91669. lajstromszámú szabadalom • Távbeszélőközpont
- 15 -gerjesztő áramkört. Eltekintve attól, hogy a 8—17. helyzetig az átkérővonalvezeték kontaktusán foglaltjelző állapot uralkodik a (610) kontaktusrúgó alsó kontaktusának 5 záródása folytán. Tegyük fel, hogy a hívó előfizető állomás akasztotta vissza először hallgatóját a horogátkapcsolóra, akkor a csoportválasztóberendezésnek, a (600) utánkapcsoló-10 nak, a (200) utánkapcsolónak és az első vezetékkeresőberendezésnek a szabványos helyzetbe való visszavezetése teljesen ugyanazon módon megy végbe, amint azt fentebb ismertettük, azzal a különbséggel, 15 hogy ezeket a műveleteket a (241) figyelőrelé gerjesztésének megszűnése vezeti be, ahelyett, hogy azt a (248) figyelőrelé gerjesztésének megszűnése kezdeményezné, amint az fentebb ismertetve volt. Továbbá 20 eltérés van abban is, hogy a (100) utánkapcsoló nem áll meg kilencedik helyzetében, mivel a (137) relé számára való áramkör a hívó előfizető állomás vonalvezetékén át nincsen zárva. 25 A végválasztónál azonban, amidőn a (300) utánkapcsoló tizenötödik és tizenhatodik helyzeteibe jut, a hivott előfizető állomáson pedig még nem akasztották vissza a hallgatót a horogátkapcsolóra, akkor a 30 (332) relé számára áramkör létesül, amely a (308) és (310) rúgók felső kontaktusait, az előfizető vonalvezetékét és a (311) és (309) kontaktusrúgók felső kontaktusait tartalmazza. Ha tehát a (300) utánkap-35 csoló tizenhatodik helyzetébe jön, az itt megáll és a hivott előfizető hallgatójának a horogátkapcsolóra való visszaakasztására vár, aminek megtörténte után a (332) relé áramköre megszakad, ezen relé 40 gerjesztése megszűnik és a (300) utánkapcsoló tizenhatodik helyzetét elhagyja. Ezután a végválasztóberendezés visszavezetése következik be, amint azt fentebb ismertettük. 45 Foglalt vonalvezetékkel való összeköttetés megkísérlése. Iia a végválasztókapcsoló elmozog, hogy (334, 335, 336) keféi a kívánt vonalvezeték kontaktusaival érintkezésbe jöjje-50 nek és a (300) utánkapcsoló ötödik és hatodik helyzetein mozog keresztül, ez a vonalvezeték pedig el van foglalva, akkor a (342) vizsgálókontaktusnak feszültsége nem elégséges, a (349) relé gerjesztésére, 55 minekfolytán a (339) relé gerjesztése nem következik be és ha (300) utánkapcsoló tizedik helyzetébe jön, az itt megáll és a választó kefekocsijának visszavezetése azon áramkör révén megy végbe, amely a (332) relé horgonyát és nyugalmi kontak- 60 tusát, a (339) relé horgonyát és nyugalmi kontaktusát, továbbá a (306) kontaktusrúgó alsó kontaktusát tartalmazza. Amint a (300) utánkapcsoló nyolcadik helyzetén megy át, a (309) kontaktusrúgó 65 alsó kontaktusának záródása folytán, mint már említve volt, a (248) figyelőrelé gerjesztése következik be, minekfolytán a (200) utánkapcsoló nyolcadik helyzetébe mozog, amelyben az átkérővezetékbe fog- 70 laltsági hangjelzés jut, miáltal a hívó előfizető állomás értesítést kap arról, hogy a kívánt vonalvezeték el van foglalva. A mint a végválasztó kefekocsija szabványos helyzetébe jut, a (332) relébe a (337) 75 megszakító szabványos szegmensét tartalmazó áramkör révén gerjesztő áram jut és a (300) utánkapcsoló tizenegyedik helyzetébe forog. Ezen (332) relé áramköre a (313) rugónál meg van szakítva, amikor 80 az utánkapcsoló tizedik helyzetét elhagyja és a (300) utánkapcsoló tizenegyedik helyzetében megáll. Az utánkapcsoló ezen helyzetében megmarad, míg a (600) és (200) utánkapcsolók hetedik és nyolcadik 85 helyzeteikben maradnak (a hivott állomás vonalvezetéke teljesen befolyásolatlanul marad), amíg a hívó előfizető állomáson a hallgatót a horogátkapcsolóra vissza nem akasztják, amidőn a (241) figyelőrelé ger- 90 jesztésének megszűnése folytán a (200) utánkapcsoló nyolcadik helyzetéből tizenegyedik helyzetébe mozog. Amint az utánkapcsoló kilencedik helyzetébe jön, a figyelőrelé nyugalmi kontaktusán és a 95 (209) rúgó alsó kontaktusán át áramkör záródik, amely a (600) utánkapcsolót a hetedik helyzetéből elmozgatja. Ezen helyzetből a csoportválasztó-kapcsoló, a (600) utánkapcsoló, a (200) utánkapcsoló és az 100 első vezetékkereső berendezésnek a szabványos helyzetbe való visszavezetése teljesen ugyanazon módon történik, amint azt előbb ismertettük. Továbbá a végválasztóberendezés visszavezetése szintén az 105 előbb ismertetett módon megy végbe, mihelyt a (331) relé gerjesztése megszűnt, amidőn a (600) utánkapcsoló hetedik helyzetét elhagyja. Az összeköttetés idő előtt való bontása. 110 Ha a hívó előfizető hallgatóját a (200) utánkapcsoló harmadik helyzetében akasztaná vissza a horogátkapcsolóra, akkor a lépésrelé gerjesztésének megszűnése foly-