101993. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fehérneműnél az impregnáló anyagnak, pl. keményítőnek egyenletes elosztására és bedolgozására

•egyidejűleg különböző irányokban meg­dolgozhatjuk. Ez az elosztószerv ecélból pl. két ellentétes irányú csavarmenettel ellátott kefesorozattal bír. 5 A (11) csoport mögött elrendezett máso­dik (28) csoport forgó elosztószerv a nyu­galmi helyzetben lévő íehérneműdarabo­kat az első munkairányra merőleges irányban, tehát az. asztalok mozgási irá-10 nyára merőlegesen dolgozza meg {lásd a II nyílirányt a 6. ábrán). Elég széles fe­hérneműdaraboknál ecélra is keféket le­het használni. Minthogy azonban legtöbb­ször gallérok és kézelők, tehát hosszú és 15 keskeny fehérneműdarabok jönnek tekin­tetbe, ajánlatos forgó és utánaengedő (28) elosztó-nyomóhengerek használata, hogy a fehérneműdarabok ezen kezeléssel az al­zatról fel ne emeltessenek; ezen nyomó-20 hengerek a végnélküli szalag hosszanti irányában fekszenek és egy U-alakú (29) harántkeretben (1—3. ábrák) magassági irányban rugósan vannak ágyazva, olyan módon, hogy a tengelycsapágyak felső és 25 alsó (30), illetve (31) rúgók <10. ábra) ha­tása alatt állnak. A nyomóihengerek utána­engedő, illetve elasztikus, pl. gumiköpeny­ből képezett nyomófelülettel bírnak, amely kiemelkedésekkel és bemélyedésekkel van 30 ellátva és a fehérneműd arab fölötti ha­rántirányú görgő mozgása közben a ke­ményítőnek elosztását és benyomását esz­közli. A rajzon példaképpen feltüntetett hengernyomófelület csavarvonalban futó 35 hornyolással van ellátva, amely a fehér­neműdara bokát a hengereknek haránt­irányú görgő mozgásánál diagonális irány­ban megdolgozzák. Ha, amint a 2. ábra jobbról mutatja, több (28) henger ellenté-40 tes irányú csavarszerű hornyolással van ellátva, akkor a fehérneműdarabok ugyan­azon berendezés útján két különböző dia­gonális irányban dolgoztatnak meg. A nyomóhengerek harántirányú görgő moz-45 gását a már említett (15) hosszrudakról vezetjük le. Ecélból a (29) keret a két ol­dalsó (32) kar útján közös (33) tengely körül kilengethetően van ágyazva és az ezen karokon elrendezett (34) görgők a 50 (15) hosszrudakon elrendezett (35) ékek vagy máseffélék hatása alatt állnak, ame­lyek a (29) keretet és egyúttal a nyomó­hengereket harántirányú kényszermoz­gásba hozzák, mikor is a rugósan ágya-55 zott nyomóhengerek az asztalon és a fehér­neműn legördülnek és az utóbbit megdol­gozzák. Ezen hengereknek az alzatról való el­emelése (36) húzókötelek útján, a (37) húzókötelekből és (38, 39) vezetőgörgőkből 60 álló segédberendezés közvetítésével megy végbe, amely utóbbinak célja a hengerek­nek mindkét oldalon való egyenletes eme­lése. A forgó elosztószervek ezen második 65 csoportja mögött a (40) törlőberendezés van elrendezve, amely a már kezelt nyugvó fehérneműdarabokról azoknak fe­lületén még jelenlévő folyékony keményí­tőt letörli. Ez a törlőberendezés lényegi- 70 leg pl. a (11) elosztószervhez hasonlít. A törlőberendezés felszívó anyagból, pl. meg­felelő nagyságú mosószivacsból készült (41) törlőszervekből áll, melyeket, a (11) elosztószerveknél is használt szerkezet út- 75 ján, függőleges (42) karok hordanak, amely utóbbiak szintén a (15) hosszrudak­tól ágaznak el. Ezen elrendezés folytán a nyomási hatásukban esetleg szabályoz­ható törlőberendezések egy ide-odamenő 80 munkamozgást végeznek a gép hossz­irányában. A törlőszerveknek az alzatról való felemelése (43) húzóköté.1 útján a (11) elosztószerveknél bemutatott módon törté­nik. A törlőszervek forgó mozgást is vé- 85 gezhetnek, különösen a (11) kefehengerek­hez hasonlóan forgó törlőhengereket ké­pezhetnek. A (9) alza tokra (10)-nél felfektetett fe­hérneműdarabokat a végnélküli szállító- 90 szalag megszakított mozgással egymás­után a két (11, 28) elosztószervekhez vezeti és a fehérneműdarabok ezen szervek út­ján, minden esetben nyugalomban lévő szállítószalagnál, megdolgoztatnak, mire 95 azután a (40) törlőberendezés jön műkö­désbe. Mikor a fehérneműdarabokat az említett három berendezés közül bár­melyik alá vezetjük, az utóbbiak meg­emeltetnek és azután nyugalomban lévő 10a szállítószalagnál ismét az alzatra helyez­tetnek. A három (26, 36, 43) húzókötelek működtetése együttesen, pl. a főtengely­ről állandóan hajtott (44) dob vagy más efféle útján (1. ábra) történik, melynek 105 (45) toldatai a (46) forgattyús hajtóművet úgy működtetik, hogy az a vezetéssel el­látott (47) lemezt vagy más effélét, mely­hez az összes kötelek futnak, befolyásolja. Ez az emelőberendezés por vagy olaj- 110 cseppek lehullása folytán, a fehérneműt kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ezért azt, ezen hátrányok elkerülése céljából, a mű­ködésben lévő asztalok alatt rendezhetjük el és az nyomószervek útján emelőhatást 115 gyakorolhat. Pl. az összes munkaszervek

Next

/
Thumbnails
Contents