98026. lajstromszámú szabadalom • Tok gyógyszertári porok befogadásáraés eljárás annak előállítására

Megjelent 1929. évi augusztus hó 69-én. MAGYAR KIRÁLYI S^H® SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 98026. SZÁM. — xm/c. OSZTÁLY. Tok gyógyszertári porok befogadására és eljárás annak előállítására. Forgács Károly gyógyszerész Budapest. A bejelentés ideje 1928. évi március hó 3-ika. Gyógyszertári porok elosztása és csoma­golása általában úgy történik, hogy a port egymás mellé rakott különálló kártyákra adagolják, adagolás után pedig a kártyák-5 ról a gyógyszerészi gyakorlatban szokásos módon a befuvással felnyitott tokokba szórják. Ezután a tok egyik végét annak másik végébe tolják, miáltal a tokot zár­ják. A tokokba való befuvás azonban hi-10 giénikus szempontból igen hátrányos, sőt tiltva is van. Ezenkívül a poroknak ilyen módon való csomagolása különösen töme­ges előállításnál, igen hosszadalmas. To­vábbá hátrányos az is, hogy az egyes to-15 kok különállóak, úgy, hogy a fogyasztó könnyen elszórhatja és a különböző poro­kat tartalmazó kapszulákat összecserélheti. A találmány célja mindezen hátrányok kiküszöbölése. 20 A találmány szerint a gyógyszertári po­rok befogadására szolgáló tokot több egy­más mellé helyezett egyes kapszulából álló összefüggő szalag képezi, amelyről az egyes kapszulák leválaszthatók, mimellett 25 a szalag az egyes kapszuláknak megfele­lően, azok leválasztásának megkönnyítése céljából, perforálásokkal vagy bevágá­sokkal lehet ellátva. A találmány szerinti szalagkapszula a porok számára teljesen 30 elzárható burkolatot képez, amelybe ide­gen anyag nem hatolhat be. A porok be­adagolása után elzárt szalagkapszulát cél­szerűen hullámpapírszerűen összehajto­gatva hozzuk forgalomba, használatánál 35 pedig az egyes kapszulákat a szalagról le­szakítjuk és azután azokat feltépjük, mi­kor is a por hozzáférhetővé válik. A találmány szerinti szalagkapszula és előállításának egyes fázisai a mellékelt 40 rajzon vannak feltüntetve és pedig az 1. ábra a szalagkapszula íelülnézete nyi­tott állapotban a por beadagolása előtt, a 2. ábra a szalagkapszula keresztmetszete behajlított fedőcsíkkal, végül a 3. ábra a porokat tartalmazó, haszná- 45 latra kész, hullámszerűen hajtogatott szalagkapszulát tünteti fel. Egy vékony papírszalag (1) csíkjára a célszerűen négyzetalakú, (2) körkivágások­kal ellátott, kemény papírból vagy ha- 50 sonlóból készült (3) kártyákat, amelyek­nek felső (4) felületét előzetesen ragasztó­szerrel bevontuk, ragasztással vagy ha­sonló módon egymás mellé felvisszük, mi­mellett a papírszalagot (5)-nél a (3) kár- 55 tyák között haladó perforálásokkal vagy bevágásokkal látjuk el. Ezután az egyes (2) kivágásokba egyenletesen megfelelő mennyiségű port adagolunk. Az adagolás megtörténte után a papír- go szalag szabad (6) csíkjának azon köralakú részeit, amelyek a csík behajtása után a (2) kivágások fölé kerülnek, pl. megfelelő nagyságú fémtárcsákkal letakarjuk és a (6) csíkot alkalmas módon megnedvesítjük. 65 Megnedvesítés után a (6) csíkot a 2. ábrán jelzett nyíl irányában a (3) kártyákra rá­hajlítjuk és azokra rászorítjuk, mikor is a megnedvesített (6) csík a kártyák ragasztó­szerrel bevont (4) felületével összeragad. 70 Az ilyen módon teljesen lezárt szalagkap­szula, pl. a 3. ábrán jelzett módon össze­hajtogatva, forgalomra kész. A találmány szerinti újfajta portok igen előnyös, mert előállítása teljesen higieni- 75 kus, gyors és olcsó. A tok teljesen zárt, úgy, hogy a porokhoz idegen anyag nem kerülhet. A porokat a fogyasztó a talál­mány szerinti kapszulákban könnyen meg­őrizheti és a különböző porok összecseré- 80

Next

/
Thumbnails
Contents