99458. lajstromszámú szabadalom • Eljárás betonutak készítésére

Megjelent 193Q . évi április hó 1-én . . M A G Y A R K F R Á L YI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 99458. SZÁM. — VlH/i. OSZTÁLY. Eljárás betonutak készítésére. Péter Sándor tisztviselő Budapest. A bejelentés napja 1929. évi junins hó 4-ike. Ismeretes, hogy az 1 portlandcement, 1.5—2 homok, 3—4 kavics vagy zúzott kő keverékéből, ismert módon készült, mo­dern betonutak, idővel, leggyakrabban 5 harántirányban megrepedeznek s e repe­dések az út tartósságát hátrányosan be­folyásolják. A találmány tárgya eljárás olyan betonutak létesítésére, melyek az eddigiekhez képest a repedezésre lénye-10 gesen kisebb hajlamossággal bírnak, tehát egyébként azonos körülmények között jobbak, illetve tartósabbak. A találmány értelmében a jelzett eélt azáltal érjük el, hogy az útnak egyébként 15 ismeretes módon való létesítésére olyan betonkeveréket alkalmazunk, amely a fentjelaett mennyiségű, szokásos alkat­részeken kívül a portlandcement súlyára számított 5—15% mennyiségű kovaföldet 20 (infusoria-föld, kieselguhr stb.) is tartal­maz. Különösen hatékonynak bizonyult az olyan kovaföld, mely oly kis szemese­nagyságú, hogy a 900-as normálszitán legföljebb 5%, a 4900-as normálszitán leg-25 följebb 18% maradékot hagy. A találmány értelmében a kovaföld­adalékkal készült betonút a teljesem azo­nos módon, de kovaföld nélkül készült betonúthoz képest, lényegesen jobb, mert 30 azonos igénybevétel mellett vagy egy­általán nem, vagy jóval későbben repede­zik s az esetleges repedések száma és ter­jedelme jóval kisebb. Emellett, az eddigi tapasztalatok szerint, a találmány szerinti 85 betonút felületi kopása is kisebb, mint az azonos módon, de kovaföld nélkül készült utaké. A kovaföldnek betonban való alkalma­zása más célokra ugyan már ismeretes 40 volt, de útépítésnél eddig még nem hasz­nálták s repedésgátló hatását nem ismer­ték fel. Foganatosítási példa: Az útnak magában véve ismert módon való létesítéséhez oly betonkeveréket hasiz- 45 nálunk, melynek szilárd alkatrészei: 350 kg portlandoement, mely (szokott 1:3 arányban) 28 nap után, 600 kg/om2 nyomószilárdságot ad, 40 kg kovaföld, mely olyan szemese- 50 nagyságú, hogy a 900-as normálszitán leg­följebb 5%, a 4900-as normálszitán leg­följebb 18% maradékot hagy, 600 kg dunai homok, melynek szemcse­nagyságai súlyszázalékokban 55 n n—n 9 -mm 18.6% 47.7% 5.0% 11.0% 11.6% 60 6.1% 100.—% 1500 kg zúzott kő. Szabadalmi igények: 1. Eljárás betonutaknak 1 portlandcement 65 1.5—2 homok, 3—4 kavics vagy zúzott kő keverékéből, magában véve ismert módon való létesítésére, melyet az jel­lemez, hogy olyan betonkeveréket al­kalmazunk, mely a portlandcement sú- 70 lyára számított 5—15% kovaföldet is tartalmaz. 2. Az 1. alatti eljárás foganatosítási módja, melyet az jellemez, hogy a kovaföld olyan szemcsenagyságú, hogy a 900-as 75 normálszitán legföljebb 5%, a 4900-as normálszitán legföljebb 18% maradékot hagy, 0.2—0.6 „ 0.6—1.0 „

Next

/
Thumbnails
Contents