94742. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet magánjáró ekék keretének önműködő emelésére és sülyesztésére

dig közvetlenül ezután az (e) dob fogaza­tába befog. Ezután a (g) tárcsa és a rajta megerősített (u) csap az (f) futókerék for­gásának értelmében elfordul, miközben az 5 (i) kilincsnek görgővel ellátott vége a rög zített (a) dob falán legördül. Az (y) emel­tyű a (g) tárcsa forgását addig követi, míg az az (f) futókerék agyára fel nem, fek­szik, mire az (u) csap az (y) emeltyűből 10 kiemelkedik és az ekek eret, a (d) forgaty­tyúkarra egyidejű kilengése közben, a tengelyközép körül lesüllyed mindaddig, míg a golyvás (d) rész az ismert módon elállítható (x) kampóba ütközik. Az (y) 15 emeltyű ágyazatának a kerékközéptől az ekekereten mért távolsága eközben megnő. Hogy az (y) emeltyű a kerék agyára mégis felfeküdjék, csőralakú toldattal van ellátva, amit a 2. ábrában vonalkázva tün-20 tettünk fel. A (g) tárcsa és a rajta meg­erősített (u) csap csak 180°-kal fordulnak el, mert ezen részfordulat végén az (i) ki­lincs a rögzített (a) dob (c) rovatékába fog be és ezáltal az (n) ütköző az (1) rúgó 25 hatása ellenében a (j) kilincset az (e) dob fogazatából kiemeli. Az (r) kart a (t) rúgó kiindulási helyzetébe visszaállítja. Ekkor az ekekeret munkahelyzetben van. Ebben a helyzetben az (u) csapnak 30 nem kell az (y) emeltyű rovatékába be fogni. Az (u) csap az (y) emeltyűből bizo­nyos távolságban állhat és csak a (g) tár­csa ezután következő elfordulásakor fog­hat a rovatékba. Ha az ekekeretet a szál­.35 liláskor szükséges helyzetbe akarjuk fel­emelni, akkor a kapcsolószerkezetet az (s) zsinór meghúzása által helyezzük ismét működésbe. E játék következménye, hogj az (u) csap 180°-kal való elfordulása után 40 önműködően kapcsolódik az (y) emeltyű rovatékkal ellátott végével és azt forgási csapja körül való bizonyos mértékű holt elfordulás után az (f) kerék felé húzza. E húzó hatásnak az ekekeret bizonyos 45 fokú megemelése felel meg, miközben a futótengely (d) karja az (f) kerék forgás értelmében a tengelyközép körül addig fordul el, míg e mozgások következtében a kapcsolószerkezetben a (g) tárcsa ét 50 vele együtt az (u) csap is rögzíttetnek és az (y) emeltyű az (u) csapra feltámasz­kodik. Az ekekeret második oldalának, illető­leg hátsó részének emelése és süllyesztése 55 a mozgásnak a másik, illetőleg a hátulsó kerék golyvás tengelyrészére való átvitele által történik. A rajzban (A)-val jelöltük a szántás mélységét, (B)-vel a gyámkarónak szállí­tás közben a földtől való távolságát ós (>( C-vel az egész ekekeret löketét, vagyis azon út hosszát, melyet a keret a munka­helyzetből a szállítási helyzetbe való át­állítása közben megtesz. Szabadalmi igények: 6; 1 Szerkezet magánjáró ekék ekekereté­nek a vezető helyéről a futókerék ke kapcsolható és attól egy fél fordulat után önműködően elváló és rögzíthető tárcsával való emelésére és süllyeszté- 7( sére, azáltal jellemezve, hogy e tárcsán egy excentrikus csap (u) van elren­dezve, amelynek nyugalmi helyzetei ; vertikális futótengely mindegyik olda­lán egymáshoz képest 180°-kal el van- 7; nak tolva ós amelynek pályájába az ekekereten, a futótengelycsap forgaty­tyús vége (d) mellett, forgathatólag ágyazott emeltyű (y) vége nyúlik, tígy­hogy a csap (u) egyik véghelyzetében 8( az emeltyű (y), a munkahelyzetben rögzített ekekeret mellett lazán áll a futókerék csapján, vagy a csappal (u) az ekekeret emelése céljából önműkö­dően kapcsolódva a csap (u) második St véghelyzetében arra támaszkodik és az ekekerete! emelt helyzetben tartja. 2. Az 1. igénypontban védett szerkeze változata, azáltal jellemezve, hogy a csapot (u) hordó tárcsa (g) lazán va" a futókerék (f) csapján elrendezve és két dob (a) és (e) között áll, melyek közül az egyik (a) a tengelycsap for gattyúkaros részén (d) van megerő­sítve és két egymással diametrálisan 9c szembenfekvő rovatékkal (b) és (c) van ellátva, a másik dob (e) ellenben a ke­rékaggyal van összekötve és belső fo­gazással van ellátva, míg a tárcsa (g) közös csapján (h) egy-egy, a dobok (a) IC és (e), illetve e rovatékainak, illetőleg fogazatának körzetében rugalmasan ágyazott kilincs (i, j) van elrendezve, melyek közül az egyik (i) a vezető he­lyéről úgy befolyásolható, hogy kiikta IC tásával mindenkor a második kilincs (j) a dobbal (c) úgy legyen összekötve hogy a tárcsa (g) mindig csak egy fél­fordulatot tehessen. 2 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest. 9Í736

Next

/
Thumbnails
Contents