93010. lajstromszámú szabadalom • Kártoló

— 2 — hanem a platinákon szabálytalanul össze­gyűltek és ezután lökésszerűen, többé vagy kevésbbé összeálló tömegek alakja­ban csúsztak le a sziták felé, ami által a 5 visszanyerő berendezés szabálytalanul táplál tátott. Ugyanezen célból, vagyis hogy a rostok és hulladékok a külső platinák mentén szabályosan csússzanak és így a táplálás 10 állandó legyen, a platinák csúszófelüle­teit erősen meggörbítették. Az eredmény azonban itt sem volt kielégítő, minthogy a rostok ebben az esetben is a vezetékek görbületeinek alsó részén összegyűltek. 15 Hasonlóképen ugyanezen cél elérésére a találmány értelmében a visszanyerő be­rendezést oly tökéletesbítésekkel szerel jük fel, melyek tényleg lehetővé teszik, hogy a rostok a visszanyerő hengerhez 20 szabályosan tápláltassanak, aminek az a következménye, hogy a visszanyert rost­fátyolban szakadások nincsenek és ennek folytán szabályos fonalat nyerünk. Az ezen célból alkalmazott tökéletesbí-25 tések lényege abban áll, hogy a platinák vagy bádoglemezek helyzetét a függő­legeshez lehetőleg közelítjük. A gyakorlat azt mutatta, hogy kedvező eredmények akkor érhetők el, ha a lemezeknek a függő• 30 legessel bezárt szöge legfeljebb 35° és ez a szög minden lemez számára körülbelül egyenlő. Emellett a platinák a visszanyerő hengernek szitatartályát közbenső vezető­elemek közbeiktatása nélkül, közvetlenül 35 táplálják. Az ily módon kiképezett leme­zeknek a visszanyerő rostok számára sík (nem ívelt) csúszófelületük van. A találmány értelmében továbbá a dob és a platinák alsó vége közötti távolságot, 40 a szitatartálynak a platinák által való közvetlen táplálását megtartva, a lehető legnagyobb mértékben növeljük, ahol is a rostok visszanyerését és a forgatóhoz való szállítását kombinált szerkezettel 45 valósítjuk meg, mely egyrészt a szitatar­tály felett, a nagy kártoló dob tengelyén átmenő síkban elrendezett visszanyerő hengerből és másrészt a visszanyerő hen­ger és a forgató között elrendezett köz-50 benső hengerből áll. A találmány világos megértetésére a visszanyerő rendszeren alkalmazott, fent­említett tökéletesbítéseket az alábbiakban ismertetjük és azokat a mellékelt rajzon 55 példaképen vázlatosan feltüntettük. Ezen a rajzon az 1. ábra egy kártoló alsó részének oldal­nézete. A kártoló tetszőleges szerkezetű le­het, azonban oly forgatót tartalmaz, mely a kártoló alatt van elrendezve és a nagy 60 dob függőleges tengelyén keresztülmenő sík közelében fekszik. Ezen kártolókhoz alkalmazzuk a tökéletesbített visszanyerő berendezést. A 2. ábra oly kártoló hasonló nézete, mely- 65 nél a kártoló alatt fekvő forgatók egyike sincs a nagy dob tengelyén keresztülmenő függőleges sík közelében elrendezve. Ezen kártolónál hasonlóképen a tökéletesbített visszanyerő berendezés talál alkalma- 70 zást. A 3. ábra egy kártolónak hasonló nézete, a tökéletesbítések nélküli visszanyerő be­rendezéssel, oly célból, hogy összehasonlí­tás útján a régi rendszer hátrányait és a 75 tökéletesbítések előnyeit könnyen felis­merhessük. Ezen ábrák értelmében és pedig az első foganatosítási alaknál (1) a dob, (2) az alsó forgatók egyike, mely az (1) nagy 80 dob tengelyén keresztülmenő függőleges sík közelében fekszik. A (3) platinák vagy bádoglemezek lejtősen vannak elrendezve és közvetlenül a (4) szitatartály végei fe­lett végződnek és ezt a tartályt táplálják. 85 Az (5) visszanyerő henger az (1) nagy dob tengelyén keresztülmenő függőleges síkban a (4) szitatartály felett van elrendezve és a rostokat ezen szitatartályból felveszi oly célból, hogy azokat a (6) görgő kőzve- 90 ütésével a (2) forgatóhoz szállítsa. Azáltal, hogy a (3) platináknak a függő­legeshez képest igen nagy lejtést adunk, nyilvánvaló, hogy a kártolóról leesett ros­tok táplálása szabályos és szakadatlan 95 lesz. Összehasonlítás útján könnyen meg­állapíthatjuk, hogy ez a táplálás nem le­hetett szabályos és szakadatlan, amíg a találmány szerinti tökéletesbítések alkal­mazása előtt ezen platinák hajlása a víz- 100 szinteshez közeledett (3. ábra). Ez annak volt a következménye, hogy a platinák alsó végeinek a szitatartály végeihez kel­lett vezetni és ez a szitatartály, minthogy csak a visszanyerő hengert tartalmazta, a 105 nagy dobhoz közelebb Ar olt elrendezve. A berendezésnek második foganatosí­tási alakjánál az alsó (2) forgató nem fek­szik a nagy dob tengelyén keresztülmenő függőleges sík közelében, de mindamellett, no az említett tökéletesbítések folytán, az el rendezés ugyanaz marad és a találmány­nak megfelel, amennyiben a (3) platinák a függőlegeshez erősen lejtenek és az (5) visszanyerő henger a (6) közbenső görgő 115 alkalmazása folytán a nagy dob tengelyén keresztülmenő függőleges síkban van el­rendezve. Ezáltal lehetővé válik, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents