92200. lajstromszámú szabadalom • Üzemek ingadozó hőfogyasztásának kiegyenlítésére szolgáló kazánberendezés

kell törekednünk. Annak elkerülése cél­jából, hogy a kazán gőznyomása — mely kazángőz rendszerint gépeket táplál — süllyedjen, a nyomás kisebbítése kizáró-5 lag a gyűjtőkben, vagy e célra szolgáló külön tartályokban is történhet. Az ezek­ben a tartályokban lehűtött vizet azután későbbi töltés esetén a kazánon keresztül való átnvomás, vagy pedig gőz hozzáveze-10 tése által újra felmelegítjük. Ezt a gőzt — egy túláramlási szelepen keresztül — a kazán szolgáltatja, mely szelep kissé alacsonyabb nyomásnál nyí­lik, mint a kazán biztonsági szelepe. 15 Gyűjtőkkel el nem látott kazántelepeknél a fölösleges gőz a túláramlási szeleptől az előmelegítő és kazán között elhelyezett ki­egyenlítő tartályba, vagy pedig a tápvíz­tartályba is vezethető a tápvíz előmelegí-20 tése céljából. Előmelegítőkkel és gyűjtőkkel ellátott telepeknél — a 2. ábra szerint — egy ki­egyenlítő és egy gyüjtőtartályra van szükség. Szabályos üzemnél a két tartály-25 ban lévő vízmennyiség összege állandó. Ennek következtében a kiegyenlítő tar­tályt -is a gyűjtőt egy tartállyá is össze­foglalhatjuk, melynek egész tartalma csak kissé ingadozik. Ha a tartály meleg vízzel 30 van tele, ágy ez annak az állapotnak felel meg, me'ynél a gyűjtő van tele; ha ellen­ben a tartályban hideg víz foglal Jxelyet, úgy ez ar-n,"k az állapotnak felel meg, melynél a kiegyenlítő tartály van tele. 35 Egy ilyenfajta elrendezést a 7. sz. ábra mutat, amelyen 65 az economisert, 66 a kombinált kiegyenlítő tartályt, s egy­szersmind gyűjtőt és 67 a kazánt ábrá­zolja. A tápvíz az economiserből (65) a 40 6S„ 69., 70. és 71. sz. vezetékeken és a 72. sz. szivattyún keresztül jut a 67. sz. ka­zánba. Ezen táplálás szabályozása — a 2. ábrához tartozó leírás szerint — a 10., 12. és 13. sz. szelepek útján történik, melye-45 ket a nyomás és a 11. sz. úszó vezérel. A töltésnél nagymennyiségű tápvizet nyomunk a 67. sz. kazánba, minek követ­keztében a kazán vízállása emelkedik és az elgőzölgési hőfokra felmelegített víz a 50 73. sz. vezetéken és a — magas vízállásnál a 16. sz. úszó által kinyitott — 74. sz. túl­futó szelepen keresztül a kazánból a 66. sz. gyűjtőbe áramlik, melybe felülről lép be. Ugyanakkor a 66. sz. gyűjtőből alul, a 75. 55 sz. vezetéken keresztül, annyi hideg vizet vételezünk, hogy az a kazánszükséglet és az economiser szolgáltatása közötti kü­lönbséget fedje. A töltés folyamata alatt tehát a 66. sz. tartály felülről lefelé lassan — a hideg víz kiszorítása közben — meleg 60 vízzel telik meg. Túlmagas vízállásnál egy úszó (87) egy szelepet (78) zár, s ezáltal megakadályozza a 66. sz. gyűjtőnek a túl­táplálását. Kiürítés esetén, a süllyedő nyomás kö- 65 vetlceztében, a 10. sz. szelep a kazán táp­lálását megkisebbíti, vagy félbeszakítja és a 65. sz. economiserből jövő víz a 75. sz. vezetéken keresztül alulról a 66. sz. tar­tályba nyomatik. Ezzel egy időben a ka- 70 zánban a vízállás süllyed, míg a 16. sz. úszó, alacsony vízállásnál a — 77. sz. veze­tékben lévő — 76. sz. szelepet ki nem nyitja s meleg víz nem áramlik a 66. sz. gyűjtő felső részéből a 72. sz. szivattyún keresztül 75 a 67. sz. kazánba. Kiürítésnél tehát a tar­tályban az alulról fölfelé áramló hideg víz szorítja ki a fent lévő meleg vizet. A 66. sz. tartályban közfalak (79) akadályozzák meg hatásosan a hideg és meleg víznek 80 egymással való összevegyülését. A gyűjtő a 80. sz. vezetéken keresztül, nyomáscsök­kentés mellett, tetszőleges fogyasztóknak gőzt szállíthat. Nyomáscsökkentés után — a tartályban 85 lévő víz újra való felmelegítése céljából — a tartályban lévő egész vízmennyiséget át kell nyomnunk a kazánon, miáltal az újra felmelegszik. E célból a 65. sz. econo­miser 68. sz. vezetékében a 81. sz. szelepet 90 a 88. sz. thermostat — ha a 66. sz. tartály­ban túlalacsony nyomás, vagy hőmérsék­let uralkodik — lefojtja, úgyhogy ennek következtében főként a tartályban levő víz nyomatik át a kazánon keresztül. 95 A víznek a felmelegítése gőzfúvók (82) segítségével is történhetik, melyeket gőz­fölösleg esetében — egy visszacsapó sze­lepen keresztül (83) — a 80. sz. gőzvezeték ismert módon táplál, mi mellett a 80. sz. 100 vezetékben egy további visszacsapó szelep (84) van alkalmazva. Megemlítendő vé­gül még a 85. sz. szeleppel ellátott 86. sz. kerülővezeték, melyet — a 66. sz. tartály alacsony vízállása esetén — a 87. sz. úszó 105 nyit meg. Hogy a meleg táplálásnak megfelelő rendes teljesítménytöbbletnél nagyobb gőzcsúcspontokat is fedezhessünk, egy másik — magasabb nyomással bíró — ka- no zánból az elgőzölgési hőmérsékletnél ma­gasabb hőmérséklettel bíró vizet kell az üzemkazánba vezetni, amely víz az üzem­kazánba való belépésénél — miközben hő­mérséklete leszáll — gőzt ad le. 115 Kisebb nyomású gőznek a leadása még

Next

/
Thumbnails
Contents