105304. lajstromszámú szabadalom • Készülék mindennemű nyomatok szárítására

V;. Megjelent 1933. évi március hó 1-én. MAGTAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 105304. SZÁM. — IX/e. OSZTÁLY. Készülék mindennemű nyomatok szárítására. Fuykers & Walber papírnagykereskedő Düsseldorf, mint Kadus-Werk G. in. b. H. neustadti cég- jogutódja. A bejelentés napja 1931. évi április hó 27-ike. Németországi elsőbbsége 1930. évi julius hó 29-ike. A találmány készülék mindennemű nyomatnak, valamint általában papírból, szövetből és effélékből való, tovamozgó végeknek szárítására, ezekre szárító le-5 vegő rái'úvásával és ezt közvetlenül kö­vető kiszívásával, mimellett a fúvó és szívó szájdarabok a mozgó véget körül­vevő szekrény belsejében vannak. A találmány a készüléknek olyan mó-10 don való kiképzését célozza, hogy a leg­hatásosabb szárítási eredményt érjük el, a készüléknek a legkisebb helyre korláto­zott elrendezése és einnek folytán legkisebb méretei, a szikraképződéssel szemben töké-15 letes biztonság, könnyű kiszolgálhatóság és könnyű összeépítési mód, valamint egyes, különálló ívek szárítására való al­kalmatosság mellett. Erre a célra a mozgó véget a szárító 20 szekrény hátulsó fala hosszában vezetjük, míg e szekrény mellső fala és oldalfalai a fúvó és szívó szájdarabokat hordják. Ezen elrendezésnél könnyein lehet a mozgó vég hűtéséről gondoskodni azáltal. 25 hogy a szárító szekrény hátulsó falát ma­gát hűtő felület gyanánt képezzük ki. Ez példáúl úgy történhetik, hogy ezt a há­tulsó falat üregesen készítjük és valamely hűtő közeg áramát vezetjük azon keresz-30 tiil, vagy azt ilyennel permetezzük. Ezzel a benyomtatott végen villamosíság keletke­zését és összegyűlését megakadályozzuk és a szikraképződésből származó tűzeseteket elkerüljük. 35 Lehetséges továbbá és a találmánynál történt is erről gondoskodás, hogy a papír­vég alátámasztó felületét végnélküli, ön­magába visszatérő pálya (szalag, tagozott lánc és efféle) gyanánt képezzük ki, mely ugyanazzal a sebességgel mozog tova, 49 mint a rajta nyugvó papírvég. Ezzel a be­nyomtatott papírvég és annak alátétje közt mindennemű súrlódást elkerülünk. Hogy a mozgó vég mindig teljesen sí­mán feküdjék és ne ráncolódjék, a szárító 45 készülék hátulsó falát, illetve a papírvég vezetékét, célszerűen, a mozgás irányá­ban enyhéin domborodóan képezzük ki. Ehhez a domborodáshoz alkalmazzuk az­után a készüléknek egész felépítési mód- 50 ját, hogy valamennyi szájdarab ugyan­abban a távolságban legyen a mozgó végtől. Mozgó vezetőpálya elrendezése azonkí­vül főleg annak a lehetőségét adja meg, 55 hogy egyes, különálló íveket is szárítsunk a készülékben. Erre a célra az íveket a szárító szekrényből megfelelően kivezetett, végnélküli szalagra fektetjük és a szárító térből való kijövetelük után ismét levesz- 60 szűk erről a szalagról. A végnélküli szala­got ezért célszerűen fogókkal, ütközőkkel és effélékkel látjuk el, melyekhez az egyes ívek hozzáfekszenek, úgy hogy azokat a szalag biztosan magával viszi. tiö A szárítandó végnek a készülékbe való behúzására a szárító szekrény építési mód­ját úgy választjuk meg, hogy annak vagy hátulsó fala, vagy a szájdarabokat hordó mellső fala. az oldalfalakkal együtt, lsg- 70 alább is az egyik oldalon, leemelhető. Erre a célra az illető rész számára sarnirokat, ollószárakat, csavarorsókat, excentereme­lőket vagy efféléket rendezünk el, melyek­nek segélyével ez a rész leemelhető vagy 75 visszacsappantható. Hogy a szárító berendezést, a csatlakoz­tatás szempontjából, könnyen lehessen

Next

/
Thumbnails
Contents