103621. lajstromszámú szabadalom • Ütközést elektromos kürttel és lámpával jelző berendezés gépkocsikhoz

_ 4 — állandóan fémes érintkezésben a vas­maggal) s ezáltal, minthogy a vasmag s a magához rántott lemez egyúttal kapcsolója a színeslámpa, kürt s akku-5 mulátor áramkörének, ez az áramkör záródik, azaz a színes lámpa kigyúl s az elektromoskürt megszólal. 2. Az első igénypontban védett berende­zés megoldási (alakja) módja, azzal 10 jellemezve, hogy az első áramkör, mely az ütközőn, dinamón s elektromágneses tekercsen van keresztül fektetve, csak akkor működik, ha a motor, azaz egy­úttal dinamó is jár. A másik áramkör 15 csakis akkor záródik és marad zárva, ha az előbb említett áramkör előzőleg záródik. 3. A második igénypontban foglalt meg­oldási alak változata, azzal jellemezve, 20 hogy a második áramkör záródása al­kalmával a mozgatható lemezke fölé egy kétszeresen rugózott, bütyökkel el­látott másik lemez bütyke ugrik s a mozgatható lemezt fémes érintkezésben tartja a tekercs vasmagjával. 25 4. A harmadik igénypontban foglalt bü­työkkel ellátott íixii'ozólemezke meg­oldási alakja, azzal jellemezve, hogy azt csak egy hatósági bélyeg felszakí­tása után lehet ütközés utáni helyzeté- 30 bői kimozdítani, miáltal a mozgat­ható lemez mint fémes érintkező a vas­magtól rugónyomásra eltávolodik s ez­által a színes lámpa és kürt eddig zárt áramköre bontódik. 35 5. A negyedik igénypontban foglalt ható­sági bélyeg megoldási alakja, azzal jel­lemezve, hogy az hol nagyobb, hol ki­sebb értékjelzéssel van ellátva. (>. Az eddigi igénypontban foglalt beren- 40 dezés megoldási alakja, azzal jelle­mezve, hogy a villamos áramvezetékek Bergmann-csőben vezetve, fixen az al­vázhoz vannak úgy szerelve, hogy azoknak megszakítása csak erőszakos 45 úton, rombolással történhessék meg. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents