98092. lajstromszámú szabadalom • Hangtompító repülőgépmótorokhoz és más effélékhez

sos szívóhatás létesül, amelyet nem szabad azzal a szívóhatással összetéveszteni, amely az ejektorszerű kibocsátónyílások alkal­mazásánál érhető el. 5 A rajzon a szóban forgó relatív sebessé­geknek megfelelő normális áramlási vonal alakja szakgatott vonalakkal van feltün­tetve és, mint látható, a hangtompító külső felülete annak legnagyobb haránt-10 metszetétől kiindulva, a normális áramlási vonalnál lényegesen erősebb befelé irá­nyuló görbületet mutat. A középvonal alatt feltüntetett fogana­tosítási alak a fent ismertettői annyiban 15 fér el, hogy annak gyűjtőtere csak egyet­len kipuffogógázbevezetéssel van ellátva, továbbá, hogy ennél a foganatosítási alak­nál a hűtőhatás fokozására magában véve ismert módon tengelyirányú (10) levegő-20 át vezetőcsatorna van elrendezve. Szabadalmi igények: 1. Hangtompító repülőgépmótoroklioz és máseffélékhez, mellső részében megköze­lítőleg az áramlási vonal alakjának 25 megfelelő külső köpennyel, azzal jelle­mezve, hogy a külső köpeny hátsó ré­szének alakja az áramlási vonal alak­jától oly módon tér el, hogy a szóban­forgó relatív sebességeknél a környező 30 levegőhöz képest csökkentett nyomású zónák, illetve örvénylő mozgások kelet­keznek, és hogy a kipuffogógázok ki­bocsátónyílásai ezekben a zónákban vannak elrendezve. .35 2. Az 1. igényben védett hangtompító fo­ganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy az a kipuffogógázokat, mielőtí ezek a kibocsátónyílásokhoz jutnának, vékony rétegben kényszerszerűen a külső köpeny belső falának számottevő 40 része mentén vezeti el oly célból, hogy a kipuffogógázok kibocsátásuk előtt ha­tásos hűtésnek legyenek alávetve. ;i Az 1. igényben védett hangtompító fo­ganatosítási alakja, melynél a tulaj- 45 donképeni hangtompító előtt a mótor kipuffogógázai számára gyiijtőtér van elrendezve, jellemezve a gyiijtőtér és a tulajdonképeni hangtompító között el­rendezett csatorna által, melynek alakja 50 szívóhatás előidézése céljából a venturi­méter-elv szerint van kiképezve és me­lyen a kipuffogógázok keresztiilvezeí­tetnek. 4. Az 1., 2. és 3. igényekben védett hang- 55 tompító foganatosítási alakja, jelle­mezve a gyüjtőtérből kiinduló, hátra­felé szűkülő kamra által, melyen a ki­puffogógázok keresztül vezettetnek és melyből azok a kamra hossza mentén 60 elosztott nyílásokon át a hangtompító mellső végéhez vezető csatornába jut­nak, honnét szűk csatornán keresztül, melynek külső határát a hangtompító külső köpenye alkotja, a hangtompító 65 hátsó végében elrendezett kibocsátó­nyílásokhoz kerülnek. 5. Az 1. és 3. igényekben védett hangtom­pító foganatosítási alakja, azzal jelle­mezve, hogy a kipuffogógázoknak az 70 előre irányuló csatornából a hátrafelé haladó utolsó csatornába való átmene­ténél szűkített liarántmetszetű átme­neti nyílás van elrendezve a venturi­méter-elv szerinti szívóhatás létesítése 75 végett. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents