99841. lajstromszámú szabadalom • Önműködő ablak- és ajtórögzítő szerkezet

tok falából kihajtott (16) fiilekből állhat­nak. Ezzel az elrendezéssel a csattanás zaja csökkenthető, mivel a (11) fej, az ütközés pillanatában, kisebb sebességgel 5 mozog. Ez a szerkezet nemcsak ablak- vagy ajtószárnyak kitámasztására, hanem azok. nak csukott helyzetben való rögzítésére is alkalmas, amihez csupán, az ütköző 10 vasalást kell megfelelően kiképeznünk. A 3. ábrabeli kivitelnél, amely főként abla­kokhoz van szánva, a vasalásnak kampó­szerűen végződő nyúlványa van, amelj-nek kampója ütközik a tárcsa ütköző felülelci-15 vei. Az ábra az ablakszárnyat csukott és rögzített helyzetben tünteti fel. Kampó he­lyett azonban a vasalásnak ez a kinyúló része résalakú kivágással ellátott, egyenes lemezből is állhat, amint az az ábrán szag-20 gatott vonalú metszetben van jelölve; ez esetben a (17) rést elül lezáró (18) perem működteti a tárcsát, mely utóbbi, elfor­dulva, a résben helyezkedik el. Ez az elrendezés főként ablakoknál, az 25 egyik belső ablakszárny rögzítésére, íelül­alul alkalmazva, teljesen feleslegessé teszi az eddig használatos zárószerkezetek (toló­zárak, rugzárak) alkalmazását; ezek he­lyeit egyszerű, gombalakú íoganlyú is 30 elegendő, ami igen jelentékeny megtakarí­tást jelent. A -1. ábra szerinti elrendezés főként mellékhelyiségek egvszárnyas ajtóinak, kallantyú és egyéb zárószerkezet nélküli 35 rögzítésére van szánva. Ez cselben a (3) ágyazótok más alakot nyer, amennyiben egyik oldallapjával szerelendő a függélyes ajtótokra és az (1) tárcsa teljes egészében a tok belsejében foglal helyet, míg a (19) 40 ajtószárny élére szerelt (8) vasalás kampós nyúlványa a toknak (20) résén keresz­tül nyúl annak belsejébe és jön kapcso­latba az (1) tárcsa ütközőfelületeivel. Egyébként a szerkezet működése azonos, íb azzal a különbséggel, hogy itt az ajtó, a tár­csa elfordulásának meggátlása által, még el is reteszelhető, tehát a kilincsen kívül az ajtózár is feleslegessé válik. E célra a (21) csap körül (22) fogantyú segélyével 50 kilendíthető, horogban végződő (23; akasz­lék szolgál, amely el reteszelés céljából, az ábrázolt módon, az (1) tárcsának (6) ülközőfelülelével hozható kapcsolatba. Olyan kétszárnyas ajtókhoz, amelyeknél 55 az egyik szárny lolórelesszel van rögzítve, az 5. ábrabeli kivilel találhat alkalmazást. Az ütköztető (8) vasalás itt az ajló élére alkalmazott, L-alakban meghajlított lemez­ből áll, amelynek résalakú (21 kivágá­sát a (25) borda hidalja át. amelynek 60 egyik vagy másik oldala, nyitásnál vagy csukásnál az (5, 6) ütközőfelületek egyi­kével vagy másikával érintkezésbe jön, miközben az (1; tárcsa a kivágásban lalál helyei. 65 Szabadalmi igények: 1. önműködő, ablak vagy ajtórögzílő szer­kezet. amelyre az a jellemző, hogy az ablak- vagy ajtószárnnyal való ütközés által működtetett, a mozgás irányában 70 kétféle értelemben elforduló és a két szélső helyzetben rúgóval fogvatártott tárcsából áll. 2. Az 1. igény szerinti, rögzítő szerkezet kivileli alakja, melyre jellemző, hogy 75 a tárcsa testének kivágása útján képe­zeit ütközőfelülelekkel bír. 3. Az 1. vagy 2. igény szerinti, rögzítő szerkezel kivileli alakja, melyre jel­lemző, hogy a tárcsa egy excentri- 80 kus pontjára ható rugóval áll kap­csolatban, amely a tárcsát szélső hely­zeteibe csappanlja. 4. A 3. igény szerinti, rögzítő szerkezet oly változata, melyre jellemző, hogy a 85 rúgó egyrészt a tárcsának excentrikus helyzetű csapján, másrészt a tárcsát ágyazó tokban vezetett rúdon elhelye­zeti lekercsrúgó gyanánt van kiké­pezve. 90 5. A 4. igény szerinti, rögzítő szerkezet kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a tárcsa elfordulását az ütközőfelüle­tek mentén elrendezett, a szerkezet le­erősítésére szolgáló lemezzel ütköző, 95 bütykök határolják. 6. Az 5. igény szermii, rögzítő szerkezet oly változata, melyre jellemző, hogy a tárcsa elfordulását a rúgót vezető rúd fejének útjába helyezett ütközők liatá- 100 rolják. 7. Az 1. igény szerinti, rögzítő szerkezet kiviteli alakja, ablakok vagy ajtók nyitott helyzetben való kitámasztására, melyre jellemző, hogy a szárnynak a 105 tárcsával való ütköztetésére a szárny élébe eresztetl fémlap szolgál. 8. Az 1. igény szerinti, rögzítő szerkezet kiviteli alakja, ablakok vagy ajtók zárt helyzetben való rögzítésére, lto melyre jellemző, hogy a szárnynak a tárcsával való ütköztetésére, illető­leg kapcsolására a szárnyon kinyúló, kampós végű vasalás van elrendezve.

Next

/
Thumbnails
Contents