vagy egyéb, fényátresztő alkatrésze elé foto­cellát szerelünk s ennek áramkörébe is biztonsági riasEító gramofont szerelünk, 75 mely mindannyiszor működésbe jön, va­lahányszor a betörő a fényerősséget be­folyásolja, azáltal, hogy a fénynyílást el­takarja. Éppígy kombinálhatjuk a rádió­készüléket, me'y természetesen az, egy-

Next

/
Thumbnails
Contents