96910. lajstromszámú szabadalom • Vasbetonharánttalp vágányok számára

— 2 — a csavarorsók feje a nyomtávbiztosító rú­don felfekvésre jut, végül pedig a csava­rokat meghúzzuk. A sínnek az (U) alátétlemezen való le­ö horgonyzását kampós (Sh) csavarok és (KI) szorító kengyelek segélyével eszkö­zöljük. Az említett horgos (Sh) csavarokat az (IJ) alátétlemezbe szintén felülről, még pedig ugyancsak a (b, bl) hornyokon át 10 helyezzük be. A sínt oldalirányú elmozgás ellen az (U) alátétlemez (c, cl) bordái biz­tosítják. A rajzon ábrázolt foganatosítási alaknál az (Sr) rögzítőcsavarok a fellépő terhelé-15 sektől származó igénybevételektől részben tehermentesítve vannak. Az (Sp) nyomtávbiztosító rúd vékony, széles acélszalag alakjában van kiképezve és lapjára van fektetve. A rúd két vége, 20 az (ü) sínalátétlemeznek a betontartótest­tel való összekötésénél közvetlenül szolgál ellentámasz gyanánt. A nyomtáv biztosí­tása tehát a betontartótestekkel fix kap­csolatban áll. 25 Miután egyrészt az alátétlemezek és a betontartótestek között, másrészt pedig a nyomtávbiztosító rúd támaszfelületei és a betontartótestek között rugalmasságát ál­landóan megtartó anyagból való, rugalmas 30 betétek vannak elrendezve, a kapcsolat ál­landóan rugalmas marad és miután a nyomtávbiztosító rúd támaszfelülete nagy kiterjedésű, a betontartótestre kifejtett, fe­lületi nyomások kicsinyek és a testre ál-35 landóan rugalmasan vitetnek át. A beton­test elhasználódását ez által lényegesen csökkentjük. Vasból való merev nyomtávbiztosító szerv (sín, vastartó vagy élére állított la-40 posvas) a betontartótestet az összekötési helyeken nagymértékben igénybe veszi, miután a két betontartótestnek kismér­tékű, viszonylagos elmozgása, a beágyazás pontatlanságai következtében el nem ke-45 rülhető. A vékony, széles és lapján fekvő acélrúd minden irányban rugalmas engedékenysé­get biztosít és ennek folytán a betontartó­testek ellenőrizhetetlen igénybevételeit ki-50 küszöböli. A nyomtávbiztosító rúdnak a nyomtáv pontos megtartása céljából való elretesze­lése és a nyomterheléseknek a betontartó­testekre való átvitele egy-egy (FI) lapos-55 vas segélyével történik, melyet felülről, a betontartótest megfelelő nyílása segélyé­vel, a nyomtávbiztosító rúdon dugunk át és mely szélesbített, felső részével a nyom­távbiztosító rúdon nyargal. E laposvas szintén nagy nyomásátviteli felületekkel 60 rendelkezik, úgyhogy a betonon csak kis felületi nyomások érvényesülnek, emellett rugalmas erőátvitel létesítése és az elhasz­nálódás csökkentése céljából itt is alkal­mazzuk a rugalmas betétet. 65 Az (Sr) fejescsavarok, melyek az (U) sínalátétlemeznek a betontartótesttel való összekötését az ellentámasz gyanánt ható (Sp) nyomtávbiztosító rúd közvetítésével eszközlik, szintén felülről, a betontartó- 70 testben kiképezett, megfelelő nyílás segé­lyével dugatnak át a nyomtávbiztosító (Sp) rúdon. Az (Sr) csavar négyszögű fejét a nyomtávbiztosító1 rúd megfelelő hasíté­kán dugjuk át és ezután a csavart 90°-kal 75 elfordítjuk. A csavaron, a csavarfej felett, a csavarorsó oly nógyszögkeresztrnetszet­tel van kiképezve, mely pontosan a nyom­távbiztosító (Sp) rúd hasítékába illik és a csavar meghúzása alkalmával a csavar- 80 orsó elforgását megakadályozza. Azon cél­ból, hogy a nyomtávbiztosító (Sp) rúd, az ellentámasz gyanánt szolgáló helyein, a kellő szilárdsággal rendelkezzék, mely he­lyeken e rúd, az (Sr) csavarok és az (FI) 85 laposvasretesz számára való négyszögű ki­vágások által, a szélesség irányában gyen­gíttetik, a (Sp) rúd végeit egyszer vagy többször áthajtogatjuk és ez áthajtogatott részeket esetleg összhegesztjük, amiáltal a 90 keresztmetszeti magasságot megfelelően növeltük. A nyomterheléseknek a betontartótes­tekre való részleges átvitele az (U) sínalá­tétlemezek külső (a) homlokfelületén megy 95 végbe. Ezen a helyen is alkalmazunk ru­galmas betéteket. Az (U) sínalátétlemeznek a sínnel való csavaros összeköttetése nyiróerőktől érin­tetlen marad. Elővigyázatosságból azon- 100 ban a sínt nem közvetlenül kötjük össze a betontartótestekkel, hanem a sínt két kam­pós (Sh) csavar segélyével az alátétlemez­zel külön kötjük össze és így csak köz­vetve van a sín a betontartótesttel össze- 105 kötve. Ez elrendezés, az (U) alátétlemez és a betontartótestek közötti, rugalmas betét mellett, nagy fontosságú, miután ez el­rendezés folytán a sín megterhelésénél fel- 110 lépő nyomlökéseket az (U) alátétlemez közvetlenül fogja fel, úgyhogy azok a be­tontartótestre többé nem vitetnek át. Az­által ugyanis, hogy egyrészt a sín, más­részt pedig az alátétlemez számára külön- 115 külön rögzítőszerveket alkalmazunk, elér­jük azt, hogy a fellépő terheléseknél első­sorban a sínt az alátétlemezzel összekötő

Next

/
Thumbnails
Contents