103748. lajstromszámú szabadalom • Járóműkarosszéria

hogy a két hátsó (1, 2) fedél egymás­sal össze van kötve és hátrafelé el­mozdítható mimellett az egyik (1) fe­dél egy a karosszéria eredeti, fala 5 mögé eső hátfalat alkot, míg a másik <2) fedél a karosszériatér belsejében lejtős helyzetet foglal el, úgyhogy erre a fedélre az ülés (Sl) háttáimasza rátámaszkodik. 10 6. Az 1—4. alatt igényelt jármükaros­széria kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a két első (3, 4) csapófedél egy­mással össze van kötve s rendes fedő helyzetükből előre s ezenfelül az 15 egyik (4) lefelé is elmozdítható úgy, hogy az egyik J(3) fedél egy asztalt, a másik (4) fedél pedig a karosszéria elülső falának egy részét alkotja. 7. Az 1—6. alatt igényelt járműkárosz-20 széria kiviteli alakja, jellemezve a ka­rosszéria mindkét oldalán elrendezett, a karosszéria meghosszabbítása céljá­ból hátrafelé elmozdítható egy-egy (17) fal, továbbá ezeket a falakat hátsó 95 helyzetükben megtartó (21, 21a) ele­mek által. 8. Az 1—7. alatt igényelt járműkarosz­széria kiviteli alakja, jellemezve négy, fedő helyzetéből kimozdítható csapó­fedéllel, amelyek közül a hátsó kettő 30 (1, 2) egymással csuklósan van kap­csolva s hátrafelé mozdítható el, mi­mellett a leghátulsó (1) fedél a karosz­szér iához csuklósam van kapcsolva, míg a másik kettő (3, 4) egymással 35 ugyancsak csuklósan összekötve, előre és lefelé mozdítható el és az elülső karosszériatal kiképzésére való. 9. Az 1—8. alatt igényelt járműkarosz­széria kiviteli alakja, jellemezve oly 40 (17b, 17c, 19, 19a), ill. (20, 20a) elemek­kel, amelyek a hátrafelé meghosszab­bítható (17) falrészeket a megfelelő (1, 2) csapófedelekkel kötik össze, ha a karosszériának a teherkocsinak 45 megfelelő alakot kell felvennie. 10. Az 1—9. alatt igényelt járműkarosz­' széria kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a karosszéria belső részében egy (S, Sl) ülés van elrendezve és a karosz 50 széria külseje egy együléses gépkocsi­nak felel meg. 2 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents