104852. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ólomcsövek sajtolására
Megjelent 1933. évi január lió 16-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 104852. SZÁM. — XVI/g. OSZTÁLY. Eljárás ólomcsövek sajtolására. Magyar Sieriieiis-Sclmckert-Művek Villamossági r. t. cég Budapest. A bejelentés napja 1930. évi október hó 31-ike. Németországi elsőbbsége 1929. évi október hó 31-ike. Az ólamcsövek sajtolására, főleg kábelköpenyek előállítására használt ólmot eddigelé olvasztókemencében olvasztották anélkül, hogy a levegőt elzárták volna. A 5 megolvasztott ólmot ezután a recipiensbe öntötték. Azáltal, hogy az ólmot légatmosphárában olvasztották meg és öntötték a tartányba, az ólom felületén oxydréteg létesült, amely sajtoláskor az ólom-10 köpenyen tömítetlen részeket okozott. Hogy ezen hátrányt elkerüljük, a találmány értelmében az ólom megolvasztását, valamint a sajtológép tartányába való behelyezését közömbös gáz jelenlétében vé-15 gezziik. A találmány szerint a sajtológép tartányából is leszívjuk a levegőt és azt esetleg közömbös gázzal helyettesítjük, így az oxydációt elkerüljük és oly sajtolt ólomcsövet kapunk, amelyen tömítetlen 20 részek nincsenek. Hogy olvasztáskor az oxigéntartalmú levegőt kizárhassuk, az. olvasztó tartányát az ólomtömböknek behelyezése után légmentesen elzárjuk, a tartányból az 25 egész levegőt, pl. vákuumszivattyúval leszívjuk és közömbös gázzal, pl. nitrogénnal helyettesítjük. A megolvasztott ólomnak a recipiensbe való beöntésekor ez utóbbiból szintén kisziváttyúzziuk a leve-30 gőt és közömbös gázt szívatunk az utóbbiba. A sajtoló dugattyút célszerűen nem nyomjuk teljesen ki a recipiensből, amint ez eddig történt, hanem csupán néhány centiméternyire a felső széle alá. Minthogy a sajtoló dugattyú a recipiens falán 35 tömören zár, a recipiensbe kívülről nem juthat levegő. A folyékony ólmot a recipiensbe célszerűen fűtött csöveken át vezetjük oly célból, hogy az az olvasztó kemencétől a recipienshez vezető úton meg 40 ne dermedjen. E csöveket a, recipiens falán át is bevezethetjük, amelynek dugattyúja ezeket a csöveket sa jtolás közben elzárja. Ila üzemi okokból a sajtoló dugattyút 45 a recipiensből teljesen ki akarjuk húzni, recipienist két nyílással ellátott süveggel is elzárhatjuk légmentesen. Az egyik nyíláson át a megömlesztett ólmot vezetjük be, míg a másikon a levegőt szivaty- 50 tyúzzuk ki és pótoljuk közömbös gázzal. Szabadalmi igény: Eljárás ólomcsöveknek, főleg kábelköpenyeknek előállítására, azzal jellemezve, hogy az ólomnak az olvasztókemencé- 55 ben való megolvasztásakor a recipiensbe való betöltésekor, valamint csövekké vialó sajtolásakor az oxigént kizárjuk és ezeket a műveleteket célszerűen közömbös gáz jelenlétében, pl. 60 nitrogénben végezzük. Pallas nyomda, Budapest.