98700. lajstromszámú szabadalom • Véghüvelymegerősítés hajlékony tömlők számára

Megjelent 1929. évi december hó -2-áii. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 98TOO. SZÁM. — Ve/l. OSZTÁLY. Véghüvelymegerősítés hajlékony tömlők számára. Süss Nándor Práciziós Mechanikai és Optikai Intézet R.-T. Budapest. A bejelentés napja 1929. évi március hó 20-ika. A hajlékony tömlők, mint pl. esavar­vonalszerűen tekercselt fémszalagokból álló és fémszövettel burkolt tömlők végeit fémhüvellyel, ú. n. véghüvellyel szokás 5 összekötni, mely a tömlő kapcsolóeszkö­zét, többnyire hollandi csavaranyát, tartja. A hajlékony tömlők és a véghüvelyek közti ^ összekötő kapcsolatok eddigi szer-10 kezetei azt a hátrányt mutatják, hogy a tömlőnek a véghüvelyhez csatlakozó része a tömlő ide-odahajlítása következtében rövid használat _után elromlik, burkolata szakadozik, sőt tömítőzárása is meg-15 szűnik. A találmány célja ezt a hátrányt ki­küszöbölni, illetve a tömlő ós véghüvely közt oly kapcsolatot létesíteni, amely az eddigi kapcsolószerkezeteket tartósság 20 szempontjából felülmúlja. A csatólt rajzon a találmány szerinti tömlő- és véghüvelykapctsolás három példaképeni kiviteli alakban részben metszett nézetben van feltüntetve. 25 (a) jelöli a hajlékony tömlőt, melynek végére a (b) véghüvely szokásos módon van felhúzva. Már ismeretes volt a tömlőnek a vég­hüvellyel kapcsolódó részére egy vagy 80 több tekercsrúgót helyezni, melyek célja az volt, hogy meggátolják a tömlőnek a véghüvelynél való hirtelen mégha jlítás át, Ezén rúgókat eddigelé a véghüvely belső végéhez illesztették és ezen helyen a vég hüvellyel összeforrasztották. 35 Ezen szerkezetnek az volt a hátránya, hogy a rúgó vagy rúgók és a véghiively közti forrasztókapcsolat igen könnyen eltörött, amikor a rúgómerevítés teljesen hatástalanná vált. 40 A találmány értelmében mármost ezt a hátrányt azáltal küszöböljük ki, hogy a rúgó vagy rúgók végét nem mint eddig a hüvely végéhez erősítjük, illetve for­rasztjuk, hanem a rúgót a hüvelyre is 45 rátoljuk ós úgy forrasztjuk össze a vég­hüvely palástjával, ami a tömlő időelőtti törését tapasztalat szerint megszünteti. A csatolt rajzon példaképen három (c, d,' e) rúgó veszi körül a tömlőt. A rúgó- 50 kat a találmány értelmében a (b) hüvely külső palást,felületére búzzuk, amint az a rajzon metszetben van feltüntetve ós ezen rúgótekerületeket valamely (f) forrasztó­anyaggal öntjük ki, illetve forrasztjuk a 55 hüvelyhez, ami a rúgók, a hüvely és a tömlő közti kapcsolatot erősíti. A 2. ábria szerinti kivitelnél a hüvelyen levő rúgó tekerül etek és íorrasztóréteg még egy (g) fémhüvellyel, a 3. ábra sze- 60 rinti kivitelnél pedig egy (h) sodrony­tekercseléssel van körülvéve, . mindkettő további megerősítés céljából.

Next

/
Thumbnails
Contents