99836. lajstromszámú szabadalom • Zsák-zár
Megjelent 193Q. évi májvis hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI JHggfiL SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 99836. SZÁM. — XVIIl/d. OSZTÁLY. Zsák-zár. Steiner Miksa mag-kereskedő Nitra. A bejelentés napja 1928. évi október hó 13-ika. A zsákoknak az összefogott szájrészen, közönséges zsineggel való körülkötése csokorszerű kötésnél könnyen meglazul, egy vagy több csomóra való kötésnél pedig azzal a hátránnyal jár, hogy a zsineget késsel szokták felvágni, mely gyakran magát a zsákot is megsérti. E hátrányok elkerülése céljából már különböző zsákzárakat javasoltak, melyek azonban aránylag költségesek vagy nem egészen biztos hatásúak, avagy oly alkatrészeket tartalmaznak, melyek esetleg szintén megsérthetik a zsák anyagát. Ezzel szemben a találmány szerinti zsákzár teljesen biztos hatás mellett egyszerű, olcsó kiképzésű és a zsineget helyettesítő, a körülkötésre szolgáló flexibilis résszel kapcsolatban alkalmazott, a kötést biztosító, célszerűen fémből készült merev rögzítőrész is teljesen sima, úgyhogy a zsák semmiképen sem sérülhet meg. A találmány szerinti zsák-zár lényegében a zsák száján, célszerűen ennek egyik összevarrt szélén alkalmazott fülön átjáró hajlékony kötőelemből (pl. tartós zsinegből), az utóbbin alkalmazott, a körülkötésnél a fülhöz, mint ellentámaszhoz szoruló ütközőből, pl. csomóból, a hajlékony elem végeit képező vagy végeihez csatlakozó hurkokból vagy gyűrűkből és az egyik hurkon vagy gyűrűn átfűzött, merev zárt kengyelből áll, mely egyrészt a hajlékony elem áthurkolására, vagyis a hurkoknak vagy gyűrűknek egymáson való átbuktatására, másrészt pedig fészekszerűen kiképezett, pl. ívalakúan kigörbített részénél fogva a kötés biztosítására szolgál azáltal, hogy az egymáson átbuktatott hurkok vagy gyűrűk egyikét fogvatartja, másikát pedig ütközőkónt vissza- 40 tartja, vagyis meggátolja az átbuktatott hurok visszacsúszását. A mellékelt rajzon a találmány szerinti zsákzár példaképem megoldási alakja van feltüntetve. Az 45 1. ábra a zárat felülnézetben, a nyitott (és jobb szemléltetés kedvéért kiegyenesített) helyzetben, a zár szájának egy részével együtt mutatja. A 2. ábrán az összekötött zsákszáj és a 50 zsákzár a kötés kezdeti stádiumában, távlati oldalnézetben látható. A 3. ábra a 2. ábrának megfelelő vázlatos felülnézet. A 4—7. ábrák a kötés elkészítésének és 55 rögzítésének egymásutáni fázisait szemléltetik. Ezen ábrákon a (8) körök képletesen jelzik a zsák összefogott száját. A zsák szájának egyik, összevarrt (1) peremén a lapos üreges szegecsszerű és 60 legömbölyített szélű (2) fémfül van átsajtolva, melyen a tartós (3) zsineg vagy más flexibilis elem van átfűzve, mely a részben ütközőként is szereplő (4a, 4b) csomókkal megkötött (5a, 5b) hurkokkal 65 van ellátva, melyeken esetleg még (fel nem tüntetett) fémkarikák vagy gyűrűk vannak átfűzve. Az utóbbiak esetleg közvetlenül is hozzaköthetők a (3) zsineghez, amikor is azok a hurkokat helyettesítik. 70 Az egyik, pl. (5a) hurkon vagy gyűrűn a sima felületű, zártalakú (6) fémkengyel van átfűzve, mely a célszerűen egyik szárának közepén az ívalakúan kigörbített (7) fészket hordja. 75 E zár használati módja a következő: A zsák szájának összefogása után a zár hajlékony részét a (6) kengyelnél fogva