91876. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nagy viszkozitású olajok előállítására

- 3 -melyek a száradó olajokban együttesen fordulnak elő, míg a félig száradó olajok csak utóbbiakat tartalmazzák, eltűntek, úgyhogy a besűrített olajok nem száradó olajok jellegét vették fel. Azt találtuk továbbá, hogy a besűrített olajokban (Standöl) vagy máseffélékben még jelenlevő, többszörösen telítetlen zsírsavaknak polimerizáció segélyével, magas hőmérsékletre való hevítés útján való eltávolítása a viskositás meglepően nagyfokú növekedésével jár együtt, amit az a tény világít meg, hogy a belső jódszámnak körülbelül 200-ról mintegy 100-ig való csökkenése, vagyis addig a fokozatig, amelyen a lenolaj normális besűrített olaj tulajdonságait veszi fel, a szívósság sokkal csekélyebb növekedésével jár, mint a belső jódszámnak 100-ról 90-re való további i csökkenése. A szívósság tehát nem folytonosan, hanem ugrásszerűen növekszik. Így pl. egy nyersanyagként alkalmazott, viszonylag igen szívós besűrített olaj, melynek belső jód szám a 101 volt, az Eng> ler-féle viskosiméterben megvizsgálva, 200° C hőmérsékleten 200 másodperc kifolyási időt mutatott; ebből számítással megállapítva a viskositás Engler-fokokban, 200» c hőmérsékleten: E200 = 4.9. A ) csaknem 90 belső jódszámmal bíró reakciótermék viskositása oly nagy volt, hogy a viskosiméterben 200° C hőmérsékleten számszerűen meg sem állapítható. A 200 g mennyiségű adagból 3 óra (tehát 10.800 5 másodperc) alatt csak 16.8 g ömlött ki. Ebből extrapolációval megállapítható, hogy a termék viskositásának 20.000 Engler-fokot messze túl kell haladnia. A viskositásnak ilyen rendkívüli mértékű, tel-0 jesen ismeretlen fokokig terjedő növelése, az oldhatósági viszonyok egyidejű megváltozása nélkül, sem elméleti szempontból, sem más eljárásoknál eszközölt gyakorlati megállapítások alapján előrelát-5 ható nem volt. A leírt módon előállítható termékek a fuvatással besűrített olajokkal szemben gyakorlatilag neutrálisak; ezenkívül önmaguktól nem oxidálódnak, rendkívül 0 szívósak, belőlük szálat lehet húzni, egészen kocsonyaszerűségig vághatók, mindamellett azonban ásványi olajokban könynyen és állandóan oldódnak. A termékek legjellegzetesebb tulajdonsága azoknak 5 rendkívüli viskositása, mely még magas hőmérsékleteknél is megmarad. Az eljárás foganatosításához lenolajból, perillaolajból, kenderolajból vagy bármilyen más száradó olajból, vagy ilyen olajok keverékéből indulhatunk ki, de ki- (K> indulási anyag gyanánt használhatunk ilyen olajokból már előállított, besűrített olajokat, kőnyomdai vagy könyvnyomdai kencéket vagy másefféléket is. Az olajokat, legcélszerűbben kavarás közben, kö- 65 zönséges, fokozott vagy csökkentett nyomáson, esetleg gáz- vagy gőzáramban, 300° körüli hőmérsékletre és pedig leg- -alább 270°-ra és legfeljebb 350°-ra hevítjük és pedig mindaddig, amíg az olaj 70 belső jódszáma 90-re csökkent. Ha kevésbbó kedvező eredményekkel elégszünk meg, akkor a hevítést természetesen már ezen kedvező közbenső állapot elérése előtt is megszakíthatjuk. Semmiesetre sem 75 szabad azonban a hevítést addig folytatni, amíg a termék oldhatatlanná válik. Ezen oldhatatlanná válás késleltetésére esetleg előnyös lehet, az olajokhoz kezdettől fogva vagy valamely alkalmas pil- 80 lanatban hasonló természetű ásványi olajokat vagy szénhidrogéneket vagy szénhidrogénkeverékeket hozzáadni, amint ezt már javaslatba hozták, lenolajnak levegő vagy oxigén befuvatásával szilárd 85 linoxinig való oxidálásánál, oly célból, hogy az időelőtti megszilárdulást késleltessék (lásd a 24103—1896. számú angol szabadalmi leírást). A reakció időtartama a kiindulási 90 anyag minősége és az üzemi feltételek, pl. a hőmérséklet és nyomás szerint tág határok között változik; a legkedvezőbb esetben, főtt besűrített olajból való kiindulásnál a polimerizáció már több órán át 95 tartó hevítés után a száradási képesség elvesztéséig haladhat. Ajánlatos a polimerizálás által a többszörösen telítetlen savaktól megszabadított olajoknak az ásványi olajjal való ke- íoo verését melegben végezni, amint ez már eddig is fúvatott olajoknak ásványi olajokkal való összekeverésénél történik, oly célból, hogy a keverékalkatrészek szétválása megnehezíttessék (lásd Hefter 105 „Teehnologie der Fette und öle", 3. kötet, 376. oldal). Ezen célból a masszát, ha a polimerizáció a kívánt mértékig előrehaladt, annyira lehűlni hagyjuk, hogy éppen még könnyen kavarható legyen és no miközben a masszát mozgásban tartjuk, annyi hasonló természetű ásványi olajat vagy szénhidrogént, illetve szénhidrogénkeverékeket adunk hozzá, hogy a reakciókeverék 100°-on még könnyen ömöljék. 115 Emellett feltűnő utóreakció következik be, mely a keverék viskositásának, illetve kiadósságának a hőmérséklet szerint kisebb