104128. lajstromszámú szabadalom • Abszorpciós hűtőgép

tott (5) cső Mában közvetlenül a (2) vá­laszfal mellett. Ez az (5a) nyílás a 2. ábra­beli helyzetnél célszerűen a cső legimé­lyebb alkoitója, mentén fekszik. 5 Forralás előtt a forraló és elnyelői (1) edényt fűthető (6) víztartányba, a sűrítő és elpárologtató (4) edényt pedig hideg vízzel telt (7) edénybe helyezzük (1. ábra), mintán a hűtőgépnek megfelelő tartása 10 mellett a sűrítő és párologtató edény tar­talmát a forraló és elnyelő edénybe lei­íolyattuk. A forralás köveifckeizltében. a vizes oldatából kihajtott hűtőanyag a for­raló és elnyelő (1) edény nagyobb (lb) 15 kamrájából a (2) válaszfái (2a) nyílásán, illetve az (5a) nyíláson keresztül a felső, kisebb (la) kamrába, innen pedig a (3) csövön keresztül a lehűtött, sűrítő és pá­rologtató (4) edénybe jut, amelyben! le-20 csapódik. A forral ási szakasz; befejeztével a (6) tartányban lévő forró vizet leeresztjük és hideg vízzel pótoljuk. Ekkor a készüléket felhasználásáig ebben a helyzetében hagy-25 jnk. Hűtőhatás létesítésére a készüléket mintegy 90"-kal elforgatjuk, úgy hogy a forraló és elnyelő (1) edényben, valamint a sűrítő és párologtató (4) edényben lévő folyadékok egyik edényből sem fólyhat-30 mak a másik edénybe, vagyis a készülé­ket oly helyzetbe hozzuk,, hogy a sűrítő és párologtató (4) edény pontosan a for­raló és elnyelő (1) edény alá kerül. Ebben a helyzetben (2. ábra) a készüléknek sű­rítő és párologtató (4) edényét a (K) hűtő- 35 szekrénybei, forraló és elnyelő (1) edényét pedig a (K) hűtőszekrényre helyezzük, miikor is a forraló és elnyelő (1) edényt és így ennek tartalmát is az; edényt, kö­ri ilvevő levegőt lehűti, miáltal az edény- 4C ben előálló nyomáscsökkein és következté­ben a sűrítő és párologtató (4) edényből felszálló hűtőanyag-gőzök az, (la) kamrán keresztül a lyuggatott (5) csőbe, eibből pedig a nagyobb (lb) kamrában lévő fo- -15 lyadékhoz jutnak, amely azokat elnyeli. Szabadalmi igények: 1. Abszorpciós hűtőgép forraló és el­nyelő edénnyel és sűrítő és párologta,tó edénnyel, valamint, e kettőt összekötő 5( csővel, amire jellemző, hogy a forraló és elnyelő (1) edényt (2) válaszfal egyenlőtlen nagyságú, két (la) és (lb) klamrára osztja, hogy továbbá a válasz­falban, ennek szélén (2a) íiyílá'si ós e 5í nyílás mellett a nagyobb kamrába nyúló, lyuggatott (5) cső van. 2. Az 1. igénypontban védett abszorpciós hűtőgép kiviteli alakja, amire jel­lemző, hogy a (3) összekötőcső a far- 6( raló és elnyelő (1) edénynek kisebb (la) kamrájába a (2a) nyílással szietm­ben fekvő oldalon torkollik és pedig a forraló és elnyelő edény és homlok­falán keresztül. 6E 1 rajzlap melléklettel. Pa Ilus nyomda, Bm!a ]ir>af.

Next

/
Thumbnails
Contents