93846. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés érceknek, oxidoknak stb. redukálására

példaképpen, egy foganatosítási alakban van feltüntetve, mely különösen zink és hasonló illanó fémek előállítására al­kalmas. Az 5 1. ábra a berendezésnek hossznézete és részben metszete. A 2. ábra oldalnézete és részben metszete, melyből az ércnek stb.-nek előmelegíté­sére ós a redukálás! csőbe való vezetésére 10 szolgáló alkatrészek láthatók. A berendezés a forgatható (1) csőből áll (1. ábra), mely a redukáló kamrát ké­pezi. Ezen csövet, mely célszerűen kívül­ről és pedig vagy kizárólag' vagy csak 15 részben a chemiai reakció folytán kelet­kezett gázok elégése révén melegíthető, a (2) hengeres ágyak hordják (2. ábra), me­lyek az (1) eső kerületén levő (3) kari­mákkal kapcsolódnak (1. ábra). Ajánlatos 20 ezen hengeres ágyakat aránylag nagy át­mérőjüekre készíteni és vagy az ágyakat, vagy a (3) karimákat az (1) csőnek egyik vége felé növekedő szélességben kiké­pezni, hogy az (1) cső kiterjedésével szá-25 moljunk A levegő szabad beöimlése ellenében el­zárt (1) redukálócső akként va,n szer­kesztve és elrendezve, hogy az érc a cső­nek egyik végén bevezethető ós a nneddő-30 kőzet a csőnek másik végén elvezethető legyen. Ha illanó fémeknek, pl. zinknek előállításáról van szó, az ércek reduká­lása révén keletkezett fém a. csőnek ugyanazon végén kerül ki, mint amelyen 35 a gázok ki áramlanak. Nem-illanó fémek, pl. vas esetéiben, az ércek redukálása ré­vén kapott fémet a meddőkőzettel együtt távolítjuk el a csőből. A szénhydrogént vagy a szénhydrogént 40 tartalmazó testet az (1) cső végén, melyen a meddőkőzet kikerül, a szakadozottan feltüntetett (4) hűtőcső segélyével vezet­jük be, mely annyira, amennyire ez az eljárásnak hatásos elvégzését elősegíti, a 45 redukálócső belsejébe nyúlik. A (4) hűtőesövet az (5) külső cső veszi körül, melyben vízáramot keringő moz­gásba hozunk. A hűtővíz a. (6) beömlési vezetékből jut 50 a. hűtőesőbe és ebből a (7) kiömlési veze­téken át távozik. Ily módon a szénhydro­gén arra van késztetve, hogy eredeti ál­lapotában mindaddig megmaradjon, míg a felhevített érccel az (1) redukálóesőben 51 érintkezésbe nem jut, minefk megtörtén­tével elbomlik és keletkezési álla,pótban levő szenet képez, mely az ércet redu­kálja. Az ércet, mi előtt az (1) redukálócső be vinnők, felhevítjük. Ez az előmelegítés 6! akként történik, hogy az ércet a redu káló csőhöz derékszög alatt elrendezeti forgatható (8) előmelegítőcsövön vezetjük keresztül (2. ábra). Az ércet a (9) tölcsér­ből a (10) szállítócsiga segélyével vezet- ö; jük a (8) előmelegítőcsőbe. A (8) előmele­gítőcsőböl az előmelegített érc a redu­kálóosőnek (11) tölcsérébe kerül. A (11) tölcsérből az ércet a (12) szállítócsiga se­gély ével a (13) gáz- vagy gőakiömlési tér- 7( nek (1. ábra) egy részét képező kiöntő­térbe szállítjuk. Az (1) redukálócsőneik egyik végén elrendezett ós a redukálócső­vel forgatható (14) lapát az ércet a ki­öntőtér belsejéből felveszi és azt a redu- T, kálócsőnek belsejébe szállítja, melynek a vízszinteshez kis hajlása van, úgyhogy az érc a redukálócsövön át lassan ennek alsó vége felé mozog". A redukálás révén gőzalakban kelet- 8í keaő fém a redukálócsövet a gázokkal együtt a (13) kibocsátótéren keresztül hagyja el, míg a meddőkőzet a, (15) tar­tályba esik és ennek fenekén a (16) szál­lítócsiga segélyével megszakítás nélkül s; eltávolíttatik. A leírt berendezés segélyével elvégzett eljárás semmi megszakítást nem szenved, minthogy a hideg ércet állandóan ada­golhatjuk a (9) tölcsérbe és a meddőkőzet 9< önműködően kivettetik és a (16) szállító­csiga, révén szünet nélkül eltávolíttatik, Az (1) redukálócsövet a redukálóeljá­rás alatt légbeömlés ellenében elzárjuk, hogy a mái- redukált érc oxidállásiát el- 95 kerüljük, mely célból a redukálócsőnek mindkét végén tömített gázelzáró szer­kezeti elemeket rendezünk el. Tekintettel arra a nagy -hőmérsékletre, melynek a redukálócső gázkiömlési vé i( gén levő gázelzáró szerkezeti elem ki van téve, a használatos gázelzárók ez esetben nem alkalmazhatók. Gázelzáró gyanánt a találmány sze­rint a helytálló külső (17) szekrény szol- i( gá,l, mely a (13) gázkiömlési térrel össze­kötött kiöntőtérnek belső végén van meg­erősítve Ar a,gy ezen kiöntőtérnek egy ré­szét képezi. Ezen (17) szekrény a gyűrű­alakú. (18) lemezből és a (19) karimából i áll, mely a lemeztől derékszög alatt eláll és vízszintes irányban és a lemezzel egy középvonalban van elrendezve. A (18) le­mez a (13) gázkiömlési térnek kiöntőteré­vel csap révén vagy más módon szilárdan l­van összekötve. Az (1) redukálócsőnek megfelelő végén, csekély távolságban

Next

/
Thumbnails
Contents