98759. lajstromszámú szabadalom • Kettős ajtó füstjáratok tisztítónyílásihoz

Megjelent 1929. évi december hó 2-án. MAGIAK KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 98759. SZÁM. — Vm/d. OSZTÁLY. Kettős ajtó füstjáratok tisztító nyílásaihoz. Novak Carl gyáros Wien. A bejelentés napja 1928. évi december hó 28-ika. A találmány füstjáratok tisztító nyílá­sainak elzárására való oly kettős ajtóra vonatkozik, mely ajtók mindegyike külön­külön zárható. Ezen ismert kettős ajtókat 5 eddigelé általában úgy képezték ki, hogy mindkét ajtó függőlegesen álló csapok kö­rül nyilt. Különösen a belső ajtó ily füg­gőleges csapok körül való forgása hátrá­nyos volt, mert a mögötte felgyülemlett 10 nagy mennyiségű korom eltávolításakor a korom széthullása nehezen volt megakadá­lyozható. Ezt a hátrányt a találmány ér­telmében azáltal küszöböljük ki, hogy a belső ajtó forgócsapjait az ajtók közös ke-15 retének felső részében, vízszintesen rendez­zük el, úgyhogy az ajtó elővigyázatos nyi­tásakor a korom csakis lefelé hullhat, nem pedig oldalirányban. Úgyszintén a füst­járat tisztogatásakor is az ajtóval a le-20 hulló korom könnyen terelhető a gyűjtő­edénybe. A találmány szerinti kettős ajtó pólda­kénti kiviteli alakját a rajz ábrái vázla­tosan mutatják, még pedig az 25 1. ábra elölnézetben, a 2. ábra hosszmetszetben és a 3. ábra az 1. ábra III—III vonala men­tén képezett keresztmetszetben. A két (1) külső és (2) belső ajtó egy da-30 rabból csákozott közös (3) keretben van befüggesztve, még pedig a külső (1) ajtó a (4) csapok körül, függőleges tengely men­tén forgatható, míg a belső (2) ajtó két (5) csapja a keret felső részében vízszintesen van elrendezve, úgyhogy a belső (2) ajtó a 35 (6) nyíl mentén alulról felfelé nyílik és így a kormot lefelé, az ajtók elé állított tar­tályba tereli. A belső (2) ajtó zárására (7) kallantyú szolgál, mely az ajtó alsó végén (8) csap 40 körül forgatható és a (2) ajtó rajzolt zárt helyzetében a keretben megerősített (9) pihenőbe fog. A (7) kallantyú (10) fogan­tyúja akként van kialakítva, hogy a kal­lantyú nyitott, vagy csak félig zárt hely- 45 zetében is, a (10) fogantyú felső vége a külső (1) ajtó útjában áll és ennek zárását megakadályozza. A külső (1) ajtó (11) forgó csapjai a (31 keretbe vannak süllyesztve és zárt helyze 50 tében maga a külső (1) ajtó is a keretbe süllyed, úgyhogy külső felülete a keret külső (12) peremeivel egy síkban fekszik. E célból a (3) keretben süllyesztett (13) horony van kiképezve, melynek alsó felü- 55 letér© a külső (1) ajtó zárt helyzetében fel­fekszik. Az ajtók közös kerete csákozással egy­szerű módon előállítható. Szabadalmi igények: 60 1. Kettős ajtó füstjáratok tisztító nyílásai­hoz, melynek két szárnya egy közös ke­retbe van befüggesztve, azáltal jelle­mezve, hogy a belső ajtó a keret (3) felső részében elrendezett vízszintes 65

Next

/
Thumbnails
Contents