101606. lajstromszámú szabadalom • Összecsukható és hordozható iskolapad

Megjelent 1930. évi december hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 101606. SZÁM. — IX/g. OSZTÁLY. Összecsukható és hordozható iskolapad. Seres Ferencz áll. isk. igazgató Debrecen. A bejelentés napja 1930. évi május hó 13-ika. A találmány oly iskolapad, mely össze­csukható és összecsukott helyzetben köny­nyen hordozható. Ezt az iskolapadot főleg szabadban való tanuláshoz lehet előnyösen 5 használni, mikor is a tanuló, összecsukott helyzetben a padot, a hátára akasztva, magával viheti a szabadba ós ott külön segítség nélkül, egymaga, néhány másod­perc alatt szétnyithatja. Természetesen a 10 pad nyaralókban is igen jól használható, sőt lakásokban is, ahol használat után összecsukható, úgy hogy kevés helyet fog­lal el. A találmány a csatolt rajzon példaké-15 pen felvett kiviteli alakjában van feltün­tetve és pedig az 1. ábra a pad oldalnézete szétnyitott helyzetben, a 2. ábra a pad oldalnézete összecsukott 20 helyzetben, a 3. ábra két, egymás mellett álló, nap­védőernyővel felszerelt pad elölnézete, a 4. ábra pedig a pad csuklóspántjának oldalnézete. 25 A pad a keresztirányú (a) merevítések­kel ellátott két mellső (b) és két hát,szó (c) lábon nyugszik, melyek közül egy-egy mellső (b) ós hátsó (c) láb között egy-egy rézsútos irányú (d) összekötőrúd van meg-30 erősítve. A (d) összekötőrúd a mellső (b) láb felső végétől a hátsó (c) láb alsó vé­géig nyúlik és két vége csuklósan van a (b, c) lábakhoz erősítve. A megerősítés a 4. ábrán feltüntetett csuklóspánt segélyé-35 vei történik, mely az (f) forgáscsap segé­lyével egymáshoz erősített (g, h) szár­nyakból áll. A (g) szárnynak a (h) szárnnyal szemközti oldala be van mé­lyítve, a (h) szárnyból pedig az ívalakú (j) vezetőnyúlvány áll ki, mely a (g, h) 40 szárnyak összecsukott helyzetében a (g) szárny mélyedésbe nyomul. A (h) szár­nyon (1, k) ütközőélek vannak kiépezve, melyek közül szétnyitott helyzetben az (1) él, összecsukott helyzetben pedig a (k) él 45 ütközik a (g) szárny mélyedésébe, úgy hogy a szárnyakat tovább forgatni nem lehet. A (g) szárnyon, valamint a (j) nyúlványon (m) furat van, melyeken át (8) csapot lehet keresztülvezetni, miáltal a 50 (g, h) szárnyaknak egymáshoz viszonyí­tott helyzete rögzíthető. A csuklóspánt (g) szárnya a (d) összekötőrúdra, (h) szárnya pedig a pad lábára van erősítve, miáltal a pad lába éls a (d) összekötőrúd, egymás- 55 hoz képest, az (f) forgáscsap körül, a csuklóspánt által megengedett, nagyságú szöigífordTilaittail, elforgatható, azaz a pad az 1. ábra szerinti helyzetbe szétnyitható, vagy pedig a 2. ábra szerinti helyzetbe 60 összecsukható, mely utóbbi esetben a (b, c) lábak ráfeiküsznek a (d) összekötőrúd két oldalára. A (b) láb és a (d) összekötő­rúd közé az (nl, n2) csuklóskarok vannak iktatva, melyek szétnyitott helyzetben a 65 padot merevítik. Az (o) ülőke (p) csuklós­pánttal a (c) lábakhoz van erősítve oly módon, hogy a (p) pántok körül elfor­gatva, ráhajtható a (c) lábak síkjára. A (c) lábon lépcsős (r) beugrás van, mely v 70 vízszintes helyzetbe forgatott (o) ülőke alátámasztására szolgál. A (d) összekötő­rúdon (rl) rováték van, melybe a vízszin­tes helyzetbe forgatott ülőke (r2) bütyök­nyúlványa beléfekszik. A pad asztalapja 75 két (s, sl) darabból van összetéve, melye­ket a (t) esnklóspánt kapcsol egymáshoz. E körül a pánt körül az (s, sl) lapok vagy

Next

/
Thumbnails
Contents