92852. lajstromszámú szabadalom • Pénzdarab bedobására működésbe jövő távbeszélőállomás
- 10 — dobasa, ill. a (3) érmeemelő működtetése által előidézett megszűnésével, ill. a (D2) fojtó tekercs (51', 51a') áthidalásának (12, ábra) létrehozásával, a (22") fékemelő is 5 leesni kényszeríttetik és ezzel a (Z) óra működésnek indul. Ez esetben azután az (.11) relé és ennek (50, 50a) áthidalása el esik. A (3) érmeeinelő segélyével való új kon-10 taktuszárással azonkívül további javítási értünk el. Eddig a kontaktusokat a (3) érmeemelő segélyével úgy hoztuk létre, hogy a (3) érmeemelőn elrendezett kontaktustest egy az érmeeinelő által, lefelé 15 mozgása közben, leírt körív sugarának .megfelelően meggörbített lemezrúgóba csúszott be. Ennek a kontaktuszárásnak az a hátránya van, hogy ezen meggörbí tett leniezrúgó beállítása igen pontos kel 20 lett hogy legyen, mert különben, több érmét kitevő beszélgetési díj esetén, vagy már az első bedobott érme összeköttetésbe hozta, a (3) érmeemelőt a kontaktusrúgóval vagy pedig, a teljes beszélgetési díj 25 (két vagy több érme) bedobása után, az érmoemelő a rúgó által annyira lefékeztetett, hogy az érmeemelő egyáltalában el sem érte kiindulási helyzetét és így az érmék az órmeemelőn feküdve maradtak, 30 amiáltal a készülék azontúl érmebedobás nélkül is használható volt. A most tárgyalandó foganatosítási példánál ezzel szemben az (51, 51a), ill. (51', 51a') kontaktuszárás csak az utolsó pillanatban törté-35 nik, úgyhogy sem időelőtti kontaktuszáródás, sem az érmeemelő lefékezése nem lehetséges. Ez az újítás természetesen nem csak az önműködő központokhoz való készülékeknél, hanem központi vagy helyi 40 teleppel bíró kézi központokhoz való készülékeknél is alkalmazható. A 13. és 14. ábrán látható, hogy az (51. 51a) kontaktusok szétválasztása (13. ábra) és az (51.', 51a') kontaktusok zárása (14, 45 ábra), a (3) érmeemelő helyett, a (22") óraemelő által is végezhető ennek mechanikusan való ledobásakor. Ez esetben a (3) érmeemelőnek csak az a szerepe van, hogy a (22") óraemelőt, a (70) felfüggesztési 50 helyhez ütődve, leesni kényszerítse. A 15. és 16. ábrán a (61) érmevezető csatorna különleges kiképzése van bemutatva. Az (m) érméket a (61) érmebedobóesatornán keresztül dobjuk be; szabadon 55 való leesésük közben azok a távbeszélő készülék (3) érmeemelőjét a 15. ábrán pontozott vonalakkal rajzolt helyzetbe nyomják, ami által a beszélgetés lehetővé válik. Továbbesésiik közben az érmék egy (r) számlálómű előtt haladnak el, melynek (62) 60 kapcsoló emelőjét a 16. ábrán pontozott vonalakkal rajzolt helyzetbe nyomják, úgyhogy az érmék behullhatnak az érmegyűjtő tartályba. Hogy azonban meggátoljuk, hogy olyan érmék vagy pénzdara- 65 bok is regisztráltassanak, melyeket a szerelők dobnak be nagy számban abból a célból, hogy érmevizsgáló készülék és a (3) érmeemelő helyes működését kipróbálják, az (r) számláló készüléket úgy építettük 70 be, hogy ezek a próbaérmék ne számláltassanak. Ez okból a (3) érmeemelő és az (r) számlálómű közé egy érmeeltérítő berendezést iktattunk be, mely a szerelőnek lehetővé teszi, hogy az érmevizsgáló készü- 75 léket és az érmeemelőt, érmék bedobásával kipróbálja, ezeket az érméket azonban újból kiszedhesse a készülékből, mielőtt még azok az (r) számláló készülékhez juthattak volna. A rajzolt foganatosítási példánál a 80 (61) érmevezető csatorna olyan helyen, ahol a próbaérmék már teljesítették feladatukat, oldalt nyitva van ós nyílása egy (64) elzáró csappantyúval, mely egy derékszögben meggörbített (65) kengyel 85 segélyével, egy (66) lemezrúgón van megerősítve, el van zárva. E lemezrúgó a (61) érmevezető csatornán egy (67) szeg segélyével van megerősítve és a megerősítési helytől elfordított végén egy (68) pecket 90 hord, mely, a.z, érmevezető csatornán kívül, egy ebben elrendezett (!)) nyílással szemközt foglal helyet. A feszültségmentes normális helyzetben, mely a 16. ábrán pontozott vonalakkal van rajzolva, a (61) 95 érmevezető csatorna tehát fel van szabadítva és oldalnyílása a (64) elzáró csappantyúval kívül le van takarva, úgyhogy az érmék a hely előtt, kénytelenek az (r) számláló készülékhez haladni. A készülék 100 kipróbálása esetére, a (66) lemezrúgóva gyakorolt nyomással, ez a rúgó a 16. ábrán teljes vonalakkal rajzolt helyzetbe jön, amikor is egyrészt a (68) pecek elzárja az érmevezető csatornát, minthogy a lehulló 105 érme az érmevezető csatornába bevezetett pecekhez üt.ődik és másrészt a (66) lemezrúgón elrendezett (64) elzáró csappantyút félrenyomja, úgyhogy az érme, amint azt a 15. ábrán a (p) nyíl mutatja, oldalt ki- no hull az érmevezető csatornából és az (r) számláló készüléket nem befolyásolja. Szabadalmi igények: 1. Pénzbeiszedő távbeszélő állomás, kontaktust létesítő szerv gyanánt érmeemelő- 115 vei és az érmeemelő visszaállítását, ill.