101617. lajstromszámú szabadalom • Berendezés nyomólégfékeknél változó befékezés elérésére

— 2 — illetve íartányok vagy különböző nagysá guak lehetnek és egymástól függetlenül működhetnek vagy pedig egyenlő nagyok és olyanok lehetnek, hogy az egyik vagy 5 másik kölcsönös kombinációban az egész térfogat kívánt változásainak elérésére működésbe jöhetnek. A. berendezés továbbá oly szerkezetű, hogy az említett tartányok a külső levegővel hozatnak összekötte-10 lésbe, mihelyt a fékek a fékberendezés fő­vezetékében való nyomásemelkedés által meg lesznek oldva úgy, hogy a nyomás a tartányofcban a légköri nyomásra csökken oly célból, hogy ezek készen álljanak arra., 15 hogy a holtkamra maximális nyomáscsök­kenésére hassanak a legközelebbi féke­zésnél. A találmány tárgyának egy példaképen vett foganatosítási alakját a mellékelt 20 rajz mutatja: e rajz a találmányt egy két­kamrás nyomólégfék módosított típusára alkalmazva tünteti fel, amelynél a munka­kamra megoldott fék esetén a szabad leve­gővel van összeköttetésben. Az említett 25 alkalmazásnak az a célja, hogy a talál­mánynak ily típusu féknél való használ­hatóságát is megmutassa, azonban nyoma­tékosan kell hangsúlyoznunk, hogy a ta­lálmány nincs a feltüntetett fajtájú fékre 30 korlátozva, sőt ellenkezőleg valamennyi ismert kétkamrás nyomólégfékeknél, tekin­tet nélkül ezek típusára, alkalmazást ta­lálhat, mert az összes fékeknél közös jel­lemző, hogy a holtkamrában fellépő nyo-35 máscsökkenés az, ami a fékezőerő vagy a befékezés nagyságára mérvadó. Az 1. ábra a fékberendezés alkatrészeinek összeállítását a fékek oldott állásában váz­latosan mutatja; megjegyzendő, hogy kü-40 lönböző részletek a világosság kedvéért különböző, egymástól eltérő léptékekben vannak rajzolva; a 2. ábra a háromfúratú (6) csapnak rész­letét fékező állásban, a 45 3. ábra pedik a (22) alkatrésznek módo­sított foganatosítási alakját mutatja. A rajzon feltüntetett módosított fajtájú kétkamrás nyomólégfék az (1) egykamrás fék alakjában kiképezett, a féktuskóknak 50 a kerekekre fektetésére alkalmas készü­lékből és a (2) kétkamrás fékből áll, mely­nek (3) dugattyúja a (4) menesztő szerv révén ugyanarra a dugattyúrudra hat, mint az egykamrás fék s melynek kamrája 55 megoldott fékeknél a szabad levegővel van összeköttetésben. Ez a féktípus már régeb­ben ismeretes és nem képezi a jelen talál­mány alkatrészét és bármilyen típusu kétkamrás nyomólégfékkel helyettesíthető lenne. A kétkamrás nyomólégféknek (5) 60 holtkamrája valamely szabályozó szelep vagy ismert kivitelű és a találmánytól független háromfúratú (6) csap révén van a fékberendezés (7) lővezetékével össze­kötve, a (6) csap pedig a fékezésnél, ha- 65 sonlóképen ismert és nem a találmányt képező módon a kétkamrás fék munka­kamráját a (8) segédlevegőtartánnyal köti össze oly célból, hogy a fékezést a főveze­tékben fellépő nyomáscsökkenésnél léte- 70 sit.se, ahol is az (5) holtkamra a (6) csap közvetítésével közönségesen többé vagy kevésbbé a szabad levegővel közlekedik. A találmánynál feltételezzük, hogy a há­romíúratú (6) csap a (9) átviteli kamrával 75 van öszekötve oly célból, hogy a (7) iőveze­tékben a nyomáscsökkenés hosszabb AN-nátoknál gyorsíttassék, amely berendezés már régebben ismeretes. A (6) csap a (10, 11) szervvel van felszerelve, részint oly 80 célból, hogy a kétkamrás fék az egykamrás fékekre jelemző fékgörbékkel megegyezően dolgozzék, részint pedig az (5) holtkamra és az előbb említett kamrák közötti össze­köttetésnek a fékezés alatti ós e kamrák 85 és a szabad levegő közt lévő összeköttetés­nek a fékek megoldásánál való szabályo­zására. A találmányra általában véve jellemző, hogy fékezésnél az (5) holtkamra a (10, 11) 90 szelepes készülékeken kersztül meghatá­rozott nagyságú zárt tartányokkal van összekötve, ha csekélyebb mérvű befékezés kívánatos, viszont a külső levegővel köz­lekedik, ha a berendezés maximális fékező 95 erejét kell kihasználni. A találmány szerint a (21) szelepháznak vagy hasonlónak (12) kifolyó nyílása a (13) csővezeték révén oly többnyílású szeleppel van összekötve, amely a rajzon vázlatosan joo a (14, 15) csap gyanánt van kiképezve, amelynek mozgatható részét (14), helytálló részét pedig (15) jelöli. A (14) rész kerü­letén a (16) horony van, a (15) csapszek­rény pedig ugyanabban a magasságban 105 négy, sugárirányú (17, 18, 19) és (20) csa­tornával van ellátva. A (17) csatorna, amelyhez a (13) cső csatlakozik, a beömlő nyílást, a (18) és (19) csatorna pedig két különböző zárt tartányba vezető kifolyó no nyílást, végül a (20) csatorna a szabad levegőbe vezető nyílást alkotja. A (18) csatorna a (23) cső révén a (26) tartánnyal, a (19) csatorna pedig a (24) cső révén a (27) tartánnyal áll összeköttetésben, amely 115 pl. kétszer olyan nagy lehet, mint a (26) tartány. A (14) csapnak a rajzon feltünte­tett állásában a (13) cső a (20) csatorna

Next

/
Thumbnails
Contents