102713. lajstromszámú szabadalom • Gép üreges üvegtárgyak, különösen izzólámpaburák fúvására

szerszámai több, az üveghólyag felé moz­gatható tűből állnak. Minthogy a tűk he­gyei által az üvegben létesített nyomok nagyrészt kisimulnak, amikor az üveghó-5 lyagot a készreíúvó formában történő fúvás alatt forgatjuk, az ilyen jelzés az. üveghólyagban okoz káros deformációt. Mindamellett a tűhegyek nyomai a kész üvegtesten, legalább is kellő megvilágítás 10 mellett, kis pontocskák alakjában jól fel­ismerhetők, ami részben arra vezethető vissza, hogy az üveg homogenitása a meg­jelölt helyeken bizonyos elváltozást szenved. 15 Ha bélyegző szervekként zárt, élespe­remű felületelemeket használnánk, ak­kor egyrészt számolni kellene az üveg­hólyag megsérülésének veszélyével, más­részt annak a veszélynek is ki volnánk 20 téve, hogy a viszkózus üvegben oly nyom képződnék, mely ugyan nagysága tekin­tetében a jelzőszerszám körvonalának megfelel, melyen azonban később a kí­vánt jelzés alakja már nem ismerhető fel. 25 Attól, hogy az üvegmassza a jelző szer­vekként alkalmazott fémtűkhöz tapadjon, az üveg és a fém között fennálló jelenté­keny hőmérsékletkülönbség következté­ben nem kell tartani. Ezért rendszerint 30 a jelző bélyegzőt nem kell külön hűteni, de mindamellett oly esetekben, amikor a helyi viszonyok a jelzőbélyegzőknek túl­ságos mértékű felhevülését okozhatnák, azokat esetleg külön hűthetjük is. 35 A mellékelt rajz példaképpen üvegbúra fúvására való géphez tartozó jelzőszer­kezetnek két foganaíosítási alakját tün­teti fel. Az 1. és 2. ábrán izzólámpabúrák önmű-40 ködő fúvására való gép számos fűvóíor­máinak egyike két különböző helyzetben felülnézetben látható. A 3. és 4. ábrán a búra fúvására való gép eí>;yik fúvókészletéhez tartozó, de a fúvó-45 pipáktól és fúvóformáktól különállóan ágyazott jelzőszerkezetnek oldalnézetét és felülnézetét tüntettük fel. Az 1. és 2. ábrán látható fúvóforma is­mert módon a függőleges (1) csap körül 50 forgatható (2, 3) alakítópofákból áll. Az egyik (3) pofához erősített (4) hüvely az (5) bélyegzőpálcát vezeti, melynek mellső végén a (6) tűk vannak, amelyek a tu­lajdonképpeni bélyegzőt, illetve jelzőszer-55 pzámot alkotják. A (3) alakítópofának (7) forgáscsapján, továbbá a (8) szögemelő van ágyazva, melynek hosszabb szára a (4) hüvely és az (5) bélyegzőpálca (9, 10) hasítékain megy keresztül. A másik (2) alakítópofán a (11) kar van mereven 60 megerősítve, melynek lefelé görbített (12) orra a fúvóforma zárásánál és nyitásánál a (8) szögemelőt elforgatja és ezáltal a bélyegzőpálcát eltolja. Ha az ismert módon szájnyílásával le- 65 felé irányuló fúvópipán az üveghólyag kellően megnyúlt és felfúvódott, akkor a kétrészű fúvóforma az iiveghólyagot ha­sonlóképpen ismert módon bezárja, mire az üveghólyagnak a formában történő 70 készrefúvása következik. Az üveghólyag abban a pillanatban, amikor azt a forma bezárja, rendszerint nyugalomban van, vagyis ebben a pillanatban az iiveghő­lyagnak saját tengelye körül való forgá- 75 sában szünet áll be. A fúvóforma zárásá­nál a bélyegző a még nyúlós üveghólyag nyakába hatol anélkül, hogy azt teljesen átszúrná. A nyúlós üveg ellenállása kö­vetkeztében a bélyegző a formának to- 80 vábbi zárómozgását nem követi és a zá­rás folyamán a (4) vezetőhüvelyben ki­leié mozog. A forma zárásának vége felé a (11) kar (12) orra a (8) szögemelő liosz­szabb szárához ütközik és a szögemelő 85 közvetítésével az (5) bélyegzőpálcát a (6) bélyegzővel együtt teljesen visszaszorítja, úgy hogy a bélyegző a 2. ábrán látható helyzetet foglalja el. A forma zárása után ismert módon az iiveghólyagot ismét for- 90 Kásha hozzuk és tovább felfújjuk. Eköz­ben az üveghólyagban a (6) bélyegző ál­tal létesített nyomok kisimulnak ugyan, de nem tűnnek el teljesen. A fúvási fo­lyamat befejezte után a formát ismét 95 nyitjuk amikor is a (11) kar (12) orra a (8) szögemelőnek rövidebb szárához üt­közik és ezáltal az (5) bélyegzőpálcát újra az 1. ábrán feltüntetett helyzetbe ve­zeti vissza. 10 A rajzon nem ábrázolt fúvógépnek összes fúvóformáit azonos jelző szerkezetekkel látjuk el, melyek egymástól csak abban különböznek, hogy a jelzőtűk száma vagy kölcsönös helyzete minden egyes 10 fúvópipánál más és más. Minthogy azon­ban a fúvóformákat javítás vagy kenés céljából gyakran cserélgetik, kellő óva­tosság hiányában könnyen előfordulhat, hogy a fúvópipák valamelyikéhez nem az 11 eredeti jelzőbélyegzővel ellátott fúvó­forma kerül, ami a hibásan dolgozó fúvó­készletek gyors felismerését természete­sen meghiúsítaná. Ezenkívül a formák a kicserélésnél rendszerint igen durva ke- 11 zelést szenvednek, ami viszont könnyen a jelzőszerkezetek megsérüléséhez ve­zethet.

Next

/
Thumbnails
Contents