93188. lajstromszámú szabadalom • Cipőfűző

Megjelent !D.'ÍO. évi március hó 441-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 93188. SZÁM. — I/b. OSZTÁLY. Cipőfűző. Gyócs István gázgyári tisztviselő Budapest. A bejelentés napja 1926. évi junius hó 5-ike. A cipőfűzőzsinórnak a cipőből kiálló két végét rendesen csokorba szokták kötni és a cipő szárába visszadugják. A csokor azonban, rövid idő után, többnyire kiug-5 rik a cipőiszárból és kioldódik, úgyhogy járás közben többször is szükségessé vá­lik annak megkötése, ami igen sok kényel­metlenséggel jár. Ha viszont a zsinórt úgy rendezzük el a cipőben, hogy csak egyik 10 vége nyúlik ki a cipőből, akkor ennek a hosszú zsinórrésznek a cipőszárba való be­gyömöszölése igen körülményes és az így beszorított zsinórrész, főleg a kényesebb lábúaknái, erősen zavarja a járást, amel-15 lett pedig a harisnyát is tönkre teszi, ha pedig a cipőből kicsúszik, a sárban végig­húzott zsinór a ruhát is bepiszkolja. Ezt a kényelmetlenséget a zsinór megrövidítésé­vel nem lehet eltüntetni, minthogy rövi-20 debb zsinór alkalmazása esetén a cipőt nem lehet tágrafűzni, ami pedig a cipő fel-és lehúzásánál okvetlenül szükséges. A fent elsorolt hátrányok kiküszöbölőd­nek a találmány szerinti cipőfűző alkal-25 mazásával, minthogy ennek lényege ab­ban áll, hogy a cipőzsinórnak az a része, mely befűzés után a cipőből kiáll, a zsi­nórnak befűzött részéről lekapcsolható, úgyhogy ez a rész járás közben a lábat 30 nem zavarja. A találmány tárgya, a csatolt rajzon, példaképen felvett, foganatosítási alak­jában van feltüntetve és pedig az 1. ábra a cipőfűző nézete kiterített hely-35 zetben, a 2. ábra a cipőfűző két különálló résszé szétbontva, nagyobb léptékben, nézet­ben, a 3. ábra a két cipőfűzőrész összekapcso­lásának nézete, nagyobb léptékben. 40 A cipőfűző két különálló (a, b) zsinór­résziből készül, melyeik tetsaésszerint, kap­csok, hurkok vagy bármely más kapcsoló­szervek segélyével, oly módon vannak egymáshoz erősítve, hogy könnyű szerrel 45 szétválaszthatok és ismét összeerősíthetők. Az (a) zsinórrész szabad vége a (c) fűző­heggyé van kiképezve. A (b) zsinórrész szabad vége pedig a (d) fejjel vagy pe­dig görccsel van ellátva, melynek segé- 50 lyével a zsinór vége a cipőlyukban meg­akasztható. A (b) zsinórrész oly hosszú­ságban készül, hogy szorosan befűzött cipő esetén ennek a zsinórrésznek egy kis darabja kiáll a cipőből. 55 A feltüntetett kiviteli alaknál az (a) ós (b) zsinóroknak egy-egy' vége az (f) il­letve (g) hurkokkal van ellátva, melyek a két zsinórdarabnak öszeerősítésére szol­gálnak. Az összeerősítés oly módon tör- 60 ténik, hogy a (b) zsinór (g) hurokját át­dugjuk az (a) zsinór (f) hurokján és most az (a) zsinór (c) fűzőhegyét a (b) zsinór (g) hurokján átdugjuk, miáltal a zsinó­rok hurkos végei összekapcsolódnak. Ügy 65 az (f), mint a (g) hurok egy-egy (h) zisi­nórággal bír, melyeknél fogva az össze­kapcsolt két hurok ismét széthúzható egymástól anélkül, hogy az oldással sok idő telne el. 70 A cipő befűzésénél az (a, b) zsinórok egymáshoz vannak erősítve és a befűzés oly módon történik, hogy a (b) zsinór (d) fejét beakasztjuk a legfelső cipőlyukba s aztán a befűzéssel lazán lefelé haladunk 75 és a legalsó lyukba való befűzés után a fennmaradó zsinórt a befűzött zsinórok

Next

/
Thumbnails
Contents