98788. lajstromszámú szabadalom • Kapocsszerkezet
Megjelent 1929. évi december hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 98788. SZÁM. — Vl/a. OSZTÁLY. Eapocsszerkezet. Glücksman Jakab magánzó Budapest. A bejelentés napja 1928. évi december hó 12-ike. Ismeretesek olyan ruhaneműek, lábbeliek stb. zárására szolgáló kapocsszerkezetek, melyeknél két szalagszerű anyagdarabon egy-egy kapocssor van al 5 kalmazva, melyek egy tolókának a kapocssorokon egyik irányban való végighúzása révén zárulnak, a másik irányban való tolása révén pedig nyílnak. Az ilyen kapocsszerkezeteknek igen 10 sok fajtája ismeretes, annak dacára azonban, hogy használatuk igen nagy kényelmet biztosít és tömegben való előállításuk lehetősége folytán áruk sem magas, a gyakorlatban egyik sem tudott elter 15 jedni, mivel eddig még ki nem küszöbölt hibáik használat közben való megnyilvánulása igen kellemetlen a kapocsszerkezetek használóira nézve és ezért az ilyen kapocsszerkezetek alkalmazásától a nagy-20 közönség még mindig idegenkedik. Az eddig ismert ilyfajta kapocsszerke zetek legszembetűnőbb hibái közül megemlítjük a következőket: A kapocssorok szövött szalagokon vannak megerősítve, 25 melyeket külön e célra alkalmazott és elhúzódást semilyen irányban meg nem en gedő szövéssel állítanak elő. A tapasztalat ugyanis azt mutatta, hogy egyéb szövött anyagon elrendezett kapocssorok az 30 anyag elhúzódása folytán néhányszori használat után már nem záródnak, mert a kapcsok nem találnak egymásra. Az elhúzódást meg nem engedő szalagnak viszont az a nagy hátránya, hogy semi-85 lyen irányban nem enged utána, minek folytán tapasztalat szerint ezek a szalagok rövid használat után elszakadnak, illetőleg a kapcsok róluk lefoszlanak. Az lyen szalagok felhasználásával készített kapocssorok élettartama tehát igen rövid 40 és használatuk kényelmetlen. Az ismert ilyfajta kapocsszerkezetek egy további hátránya az, hogy a kapocssorokon futó tolókát eddig nem sikerült úgy kiképezni, hogy az bizonyos időn ál 45 való használat, vagy valamely erőbehatás folytán el ne görbült, illetve kissé széjjel ne nyilt volna, aminek megtörténte pedig tudvalevően a kapocssorok rögtöni felbomlását vonja maga után. Az 50 egyszer így felnyilt kapoesszerkezet azonban többé nem csukható össze, mi által egyszer s mindenkorra teljesen hasznavehetetlenné válik. Egy további igen nagy hátránya az ed- 55 digi kapoesezerkezetekniek az, hogy ma guktól is felnyílnak, mivel a tolókénak a nyitás irányában való elmozdulását misem gátolja és így, >hia iá tolók ára a nyitás irányában bármiféle erő hat, az a jelzett 60 irányban elmozdul és a kapocss zerkezet nem szándékolt kinyílását eredményezi. A találmány szerinti kapocsszerkezet a felsorolt hátrányok mindegyikétől mentes és mint a tapasztalatok igazolták korlát- 65 lan tartósságú, tolókiája a találmány szerinti kiképzésiénél fogva fel nem nyílik és zárási helyzetében a nyitás irányában való elmozdulás elleniében el vian reteszelve, miáltal ia találmány szerinti ka- 70 pocsszerkezet. szándékolatlan kinyílása nem jöhet létre. A csatolt rajzon a találmány tárgyának példaképem kiviteli alakja többé-kevésibbé vázlatos ábrázolásban van feltüntetve. Az 75 1. ábra a kapoesszerkezet elölnézete a teljes zárás helyzetében. A 2. ábra hasonló mézet nem teljesen zárt