97450. lajstromszámú szabadalom • Készülék menetjegyek nyomtatására és regisztrálására

— 3 — teljesítése folytán, hogy előbb a változó szövegrész nyomtatódják, nem állhat nyu­galmi helyzetében úgy, hogy a tipuskere­kek a (20) nyílás előtt legyenek. A vissza-5 forgatást a (21) kilincskeréknek különös kiképezése teszi lehetővé, amely szilárdan van az (5) hajtótengelyre ékelve és (22) kilinccsel működik együtt. A nyomtató­henger éppen addig forgatható visszafelé, 10 míg a (18) tipuskerekek a (20) beállító nyílás elé kerülnek, anélkül azonban, hogy eközben az ellenőrző számlálószerke­zetek működésbe jutnának. A tipuskere­kek átállítása után a forgattyút nyomta-15 tás céljából a szokott módon jobbra for­gatjuk és a (17) szájból ezután kijövő me­netjegy már az új tipuskerékjelzéseket tartalmazza. A (9) tipusbetét átállítása végett, mint láttuk, nem kell a forgattyút 20 visszafelé forgatnunk, hanem az átállítás a forgattyúnak az 1. ábrán látható nyu­galmi helyzetében végezhető. Járóműveken való használatban a ka­lauz a készüléket beállítható bőrszíjon 25 magára akasztva hordja és pedig akként, hogy a (23) nemezzel (3. ábra) bevont, a testhez simuló (24) védőlemez a bal csi-Pőre illeszkedjék. Ekkor a kalauz bal ke­zével kényelmesen forgathatja a forgaty 30 t-yút és jobb kezével leszakíthatja a nyom­tatott papírsávot a készülék szájnyílásá­nál. A számlálószerkezetek a tok felső fa­lába vágott (25) és (25') nyílásokon keresz­tül olvashatók le. 35 A (7) tartóhüvelyre dugott (16) papír­tekercs a készülék külső oldalán alkalma­zott (26) csappantyú nyitása után hozzá­férhető. E csappantyúnak (27) nyílásán keresztül mindenkor megállapítható, van-e 40 még elegendő papír a (16) tekercsen vagy pedig pótlásra van szükség. A többi szer­kezeti részek a szilárd 30 fal mögött van­nak és egyszerű módon nem férhetők hozzá, úgyhogy jogosulatlan beavatkozás-45 tói a készülék szerkezetébe, különösen pe­dig a számlálószerkezetekbe nem kell tar­tanunk. Ha a szóban forgó fajtájú készülékekkel több mint két különböző menet j egy félesé-50 get akarunk nyomtatni és regisztrálni, ak­kor ez további tipusbetétek, további büty­kök és ezekkel együttműködő további számlálószerkezetek megfelelő elrendezése útján lehetséges. A találmány értelmében 55 ezeket a számlálószerkezeteket és bütykö­ket, hogy a férőhellyel lehetőség szerint takarékoskodjunk, páronkint egymás mö­gött és eltoltan rendezzük el. Példaképen a 10. és 11. ábrák a talál­mánynak négy jegyféleségre szerkesztett 60 kiviteli alakját tüntetik fel. A (2) nyom­tatóhengerbe négy nyomtatási helyzetbe állítható és ugyanennyi, megfelelően el­osztott (14a, 14b, 14c) és (14d) bütyökkel ellátott (9a) tipusbetét van beszerelve. A 65 (6a, 6b, 6c) és (6d) számlálószerkezetek kö­zül a (6a) és (6c) egymás mellett vannak elrendezve és a (14a), illetve (14c) bütykök révén iktatódnak tovább. A (6b) és (6d) számlálószerkezetek szintén egymás mel- "0 lett, de az előbbi párhoz képest oldalirány­ban kissé eltoltan vannak elhelyezve, úgy­hogy a (14a) és (14c) bütykök velük nem érintkezhetnek, hanem csakis a (14b), il­letve (14d) bütykök hatására iktatódnak 75 tovább. Aszerint, amint a (10) emelőt az (A, B, C) vagy (D) állásba hozzuk, a nyomtatott jegy a tipusbetét illető állásá­nak megfelelő megkülönböztető jelzést kapja és a megfelelő számlálószerkezeten 80 kerül feljegyzésre. Több mint két pár számlálószerkezet esetén azokat a (2) nyomtatóhengerrel koncentrikus kör men­tén rendezzük páronkint el. Szabadalmi igények: 85 1. Készülék menetjegyek nyomtatására és regisztrálására, amelyben tekercsről le­fejtődő papírsáv nyomtatóhenger se­gítségével előretolódik és megnyomta­tódik, azzal jellemezve, hogy a (2) 90 nyomtatóhengerbe kívülről beállítható, előnyösen a nyomtató mező egész szé­lességére terjedő (9) tipusbetét van megkülönböztető jelzések nyomtatására beszerelve, amely tipusbetét helyüket 95 nem változtató, különböző (6, 6' stb.) számlálószerkezetekre ható és a (2) nyomtatóhengerrel egyidejűen mozgó (14, 14' stb.) bütykökkel olyan kapcso­latban van, hogy a (2) nyomtatóhenger íoo forgatásakor a (9) tipusbetétről annak beállításától függően más-más felirat vagy egyéb jelzés nyomtatódik a nyom­tatóhenger nyomtatási mezejébe és az illető feliratnak vagy jelzésnek megfe- 105 lelő számlálószerkezet iktatódik tovább. 2. Az 1. alatt védett készülék kiviteli alakja, melyre az jellemző, hogy a (2) nyomtatóhengerbe beszerelt (9) tipus­betét oldalt elrendezett (10) emelő segít- no ségével állítható be, melyet a tokfalra erősített (31) süveg fed, amely úgy van kivágva, hogy a (9) tipusbetét csak a nyomtatóhengernek nyugalmi helyze­tében állítható át egyik helyzetéből a 115 másikba. 3. Az 1. alatt védett készülék kiviteli

Next

/
Thumbnails
Contents