104850. lajstromszámú szabadalom • Mechanikai gyujtó mindennemű lövedékekhez
- 11 -szeget, mely a (47) gyutaccsal szemben szintén excentrikus elhelyezkedésű. A (44) rugónak kezdetben előfeszültsége van és pedig a példaként felvett esetben húzó-5 feszültsége. Természetesen ugyanazt a hatást úgy is elérhetjük, ha a rugónak kezdeti nyomófeszülitséget adunk, mint előfeszültséget. Az (56) tömegen elrendezett (72) nyúlvány hozzászorul a (73) ütköző-10 höz. miáltal az (56) tömeg nyugalmi helyzetét teljes mértékben biztosítottuk. A rugó súlypontjára ható centrifugális erő a rugónak az (56) tömegre kifejtett húzó ereiét csökkenti és pedig e hatás arányo-15 san növekszik a lövedék pillanatnyi szögsebességével. Ily módon az (56) tömegnek elcsúszásakor jelentkező gyorsulását lényegesen csökkentiettük, viszont növeltük azt az időt, amely szükséges, hogy a 20 gyújtó gyújtásra kész helyzetbe jusson. A lövedék falában (43) furat van. mely lehetővé teszi, hogy a rugó hatásaihoz hozzájáruljon a- löveg csövében fellépő légnyomás hatása is, úgy, hogy az (56) tö-25 meg csak akkor kezdhet jobbfelé elmozdulni, ha a lövedék a löveg csövét már elhagyta és a környező levegőben az áramvonalak megállaipodtak, úgy amint azt fent már ismertettük. Ily módon nemcsak 30 fokozzuk azt a biztonságot, amelyet lövéskor a löveget elhagyó lövedéktől megkívánunk. hanem módunkban van ezt a biztosított körzetet egy másili elem segélyével állandósítani, illetőleg függetleníteni. 35 a Jövedék kezdeti sebességétől. Ha a (43) furat fent leírt hatását is felhasználni kívánjuk, akkor a (74) teret, melyben az (56) tömeg mozog, úgy kell kiképeznünk, hogy abban a légnyomás a fent leírt hatást az 40 (56) tömegre kifejthesse. A 18. és 19. ábrák annak a bemutatására valók, hogy mily módon hasznosíthatunk több egymásra következő és egymással összefüggő dynamikus hatást a biztonsági 45 szerkezetek vezérlésére. Ezek az ábrák oly szerkezetet mutatnak, amelynél háromszoros összefüggés Van a löveg csövében mozgó lövedékben keletkező három tehetetlenségi erő között. A felvett példában 50 az (56) keresztdarab hordozza a (46) gyujtószervet, pl. a gyujtószeget (vagy a gyutacsot), miközben nyugalmi állapotban az (57) rugó a keresztdarabot a rajzolt excentrikus helyzeitben tartja. A keresztda-55 rabot a (65) retesz rögzíti, mely a keresztdarabban kiképezett (80) furatba fog. Ez a rekesz összeköttetést létesít a keresztdarab és a lövedék fejének a keresztdarab felett fekvő és azzal érintkező falával. amint az,t a 18. ábra mutatja; vagy pedig 60 a keresztdarab és a mellette levő oldalfallal, amint azt a 19. ábra mutatja. A reteszt rajzolt helyzetében merev csapok tarthatják, melyek azután a tehetetlenségi erők behatása alatt letörnek. A rög- 65 zítésre azonban rugókat is alkalmazhatunk, amelyek a keresztdarab mozgásainak kellő mértékben áll'anak ellent. A szerkezet működése a következő: kilövéskor a (65) reteszt a tehetetlenségi 70 erő a tö'bbi töimiegigiel szieimbein rögzíti és teljes mértékben bele szorítja a (80) furatba, amint iazit a 18. ábrában a szaggatott vonalak mutatják. Ekkor a retesz a kereHztdiambioit még hozzáköti a furat ol- 75 dialfialábioiz. Röviddel ezután a lövedék forogni kezd és érvényesül a temigmcáális irányban ható tehetetlenségi erő., níjcly az (X—X) irányibiajn hat és a forgási érteimével e'ileintéteB émteileimbem tolja el .a (65) S0 reteszt és pedig a (81) vájatba, amii ugyancsak szaigigaitoiíit vonalak jeilöilmek. Ekíköziben esetileg eigy rugó erejét is legyőzheti, A'agv pedig letörhet egy merev rögzítő szorvieit, melyet a rajzban jobb ált- S5 tekiai'thclticKég kedvéért nem tünltieltltiink fal. Ily inődicn a kernszitdairab sziaibladdá ná'Mik ős az.t a centrifugális erő a gyújtásra, kész heilyzíelíibo veziotheíta. Végül kielégíthető az a feltétel is, mei;y 90 szerint .a csapódó gyújtóban a kerieszitdiarab gyújtásra kélsz állapotban maradjon és ne álljon visi-Kia. a biizitonisági, teiháit. e'1 reteKzölt helyzetbe a kilövés után ós ha a lövedék nyugalmi állapotban van. A 20. 95 ábra oly megoldást miuta.t, amelynél a kilőtt, de fel nem robbant lövedéket a biztonsági eilreiteisizíeiéKit emimű'ködően vagy külső behatással újból aktiválhatjuk. Az (56) fcereisizítidiarabban, mely a (46) gyújtó- 100 szeget hordja, két (86) és (87) piíhíenő van, melyeik a (Z) tengely irányában féküszneik. Hia a lövedék a kilövés előltt nyugalmi állapotban van. a (87) pihenőbe behatol a (82) retesz (85) vége, mely reteszt 105 a;z axiális irányú (83) furatban ágyazltunk és laimeilyeit a (84) rugó a ketreiSEitdiainaib felé szicriit. Ez a reteszisizerkiezeit iis biztonsági szerkezet. merít a kerasizitdaraboit az (X— X) temigeily mentén ^laló eltolódásában 110» ímegakadályozizia. Kilövéskor a tehetetlenségi erő a (82) .retesat .a (82) furatba viszszalöki, úgy hogy ezáltal a keresztdarab szabaddá válliilk. Ekkor a cemfcrifugális erő a keresiz'íd.arfiiboit eltolhatja a gyújtásra 115-kélsz helyzetbe. Ha a lövedék axiális irányú gyorsulása megszűnik, akkor a (82) reteszt (84) rugója visszavezeti a raj