105109. lajstromszámú szabadalom • Fordítókorong

Megjelent 1933. évi február lió 27-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^ffl® SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 105109. SZÁM. — Va/1. OSZTÁLY. Fordítókorong. Ganz és Társa Villamossági Gép-, Waggon- és Hajógyár 11. T. Budapest. A bejelentés napja ld31. évi mírcius hó 20 ika. í Ismeretesek fordítókorongok osztott főtartókkal, azon célból, hogy ezen for­gialmi berendezésnél az osztatlan három­támaszú és emiatt statikailag határozat-5 lan főtartók kiküszöböltessenek. Ily ese­tekben a tartórészek mindegyike a többi­től többé-kevéisbbé szabadon fog az átha­ladó teher alatt rugalmasan behajolni s a feladat az, hogy ezen szabadság dacára 10 is a különálló részek összefüggése és együttműködése kellőkép biztosíttassék. Ehhez képest a tartórészek a használatos kiviteleknél a leggyakrabban csuklósan vannak egymással, illetve egy harmadik 15 szerkezeti résszel összekötve és pedig oly módon, hogy az említett csuklós összeköt­tetések tengelyei körül a deformálódás alkalmával mindegyik tartórész az adott körülményekhez képest elforoghat. 20 A találmány a fentebbi műszaki feladat megoldásának úgy tesz eleget, hogy azon harmadik szerkezeti rész gyanánt, mely­hez az osztott főtartórészek csuklósan van­nak kötve, magáit a királycsapot hasz-25 nálja fel, és pedig úgy, hogy a megfele­lően meghosszabbított királycsapon a fő­tartórészek egymás felett, a csuklós össze­köttetés létesítésére való külön-külön gömbcsuklókkal vannak elrendezve s így 30 behajlásnk tekintetében egymástól telje­sen függetlenítve. Az elmondottak termé­szetéből következik, hogy a találmány szerinti kiviteli esetekben a fordító­korong teljes főtartója egyszer a király-35 csap síkjában van megosztva. A mellékelt rajzlap ábrái közül az 1. ábra a fordíitókorong oldalnézetét, a 2. és 3. ábra pedig a királycsapon ke­resztül vett két különböző síkú metszetét mutatja. 40 Ezen ábrák szerint a fordítókorong fő­tartója a fordítókorong közepén a király­csapra fűzött (1) és (2) részekből áll. A ré­szek felfűzése a királycsapra egy-egy gömbcsukló közbeiktatásával teljesen 45 olyan, mint ha az ismeretes megoldások szerint egy osztatlan főtartójú fordító­korong főtartója volna a k irálycsapon felfüggesztve. Az alul felfűzött (2) tartó­rész pl. a (3) kereszttartójába beszegecselt 50 (4) hüvelyt hordja, melyen az (5) alap­tárcsában fixen megerősített (6) király­csap van átvezetve. A királycsap körül az alaptáresa és a (4) hüvely között a (7-—8) gömbcsukló található, mely mint 55 csuklópont a (2) tartórész belső végének rugalmas besűlyedós alkalmával való el­fordulását teszi lehetővé. Ennek megfele­lően a (4) hüvely és a (6) királycsap kö­zött, főleg a főtartó hosszirányában, be- 60 állási hézagról kell gondoskodni. A (4) hüvely fölött a (6) királycsapnak a hü­velyből kinyúló meghosszabbításán egy (9) karima van kiesztergál yózva, melynek szerepe az (1) tartórész számára ugyanaz, 65 mint az (5) alaptárcsa a (2) tartórész szá­mára; a (9) karima fölött tehát a király­csapra fűzve egy további (10—11) gömb esuklópár következik, mely a (2) tartó­résszel kapcsolatban és azonos szerkezeti 70 kiképzéssel, tehát a megfelelő (12) kereszt­tartóban megerősített (13) hüvely segítsé­gével ugyanazt a célt szolgálja, mint az alsó (7—8) gömbcsuklópár, vagyis az (1) tartórész megfogását, ezen kívül pedig ru- 75 gailmas behajlás alkalmával a tartóvég

Next

/
Thumbnails
Contents