104364. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés cölöpöknek vagy efféléknek emelőbak segélyével való megemelésére

— 2 — hogy ez az emelő nagy teret igényelt, mely pl. a, szűk szén fejtésekben gyakran nem is allt rendelkezésre, egyidejűleg azonban elérjük azt az előnyt is, hogy a 6 megemlelés az eddiginél sokszorosan rövid idő alatt, pl. méihány másodpercen belül végezhető; igen fontos előny továbbá, hogy lényesen nagyobb erőt fejthetünk ki, mint kézíihajtás esetén, úgy hogy a (b) 10 furat a megemelendő (a) cölöp hosszánál lényegesen rövidebb lehet, illetve sok eset ben csakis annyir a mély esztendő le. amennyire az emelőbak a (t) híd alá nyúló (g) toldatcsövének megbízható oldalirányú 15 megtámasztásához (2. ábra) szükséges, mely esetben a (b) furat tulajdonképen már az eddigi lazító furat jellegével nem is bír, han^m csakis az eimelőbak oldal­irányú megtámasztására való. Általában 20 elégséges lesz, ha a cölöp mellé lemélyesz­tett (b) furat hossza a megemelendő (a) cölöp hosszának legfeljebb 2/3-da. A 4. ábra szerint a (t) hídon ennek (tl) nyílása felett (t2) magasbítö cső van, 25 melynek felső peremén fekszik fel az, emelőbak (hl) válla és mely gyakran cél­szerű lehet, mivel a (c) lánc felfelé haladó szára kevésbbé ferdén helyezkedik el. ha az emelőbak (o) horga magasabb helyzet-30 ben van. A (t) híd a (h) emelőbakkal egy darabot is képezhet, előnyös azonban, ha a (t) híd külön darab és az emelőbak a (t) hídhoz képest kis játékicai bír, úgy hogy az eme-35 lőbak a (t) hídtól függetlenül kissé, azaz határolt mértékben félrebillenhet mind­addig, amíg a (g) toldatcső a (b) furathoz nem támaszkodik. Szabadalmi igények: 40 1. A 101450. sz. törzsszabadalomban védett, cölöpöknek vagy effé'éknek emelőbak segélyével való megemelésére szolgáló eljárás változata, azzal jellemezve, hogy a megemelendő cölöp vagy efféle mellé mélyeszteti furatot áthidaljak és az- emelőbak segélyével való megeme­léskor fellépő reakcióerő függőleges komponensét a híddal annak oldalas komponensét pedig a furat oldalfalával fogjuk fel. 50 2. Berendezés az 1. igényben védett eljárás foganatosítására, azzal jellemezve, hogy az emelőbaknak hídszerűen szélosbített (t) támasztószerve van, mely alá nyúl az emelő bak (k) emelőrúdját burkoló 55 (g) toldatcső. 3. A 2. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve hídszerű (t) támasztószerv éhez képest határolt mértékben félrebillenthető emelőbak- 60 kai. 4. A 3. igényben védett berendezés foga­natosítás! alakja, azzal jellemezve, hogy a célszerűen U-vasból való (t) tá masztószerv az emelőbaktól független: 65 (tl) középnyílással ellátott, külön da­rab. 5. A 4. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve a (t) tá­masztószerv (tl) nyílása fölé nyúló 70 (t2) magasbító csővel. 6. A 101450. sz. törzsszabadalom vagy a jelen pótszabadalom 1 igénypontjában védett eljárás foganatosításához való emelőbak, jellemezve az emelőbak (k) 75 emelőrúdjának mozgatására való csi­gaáttétellel és az ennek (j) csigájára il­leszthető, az emelőbaktól egyébként elő­nyösen független, illetve arról levehető elektromos vagy nyomóléghajtású (x) 80 hajtómotorral. 7. Berendezés a 101450. sz. törzsszabada­lom vagy a jelen pótszabadalom 1. igénypontjában védett eljárás fogana­tosítására különösen a 6. igényben vé- 85 dett emelőbak segélyével, azzal jelle­mezve, hogy a cölöp mellé mélyeszteti furat mélysége a megemelendő cölöp hosszának legfeljebb 2'3-a. 1 rajzlap melléklettel. l a Has nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents