94246. lajstromszámú szabadalom • Optikai vetítőkészülék
világíthassuk. Ha diafragmát alkalmazunk, úgynevezett „tumiel"-hatás jön létre, mely a kép tisztaságát jelentékenyen fokozza. 5 Gépjárműveken, vonatokon, hajókon vagy más effélékben alkalmazott mozgó közlemények vagy képreklámok létesítésére oly lámpákat és motoros hajtóáttételeket használunk, melyek a szóbanforgó 10 jármű meglevő elektromos felszerelésével együttes alkalmazásra alkalmas és az ábrán feltüntetett foganatosítást alak a közlés ezen speciális módjához alkalmas, nyilvánvalóan azonban más célokra is hasz-15 nálható, beleértve egyes tárgyaknak a „szalaggép"-ről (tape machine) való vetítését is. Homályos tárgyak, képek, közlemények és más effélék vetítését azáltal hozhatjuk 20 létre, hogy a fényforrást és az elosztószerkezetet úgy rendezzük el, hogy a fény a (G) szalagnak a reflektorfelülethez legközelebb eső oldalára korieentráltassék, ahol is azonban a lámpa előnyösen úgy 25 van elrendezve, hogy fénye ferdén essék a. szalagra, oly célból, hogy a lámpa teste ne jusson a szalag középpontja és a reflektor felülete közötti fénysugárba. Lehet továbbá kis tükröt vagy prizmát alkal-30 mázni, mely a lámpa fénysugarait a tárgyra irányítja, vagy a lámpát a tükör mögött rendezhetjük el és az a szalagot a tii kör felületben, kiképezett nyíláson át világíthatja meg. 35 Mint említettük, a készülék, legtöbb foganatosítási alakjában hordozható lehel és tokba lehet zárva, mely köralakú vagy négyszögletes vagy más alkalmas alakú lehet és esetleg a vetítőernyőt is bezár-40 hatja, reflektorok vagy egyéb optikai eszközök használatával vagy enélkül, a lencsék és az ernyő közötti távolság megrövidítésére, vagy viszonylagos helyzetük módosítására. Ezen kiképzésnél az 1. áb-45 ráii feltüntetett foganatosítási alaknál az (N) csillapító változata gyanánt azáltal kaphatunk sebességváltoztató szerkezetet, hogy a tokban beállítható szellőzönyílásokat képezünk ki. 50 ' Szabadalmi Igények: 3. Optikai készülék álló vagy mozgó képek vetítésére1 , jellemezve a reflektor ős a vetítőfelület között, a reflektor optikai tengelyében elrendezett, a vetí-55 tendő tárgy számára való tartó, továbbá ezen tartónak szakaszos vagy folytonos mozgatására szolgáló (és ezáltal álló képek sorát vagy a tárgynak mozgó képét létrehozó) szerkezet, valamint a vetítendő tárgyat megvilágító í fényforrás által. 2 Az 1. igényben védett optikai készülék foganatosítási alakja, jellemezve a fényforrás, a tárgy vagy a kép időszakos elsötítésére szolgáló és ezáltal a í vetítőfelületen mozgóképhatást létrehozó zár által. 3. Az 1. vagy 2. igényben védett optikai készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a vetítendő képet 7 alkotó áttetsző vagy átlátszó tárgy, vagy áttetsző vagy átlátszó alaphoz erősített tárgy (pl. rajzvásznon alkalmazott rajz, hirdetés stb., vagy fotográfiai film vagy más efféle) tartón van T megerősítve, mely a fényforrás és a homorú reflektor közé hozható, ahol is a vetítőfelület a fényforrás ellenkező oldalán van elrendezve és a reflektor tengelye megközelítőleg a tárgy közép- 8 pontja, a vetítőfelület és a. fényforrás középpontja irányában halad. 4. A 3. igényben védett optikai vetítő készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tárgy a fényforrást 8 körülvevő forgó elem kötényszerű része alakjában van elrendezve, ahol is a fényforrás egyúttal hőforrást is képez, mely a tárgyat folytonos forgó mozgásba hozza. 9 5. A 3. és 4. igényben védett optikai készülék foganatosítási alakja, jellemezve a homorú reflektorhoz képest: beállít hatóan elrendezett fény- és hőforrás által, melynek középpontja a rellek- 9 torral konaxiálisan. fekszik, jellemezve továbbá a fényforrás felett elrendezett ventilátor által, melyre a fény- és hőforrást körülvevő, kötényszerű tartó elem van feli ügegsztve, ahol is a kö- 1' tényt az a, tárgy képezi, melynek képe vetítendő és a kötényt tartó elem a fényforrás tengelye felett úgy van elrendezve, hogy a kötény oly helyzetben van feltüggeesztve, mely a reflek- 1' tor tengelyét metszi. 6. Az 1., 2., illetve 3. igényben védett optikai készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tárgyat szalag tartja, mely görgőkön a reflektor ten- 1: g'elyét keresztezve halad, ahol is a görr gők egyike mechanikailag hajtatik. 7. A 6. igényben védett optikai vetítő készüléknél egy elektromotor alkalmazása, melyről egy tengely hajtatik, mely 1