105346. lajstromszámú szabadalom • Két ágyhelyet és az ágyneműt magába foglaló ágy

, Megjelent 1933. évi március hó 1-én. . , MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 105346. SZÁM. — XVI/f. OSZTÁLY. Két ágyhelyet és az ágyneműt magába foglaló ágy. Magyar Acélsodrony-Drótinűvek és Kötélgyár Deichsel A. cég1 Miskolc. A bejelentés napja 1930. évi mároins hó 5-ike. A találmány oly nyugágy, mely éjjel könnyen és gyorsan kettős ágyhellyé ala­kítható, szükséges ágyneműt is tartal­mazza. Különös előnye, hogy a két ágy-5 hely egymástól teljesen független és bár­hol felállítható. A találmány lényegében két, lábon nyugvó, párnázott sodronybatétből áll, melyek közül az egyik a másiknál annyi-10 val kisebb, hogy alája tolható. E kisebb, lábakon nyugvó ágybetétnek kihúzható fiókja van, amelybe a szükséges derék­aljakat, párnákat, takarókat stb. elhelyez­hetjük. Azáltal, hogy az ágyat lényegi-15 leg oly párnázott sodronyágybetét al­kotja, mely lábakon nyugszik, az igen olcsó, tömeggyártásra alkalmas, könnyű és jó fekvést biztosít. A két lábas-ágybe­tét, melyek közül az egyik valamivel ala-20 esonyabb és keskenyebb, könnyen és gyor­san egymásba tolható, ami után tetszető.-* iszőnyeggel letakarjuk, mikor is rendes nyugágy benyomását teszi és a szobának összbenyomását nem rontja. 25 A rajzon a találmánynak egyik példa­képpeni, kiviteli alakját láthatjuk, melytől a gyakorlatban, lényegének érintése nél­kül, sokféleképpen el is térhetünk. Az 1. ábra a kettős ágyat nappali nyug-30 ágy alakjában, függélyes hosszmetszet­ben, a 2. ábra a kettős ágyat egymásba toltan,, távlatilag, kihúzott fiókkal, a 3. ábra a két ágyat különválasztva, félig 35 kihúzott fiókkal, távlatilag, a 4. ábra végül az 1. ábrához tartozó füg­gélyes keresztmetszetet mutat. A 3. ábrán tisztán láthatjuk, hogy a találmány szerinti ágyak azáltal keletkez­ne, hogy a (b) sodronyból és (c) vasváz- 40 ból álló ágybetétet (g) lábakkal látjuk el. A találmány szerint ugyanilyen második (d, e, h) ágyat is készítünk, melynek szé­lességét ós magasságát olykép szabjuk meg, hogy azt az első ágy alá, az 1., 45 2. és 4. ábrákon látható módon tolhassuk. E második ágy (h) lábainak végén (i) görgők vannak, melyek az ágynak kihú­zását és betolását megkönnyítik. Termé­szetesen nemcsak az egyik, hanem mind- 50 két ágynak lá.bain görgők lehetnek. A második ágynak (d) sodronyrésze alatt és (e, h) vázrésze között a kihúzható (k) fiók van, melynek hátsó részén felül az (e) vázrészeken futó (f) görgők vannak, míg 55 e fióknak mellső részén alul (j) görgők vannak. Az (f, j) görgők a fióknak ki­húzását és betolását megkönnyítik, 'mi­közben a fióknak hátsó vége az (f) gör­gőkkel az (e) vázsínekre nehezedik, míg a, 60 fióknak mellső vége a (j) görgőkkel a pad­lón fut. Azáltal, hogy a fióknak hátsó vé­gét az (e) vázsíneken vezetjük, a fiókot az ágyrésszel együtt könnyen eltolhatjuk, a fiókot pedig az ágyrész alól kellő mérték- 65 ben kihúzhatjuk, úgy hogy belőle az (1) ágyneműt könnyen kivehetjük, vagy abba ismét visszahelyezhetjük. Mindkét ágynak sodronyát előnyösen) párnázzuk, e párnázás, egyszerűség ked- 70 véért, a "rajzokon feltüntetve nincsen. Nappal az ágyrészeket és fiókot egy­másba toljuk (1. ábra), a felső párnázott (b) sodronyrészre (m) párnát helyezünk és az egészeit tetszetős szőnyeggel leta- 75

Next

/
Thumbnails
Contents