99717. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék levelek lezárására és iratok összefűzésére

szések is képződnek (4. ábra), melyek men­tén az irat szélén létrejövő recézett sáv könnyen leszakítható. A recézéseknek cso­portos elrendezése folytán, két-két csoport 5 között, a kapcsolatlan (10) szakaszok ma­radnak, ami a levél vagy irat nyitását lé­nyegesen megkönnyíti. A recézés-csoportok, esetleg, egynél több (6) penge hosszára is kiterjedhetnek. 10 Az ábrázolt készülék csak példa, mert a találmány szerinti eljárás foganatosítására más kiképzésű készülékek is alkalmasak, így pl. hengeres szerszámok helyett egye­nesvonalú szerszám is alkalmazható, mely 15 ez esetben könyökemeltyűs sajtóhoz ha­sonlóan volna működtetendő. Lehet továbbá egyetlen recéző és bemetsző tárcsát is al­kalmazni, melyet kellő nyomás kifejtése mellett az irat szélén gördítünk végig. A 20 pengéknek megfelelő bemetszéseket és az ellen-recézéseket ekkor a tárgyasztalban kell kiképezni. A gördülő tárcsa leszorítá­sára pl. a tárcsa tengelyére ható rúgó szol­gálhat. 25 Szabadalmi igények: 1. Eljárás levelek lezárására és iratok összetűzésére, melynél a kapcsolódást besajtolt recézések hozzák létre, azál­tal jellemezve, hogy az egymással kap­csolandó rétegekben, a recézéseken kí- 30 vül, bemetszéseket is létesítünk. 2. Az 1. igényben védett eljárás fogana­tosítási módja, azáltal jellemezve, hogy az egymással kapcsolandó rétegek szé­leit egymással összekötő recézéseket egy 35 vagy több bemetszés hosszára kiterjedő csoportokban hozzuk létre. 3. Készülék az 1. igényben védett eljárás foganatosítására, jellemezve a recéző szerszám kerületén alkalmazott és az 40 egymással kapcsolandó rétegekben be­metszéseket létrehozó pengék által. 4. A 3. igényben védett készülék fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a recéző szerszám két recézett tárcsából 45 áll, melyek egyikének kerületén pengék, a másiknak kerületén pedig a pengék­nek megfelelő mélyedések vannak. 5. A 3. igényben védett készülék foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a 50 recéző szerszám gördülő tárcsából áll, melynek kerületén pengék, a tárgyasz­talban pedig megfelelő bemetszések van­nak. 6. A 3. igényben védett készülék fogana- 55 tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a recéző és bemetsző szerszám egyenes­vonalú és működtetésére könyökemel­tyűs sajtó szolgál. 1 rajzlap melléklettel. L'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents