97530. lajstromszámú szabadalom • Kapocs vasúti talpfák, gerendák, pallók és egyéb haszonfák aszási repedésének meggátlására, valamint lészülék annak beverésére

alatt keresztezik a laposvas-szalagot és hogy a szalag egész hosszában egyenlő ma­gasságú. A kapocs a fa méreteihez képest külön-5 böző nagyságokban készíthető és adott, esetben több kapocs verhető egy és ugyan­azon talpfába vagy más effélébe. Az 5. és 6. ábrán a kapocs beverésére szolgáló szerszám van feltüntetve. Ez 10 lényegileg áll egy a fa homlokfelületén rögzíthető testből, amelyben a szalagvas és a harántlapok vezetésére szolgáló hasí­tékok vannak elrendezve, valamint ezek­nek megfelelően alakított verőfejekből, 15 amelyek közvetítésével a hasítékokba be­helyezett szalagvasat és a harántlapokat pontos vezetés mellett kalapáccsal vagy máseffélével a fába verjük. Az 5. és 6. ábra ennek a szerszámnak egy 20 példaképeni foganatosítási alakját mu­tatja, amelynek kialakítása a megkövetelt szilárdság és az anyagszükséglet lehető csökkentése szempontjából történt, de ter­mészetes, hogy az alaki kiképzés tetszőle-25 legesen módosítható anélkül, hogy az a ta­lálmány lényegétől való eltérést jelentene. Az (5) vezetőtest a rajta megerősített, kihegyezett csavarszegek útján rögzíthető a fa homlokfelületén. A szétágazó U-alakú 30 vezetőtestnek (71 ) kiemelkedéssel bíró (7) hídjában a (8) hasíték, (9, 9) száraiban pe­dig (10, 10) vezetőhornyok vannak kiké­pezve. A (9, 9) szárakban ezenkívül a (8) hasítékot két vége felé keresztező, konver-35 gáló (11, 11) hasítékok vannak. A szerszám­hoz kétféle verőfej tartozik. Az egyik a felső élén (12) ütőfelülettel ellátott tég­lányalakú (13) lemez, a másik, a felső élén (14) ütőfejjel ellátott (15) nyelv, amelyek-40 nek méretei olyanok, hogy a vezetőtest megfelelő vezetékeiben súrlódás nélkül járnak, magasságuk pedig olyan, hogy ki­szélesített ütőfelületük akkor érintkezik a vezetőtest megfelelő felső felületével, ami-45 kor alsó élük a vezetőtest alsó felületével egy szintben fekszik. A kapocs beverése céljából a vezetőtestet a (G) szegek révén a fa homlokfelületén rögzítjük, a (8) hasítékba beeresztjük az 50 (1) szalagvasat, utána behelyezzük a (12, 13) lemezt és ennek köz.vetítésével alkal­mas szerszámmal teljesen a fába verjük az (1) szalagvasat. Ekkor kivesszük a (12, 13) verölemezt, az egyik (11) hasítékba helye­zünk egy (4) harántlapot, ezt a (14, 15) 55 verőlemez közvetítésével a fába verjük és ugyanezt ismételjük egy a másik (11) ha­sítékba helyezett (4) harántlappal, mire a kapocs beverése be van fejezve. Ha két egymással megfelelő módon egye- 60 sített (14, 15) verőlemezt alkalmazunk, úgy a két (4) harántlapnak beverése egyszerre, egy műveletben is végezhető. Mint a fenti ismertetésből látható, a ta­lálmány szerinti beverőszerszám lényege 65 az, hogy vele a kapocs alkatrészeit mind­végig kényszervezetés mellett verhetjük be a fába, ami azoknak pontos elhelyezkedé­sét biztosítja és a beverést annyira meg­könnyíti, hogy azt a leggyakorlatlanabb 70 munkás is kifogástalanul elvégezheti. Szabadalmi igények: 1. Kapocs vasúti talpfák, gerendák, pallók és egyéb haszoníák aszási repedésének megakadályozására, mely a fa homlok- 75 felületébe verendő vasszalagból és ezt keresztezően beverendő harántlapokból áll, azzal jellemezve, hogy a haránt­lapok egymáshoz képest konvergálóan vannak elrendezve. 80 2. Az 1. igényben védett kapocs foganato­sítási alakja, azzal jellemezve, hogy a vasszalag felülről lefelé ferdén konver gáló hasítékokkal van ellátva az alul­ról felfelé hasított harántlapok befoga- 85 dására. 3. A 2. igényben védett kapocs foganato­sítási alakja, azzal jellemezve, hogy a vasszalag hasítékai felső részükön töl­csérszerűen ki vannak bővítve. go 4. Szerszám az 1—3. igényekben védett kapocsnak a fába való beverésére, jelle­mezve a beverendő kapocs alkotó részei­nek kényszervezetésére szolgáló vezeté­kek által. 95. 5. Szerszám az 1—3. igényekben védett kapocs beverésére, jellemezve a fa hom­lokíelületén rögzíthető vezetőtest által, amelyen a vasszalag és a harántlapok befogadására szolgáló vezetékek van- 100 nak elrendezve, valamint ezen hasí­tékokba illő vevőfejek által, amelyek segítségével a vasszalag és a harántla­"ook kényszervezetés mellett verhetők a fába. 105 1 7'ajzlap melléklettől. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents