92004. lajstromszámú szabadalom • Falikapcsoló
Megjelent 13 !>.'!(). évi májns hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 92004. SZÁM. — VII/g. OSZTÁLY. Falikapcsoló. Madarász Viktor vésnök segéd Budapest. A. bejelentés napja 1925. évi december h6 19-ike. Az eddig használatos falikapcsolók azzal a hátránnyal bírtak, hogy nagyon sok apró és aránylag törékeny alkatrészből álltak. Különösen károsan befolyásolta, a 5 kapcsolók tartósságát az a körülmény, hogy a forgótengely, melyen a kapcsolónak a vezetékkel összekötött, helytálló kontaktusaival időről-időre érintkező és ily módon az áramkört záró lemezrúgók 10 voltak megerősítve, ágyazásában kikopott, minekfolyitán az érintkezés s így az áramkör zárása nem volt megbízható. További hátrányként megemlítendő még az, hogy a fentemlített lemezrúgók, akár a helyt-15 álló, akár pedig a mozgó kontaktusokat képezték, a hiányos érintkezés következtében beálló szikrázás folytán ridegek lettek s így könnyen törtek. A találmány szerinti kapcsoló kiküszö-20 böli mind e hátrányokat és lényegében a vezeték két ágával összekötött, rúgóhatás alatt álló, egyenesben mozgó két fémtömbből áll, melyek érintkezésükkor, ,a,z. áramkört zárják, viszont egy szigetelő-25 anyagból készült éknek a két tömb közé való betolása folytán egymástól eltávolodnak és az áramkört megszakítják. A rajzon a találmány tárgyának egy kiviteli alakja van példaképen feltün-30 tetve és pedig az 1. ábra a kapcsoló felülnézete levett fedéllel, a 2. ábra az 1. ábra A—B vonala szerinti metszete, a 35 3. ábra a teljes kapcsoló felülnézete, a 4. á.bra a 3. ábra C—D vonala szerinti metszete, az 5. ábra ugyanezen metszet a betolt ékkel. A kapcsolóház (1) alaplemezén annak 40 egyik átmérője mentén végig húzódó fecskefark alakú (2) horony van kiképezve. E vezetékhoronyban a (3, 4) fémtömbök alsó oldalán kiképezett, ugyancsak fecske- 45 fark alakú (5) vezetőlécek vezettetnek. A (3, 4) fémtömbök (6) harántfurattal vannak ellátva (2. és 4. ábra), melyben a (7, 8) vezetékágak vannak csavarok segélyével megerősítve. A (7, 8) vezeték az (1) alap- 50 lemezen készített (9) furaton át lép ki a kapcsolóból. A (3, 4) fémtömbök kifelé eső homlokfelülete homorúan van kiképezve és a vájatban a hullámalakban készített (10) rúgó egyik hullámhegye fekszik, míg 55 a rugónak a két hullámvölgynek megfelelő része az, alaplemez (1') karimájában kiképezett (11) vájatokban foglal helyet. Ily módon a (10) rúgók minden külön megerősítés nélkül biztosítva vannak a ki- 60 esés ellen. A rúgók mozgását a (21) ütköző: felületek határolják. Az (1) alaplemez (1') karimája csavarmenetekkel van ellátva és erre a (12) fedél ismert módon rácsavarható. A (12) fedél függélyes kő- 65 zépvonala mentén alul és felül nyitott (13) csatornával van ellátva, melyben két (14) hosszvájat van kiképezve. E hossz,vájatokban egy-egy a (13) csatorna keresztmetszetét megszűkítő (15) lemezrúgő van elren- 70 dezve. Az áram megszakítást végző ék egy alsó végén (16') ékben végződő, szigetelő anyagból készült (16) tömb, mely ékalakú része felett mindegyik oldalán (17) dudorodással bír. A (16) tömb felső vége 75 (18) fogantyúvá van kiképezve, melyhez (19) lánc van erősítve. E lánc másik vége a (12) kapcsolófedélen kiképezett (20) szembe van beakasztva.